Az angoloknál Bálint napon (St. Valentine's Day) kezdenek a madarak párt választani, és az emberek is ekkor vallanak szerelmet. Ezért ezt a napot széles körben megünneplik úgy, hogy akit szeretnek, kedvelnek, annak ajándékot, üdvözlőkártyát küldenek. A szokás azonban a pogányokig visszavezethető, hiszen ez az ősi, áldási ceremóniákból alakult ki.

A rómaiak február 15-én tartották Luperkalia ünnepét. Ezt a tavasz-ünnepet Luperkusz Isten tiszteletének szentelték, aki a nyájak és a termés védelmezője volt. Az emberek dalolva és táncolva könyörögtek Luperkuszhoz, hogy megvédje a nyájaikat és vigyázzon az emberek és az állatok egészségére és termékenységére. Ezen az éjjelen a fiatal nők belerakták a nevüket egy kerámia korsóba, a férfiak pedig húztak belőle. Az ünnepség és a táncok idejére párok lettek, sőt gyakran egész évben együtt maradtak.

Valentin nap azért van, hogy megünnepeljük egy szent emlékét, aki tisztelte a szerelmet és a romantikát. Mások szerint később sokan összetévesztették a normann-francia „galantin” szóval, ami szerelmest jelent. Az idők során a két hiedelem összefonódott, melynek eredményeképpen Szent Valentinra úgy emlékezünk, mint a szerelmesek védőszentjére.

496-ban Gelasius pápa rendelte el, hogy Szent Valentint február 14-én ünnepeljék. Az angolok már 1446-ban ünnepelték ezt a napot és az 1700-as években divatossá váltak a Valentin-verseskötetek. A XIX. században már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak az emberek. A II. világháború után Németországban elterjedt, hogy a szerelmesek virággal köszöntik egymást "Valentinkor". Az utóbbi években pedig nálunk is hódít a nyugati módi.