Színes » Életmód

Te is nézel sorozatokat?

Nyugi, nem kell nekünk bevallani, csak olvasd el ezt, hogy megértsd, miért szereted annyira.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
Úgy néz ki, mintha tökéletes lenne, mégis egy páncél ez a táska Fotó: Pál Edit Éva

Hátamon a zsákom

A megfelelő hátizsák megtalálása nagy munka, érdemes...
tolcserrel-vagjak-a-tyukot

Tölcsérrel vágják a tyúkot Zetelakán

Ahol a székely furfang találkozik a technológiával,...
szalayzsuzsa

Apa, anya, kezdődik!

A napi rutinba visszaszokni az egész családnak kihívás...

00-tevenezes-01
Tévé be, világ ki.
szerkesztoÍRTA: SIMÓ VERONIKA
2017. április 25., 09:54
0 hozzászólás. 

Kétféle ember létezik a világon: aki nézi a szappanoperákat, és aki tagadja. Persze, ez enyhén túlzás, de emelje fel a kezét az, aki még soha életében, egyet sem. Na ugye.

Nem kell ezért szégyenkezni, megvan rá a tudományos magyarázat, hogy miért ragasztanak a képernyő elé ezek a gyakran túlzó, irreális vagy akár életszerűnek tűnő filmsorozatok. Ezek bizony a lelkünknek kellenek. De erről egy picit később, nézzük először nagyon vázlatosan, hogy mi is ez a műfaj valójában.

A szappanoperának tényleg van köze a szappanhoz, de a történet még a televíziózás előtt kezdődött, a rádiós sorozatokkal, (mint például a Szabó család) amelyek főként a háztartásban dolgozó, a nap nagy részében otthon tevékenykedő középosztálybeli nőknek szóltak, akiknek − érthető okokból − kifizetődő volt tisztítószereket reklámozni az epizódok közben.

Szóval innen ered a név.

A technika fejlődésével aztán a szappanoperák átkerültek a televízióba, és nem csak hétköznapi élethelyzetek, hanem egy-egy szakma, (például orvosok) vagy társadalmi probléma (rabszolgaság) is népszerű sorozatok témáivá váltak. Ilyen értelemben a Star Trek is besorolható ebbe a kategóriába, még ha elsőre nem is gondolnánk így.

Gayer Zoltánnak a Médiakutatón közzétett írása szerint a televíziós sorozatok azért népszerűek, mert „életté válnak", minden résztől egy kis történetet, vagy történet darabkákat kapunk. A sorozatokhoz való viszonyulásunk olyan, mint amikor a munkából hazaérkező párunktól megkérdezzük: n,a mi volt ma a melóban? De nem várjuk el tőle, hogy egy lezáródó, tanulságos végkifejlettel rendelkező nagyjátékfilmet „vetítsen".

Ugyanez a tanulmány két csoportra osztja a sorozatokat. Az egyiket így nevezi: egy nagy mese sok kis mellékszállal, a másikat pedig határozott végkifejlettel nem rendelkező életmesének hívja.

Az előbbihez a főként Dél-Amerikában gyártott, vagy ott játszódó telenovellák tartoznak, ahol a szereplők konfliktusa egy előrelátható végkifejlet – legtöbbször happy end − felé halad.

00-tevenezes-05

A másik kategóriában nincs ilyen megoldásért kiáltó probléma, hanem a szereplők mindennapi életének eseményeit, fordulatait követjük figyelemmel, anélkül, hogy tudnánk, milyen végkifejletbe torkollik az egész. Ide tartozik például a Barátok közt vagy a Dallas.

Zágoni Balázs, a Filmtett.ro oldalán található összefoglalójában több sorozat-típust, illetve műfajt felsorakoztat, mint például karakterdrámák vagy teleregények, de szóba kerülnek a heti- illetve designer sorozatok, illetve franchise- és sitcom (szituációs komédia)sorozatokról is szót ejt.

Ezek gyártói komoly rendezői, produceri munkával és különböző filmes trükkökkel a háttérben gondoskodnak arról, hogy egyetlen részt se mulasszunk el megnézni.

Csoki, tévé ugyanaz

Ilyenkor tulajdonképpen keményen rájátszanak a pszichológiai szükségleteinkre, ugyanis mindent, amit teszünk azért tesszük, mert igényünk van rá, legyen szó csokievésről, vagy televíziózásról. Értelemszerűen sorozatokat is ezért nézünk – magyarázza Zsigmond István a Sapientia EMTE pszichológiában jártas egyetemi oktatója.

Az egyik alapvető emberi szükséglet, hogy lássunk és figyelemmel kísérjünk más embereket.

Úgy is mondhatjuk, a mentális egészség egyik feltétele, hogy kiéljük a társas kapcsolatok iránti vágyunkat, aminek az is része, hogy összehasonlítjuk magunkat velük. A sorozatok nézése közben ugyanez történik, csak nem a közvetlen környezetünkben élő személyeket „használjuk", hanem a film szereplőit.

00-tevenezes-04

Itt azonban rögtön felvetődik a kérdés, hogy mi értelme van olyan fiktív személyekhez mérni magunkat, akik egy másik társadalmi csoportot képviselnek, más országban, vagy más korban élnek, esetleg olyan gazdagok, amilyenek mi sosem lehetünk?

A hasraesési effektus

Érdekes módon a hasonlítgatás ilyen esetben is lehet hasznos. Mégpedig azért, mert a sorozatokban észrevesszük, hogy lám, azoknak a távoli, gazdag, stb. embereknek is vannak problémáik: szerelmi csalódás, csőd, szétszakadt család. És ez megnyugtat minket azzal, hogy nem vagyunk egyedül a gondokkal, másnak is van problémája az életében − adja meg a magyarázatot Zsigmond István.

Szerertjük az egyébként fontos és talpraesett emberek esendőségét is – ezt hasraesési effektusnak is nevezik− vagyis amikor egy elismert személy hibázik, sokkal közelebbinek, emberibbnek érezzük, szimpatizálunk vele, és azt mondjuk: ő is követ el hibákat, akárcsak bármelyikünk.

A negatív karakterek pedig szintén hasonlítási alapként szolgálnak, ami nyomán azt mondhatjuk − persze nem tudatosan magunknak −hogy mi ahhoz a gazfickóhoz képest mégiscsak jó emberek vagyunk, tudjuk mi a helyes és erkölcsös, a jó oldalára állunk, és ez szintén hozzájárul a saját magunkról alkotott kép fenntartásához.

Emellett a szappanoperák arra jók, hogy fenntartsák az igazságos világba vetett hitünket, hiszen azt látjuk, hogy a jó győzedelmeskedik a rossz felett, de ugyanakkor mindenkinek harcolni kell, mindekinek vannak gondjai.

Tévé be, gondok ki

Sokan állítják, hogy azért néznek sorozatot, mert kizökkenti a mindennapi életből, kikapcsolja őket. Nyilván ez így is történik, de vajon miért érezzük azt, hogy ki kell lépnünk a saját világunkból, hogy elviselhetővé tegyük az életet, vagy hogy örömet találjunk?

Erre a kérdésre a szakember szerint az a válasz, hogy azért érezzük üdítőnek a film világába való belépést, mert ott olyasmit keresünk, amit a saját életünkben nem kapunk meg, vagy nem olyan mértékben.

Például nincs olyan szenvedélyes párkapcsolatunk, mint Juanitának Juannal, ezért átéljük az ők történetüket. Ez egyébként nem csak a filmekkel van így, a könyvek esetében is ugyanígy történik, viszont mindkettő csak tüneti kezelést jelent a hiányra, tehát hatékonynak felületesen nevezhető.

De legalább kényelmes.

Amíg a sorozatokat nézzük, addig nem nézzük meg a problémák valódi okát, ahogy azt sem, mi hiányzik, és hogyan tudnánk pótolni a valós kapcsolatainkból.

00-tevenezes-08

Társaságba járni és mély kapcsolatokat kiépíteni bizony fárasztó és bonyolult dolog: időpontokat kell egyeztetni, erőfeszítést tenni, kimozdulni otthonról. Míg a telenovella minden izgalmával csak egy gombnyomásra van tőlünk és a világ legkényelmesebb kanapéjától. Zsigmond ezt így foglalta össze: nagyobb erőfeszítéssel jár a barátok közé menni, mint a Barátok köztöt nézni.

Bezzeg régen

Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy ma már nehezebb közeli kapcsolatokat kialakítani és fenntartani, mint évtizedekkel ezelőtt. Gondoljunk csak arra, hogy munka után nincs energiánk átmenni a szomszédhoz barátkozni, főleg, hogy nem is biztos otthon van, mert lehet hogy Franciaországban sofőr és csak havonta jár haza. De a képernyőn keresztül már sokkal könnyebb követni a Szomszédokat és csámcsogni az ő életükön.

Azt is figyelembe kell venni azonban – hívja fel a figyelmet Zsigmond – hogy ha a napi tevékenységünk során eleget tettünk az explorációs ösztönnek, ami arra késztet, hogy új embereket és helyeket ismerjünk meg, hazaérve nem vágyunk már erre. De minél kevesebb emberrel érintkezünk, annál inkább pótolnunk kell ezt az élményt, például a filmekből.

Mentsük meg a rabszolgákat!

A szappanoperák egyik sajátossága egyébként, hogy a történet az epizód befejezése után is tovább él a néző fejében, arra készteti őt, hogy próbálja kitalálni, mi lesz a következő részben.

A filmbéli helyzetek és személyek így beszédtémává és a fanatikus nézők számára valósággá válnak, azonosulnak a szereplőkkel és kezdik elhinni, hogy a történet valódi.

Így történhetett meg, egy városi legenda szerint legalábbis, hogy a nézők adományokat gyűjtöttek a rabszolgasorban sínylődő Isaura váltságdíjára.

A napi vagy heti epizód követése egy idő után rítussá alakul a néző életében. Ez egy természetes folyamat, az ember alapvetően szereti az ismétlődő és kellemes élményt nyújtó cselekedeteket, és előszeretettel építi be az életébe.

Akkor jelent ez problémát, ha a rítus elmaradása, vagyis ha nem kapjuk meg a várt adagot, feszültté, ingerültté tesz bennünket. Súlyos esetben pedig megakadályozza, hogy elvégezzük a mindennapi feladatainkat, esetleg annyi időt és energiát áldozunk rá, hogy amiatt elhanyagoljuk a családunkat, munkánkat, stb.

Ez nem csak a sorozatokra, hanem bármilyen más függőségre érvényes. Voltaképpen minden káros, amit túlzásba viszünk, ami átveszi a valóság helyét, és kezdi meghatározni az életünket, lehet ez Facebook, vagy virtuális valóság is – hívja fel a figyelmet Zsigmond István.

A médiatermékek pedig nagy mértékben képesek befolyásolni bennünket. Azáltal, hogy látjuk, hogy a filmszereplők, sztárok vagy reklámarcok milyen autóval járnak, mit esznek, hol nyaralnak és mibe öltöznek, igényeket teremtenek bennünk, elhitetik velünk, hogy attól fogjuk jól érezni magunkat, ha mi is hasonlóképpen élünk, hasonló dolgokat fogyasztunk és viselünk. Ezekre a dolgokra azonban nem biztos, hogy szükségünk van.

Légy kritikus!

Zsigmond szerint utópisztikus azt gondolni, hogy minden médiaüzenetet kizárhatunk az életünkből, vagy hogy annyira erős és tökéletes társas kapcsolataink vannak, hogy nincs szükségünk semmiféle képernyőről jövő pótlásra, és függőségünk sem alakul ki soha az életben.

00-tevenezes-07

Viszont valóban felvehetjük velük a harcot, ha elsajátítunk egy kritikus gondolkodásmódot, és rendszeresen megkérdezzük magunktól a felmerülő igények kapcsán, hogy: Kell ez nekem? Miért jó ez nekem? Honnan kaphatom meg, amire tényleg szükségem van? Ha például társaságra vágyom, akkor bekapcsolom a tévét, vagy áthívok valakit?

A kutatások konstans módon alátámasztják, hogy egy ember életminőségét a társas kapcsolatok határozzák meg leginkább −állítja a szakember. Ezekben pedig – szerinte− érdemes személyre szabott egyensúlyt tartani a személyes, és a virtuálisan történő érintkezés között.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."