Színes » Életmód

Úri huncutság-e a Waldorf-iskola?

A szakemberek szerint nem évekig tartó mézeshetek, de a vége lehet tündérmese. A Pesthidegkúti Waldorf-iskola két tapasztalt tanárával beszélgettünk.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
Aki próbál értelmet adni minden napnak | Gál Előd fotói

Az agyagozás nekem terápia

Nem korondi fazakak, de agyagból készülnek, és...
Telefonos fotók, bocsi...

Levelet írt nekünk a Mikulás!

Azt írta, hegyeket mozgassunk meg, és mosolyogjunk sokat,...
A szerző fotói

Aszta de szép, aszta de gyönyörű!

Kiabálták a gyerekek, suttogták a felnőttek,...

reka1
Szentmártony Yvonne, Kökéndy Ákos és Bodnár Róbert, fotó: Balogh Réka Adrienne
szerkesztoÍRTA: BALOGH RÉKA ADRIENNE
2016. március 14., 15:31
1 hozzászólás. 

A Kerekerdő Waldorf Egyesület időről időre előadásokat szervez azért, hogy minél több udvarhelyi szülő figyelmét hívja fel arra, az állami oktatáson túl lehet másik út is, amit gyermekeink tanulás gyanánt bejárhatnak. Olyan előadókat hallgathatunk, akik sosem állítják, a Waldorf-módszer áll mindenek felett, de azt mondják, tessék olyan állami iskolát csinálni, amitől nem merül fel tömegesen a szülőkben az igény valami jobbra.

Szentmártony Yvonne és Kökéndy Ákos két olyan magabiztos és tapasztalt szakember, akiknek februári előadását hallgatva később bátran mertem rákérdezni arra, vannak-e hátulütők a módszerben. Hogy a szkeptikusok mégis miért vélnek felfedezni egy-egy kifejezés mögött valami érthetetlent és fölöslegest? Mitől lesz sikeres egy ilyen intézmény, esetleg min bukhat el a későbbiekben? Csak a kiváltságosoknak jár, vagy megfizethető a Waldorf-iskola?

Mozgás és tanulás címmel tartották akkor az előadást, Yvonne, Ön euritmiával is foglalkozik. Egy ismerősöm először hallva az euritmiáról, azt kérdezte, miféle úri huncutság ez már megint. Mit kell tudni erről a mozgásművészetről, és hogyan kapcsolódik a Waldorf-módszerhez?

Sz. Y.: Az euritmia a zenére és a beszédre épül. Az is van a Waldorf-iskolában, de az egy kicsit más. El kell oszlatni egy tévhitet, mert az udvarhelyi előadásunkon nem volt euritmia. Semmi, egy mozdulat sem volt belőle. Csak olyan mozgásokat csináltunk, amit a Waldorf-iskolákban a reggeli órákban szoktunk. Amikor tanulunk, olyan mozdulatsorokat építünk be, amik a tanulási folyamatokat segítik elő.

K. Á.: Az euritmiának van egy higiénikus hatása, a testi-lelki higiénéhez egyaránt hozzájárul. Az előadáson látott mozdulatsoroknak inkább preventív jellege van. Persze van terápiás oldala is az euritmiának, de az már egy szakember irányításával működik.

Az előadás célja az volt, hogy megismertessük azokat a fejlődési folyamatokat, amin minden ember keresztülmegy, amíg felnő. A mozgás alapvető létszükséglet, hogy jól tudjunk gondolkodni. Olyan mozdulatsorokat és gyakorlatokat alakítunk ki, ami a kisgyereket segíti az írás-olvasás megtanulásánál, vagy a szem-kéz koordinációjában.

Sokkal mélyebb tudást szereznek ezáltal, könnyebben külön tudják választani a magánhangzókat, mássalhangzókat, majd a szótagokat, szavakat. De a számoláshoz kapcsolódóan is vannak feladatsorok. A nagyobbaknál már vannak az irodalomhoz, vagy akár a biológiához kapcsolható feladatsorok is. Így nem a fejüket tömik tele, amitől elfáradnak, sápadtak lesznek, és elkezd fájni a fejük, hanem, ami a gyereknek természetes, a mozgáson keresztül tanulnak.

Yvonne, Ön beszélt arról is, hogy azoknál a gyerekeknél, akik császármetszéssel születnek, és nem küzdik magukat keresztül a szülőcsatornán, előfordulhat, hogy nem érzik a saját testük határait. Ilyenkor minden gond nélkül nekimennek a társuknak, vagy belenyúlnak a másik táskájába.

Igen, és ebből nem szabad morális kérdést csinálni. Ha ezt felismertük, már nem olyan nagy a probléma, mert korrigálni lehet. Például a kicsiknél nagyon sok olyan gyakorlatot végzünk, amit testföldrajznak hívunk. Mondókákban elmondjuk, milyen testrészeink vannak, miközben meg is fogjuk azokat, hogy érezzük, eddig tartanak a testünk határai. Bármennyire is furcsa, ez még nem olyan természetes a gyerekeknél, mint a felnőtteknél.

Ezt a hagyományos iskolában nem kapják meg, mert ott decemberre írni-olvasni kell. Azt kérjük tőlük, hogy egy vékony ceruzával keskeny helyen gyönyörű betűket formáljon, holott a teste erre még nem alkalmas. Mozgással kell kialakítani, hogy ügyes legyen a keze.

K. Á.: Ezen az úri huncutságon töröm a fejem. Ha ez tényleg így van, el kell oszlatni a tévhiteket. Ha jól értem, azt gondolhatják az emberek, hogy a gyerekek amúgy tanulnak, és ez olyan, mint egy cicoma, és aranyos, ha van. Közben meg nem ilyen egyszerű. Többféle úton el lehet jutni addig, hogy az ember megtanuljon írni-olvasni. A Waldorf-módszerrel valószínűleg kevesebb stresszel, szenvedéssel jár eljutni ugyanoda. Szóval nincs semmilyen úri huncutság ebben.

reka5

Nem az van, hogy megcsináljuk azt, amit az állami oktatásban szoktak, és még teszünk hozzá egy kis cirádát. Egy teljesen más úton járunk. Módszereink szelíden hozzá vannak idomítva a gyermek fejlődési szakaszaihoz. Ez nem egy luxus, hanem egy szemlélet.

Teljesen természetesnek veszi mindenki azt, hogy a gyermek megjegyzi a tanulnivalókat, holott ez egy drámai folyamat. Azt gondoljuk, hogy a testi mozgásokon, a lelki mozgatókon keresztül is vezet olyan út, amivel ugyanezeket a képességeket el lehet érni, csak egészen más úton. Idomítani könnyű, mert nagyon látványos, hogy decemberben azok a pici gyerekek írnak, olvasnak. De ez nem egy valódi tudás, tíz év múlva meg lehet nézni, milyen az írásuk.

Sz. Y.: A másik, hogy csak úgy tud igazán megragadni bennük valami, és egyébként a felnőttekben is, ha ezt egy élményhez kötik. Például, ha valaki humán területen akar továbbtanulni, a verslábakat őrült módon bemagolja, mert nem mond neki semmit, csak tudja, hogy meg kell neki tanulni. Viszont, ha kapcsolódik ehhez egy élmény, mert mondjuk jó sokáig használta egy versnek a mondogatásával, és ráérzett a ritmus ízére, akkor már nem lesz kérdés, elő tudja azt hívni.

Önök azt mondják, fontos lenne, hogy egy tanár a gyereknek minél több érzékszervét 'bekapcsolja'. Ehhez hozzájárul a mozgás is?

K. Á.: Van az embernek saját mozgásérzéke. Amikor például nem kell odanéznie, hogy tudja, hol a keze. Ezt használja is folyamatosan az ember. De ott van az egyensúlyérzék, az életérzék is. No, ez is egy kicsit úri huncutságnak tűnhet: ez a „hogy vagyok?".

Vannak olyan intenzív területek, amelyek folyamatosan ingerületbe kerülnek, a lényeg, hogy minél több ilyen terület legyen. Ezekben az az izgalmas, hogy amikor Yvonne, csinálja ezeket a gyakorlatokat egy előadáson, és mindenki próbálja utánozni őt, akkor nem agyalnak, hogyan kell, hanem igyekeznek, hogy menjen. Utólag tudunk erről beszélni okosságokat, de a gyerekekkel nem okoskodunk, csináltatjuk.

Ebből a cselekedetből származik az emlék, ami aztán hosszú ideig megmarad. Mint a kerékpározás: milyen unalmas, ha arról beszélünk, hogyan kell biciklizni, miközben az élmény maga marha jó. Tehát dolgozunk, van egy óriási élmény, de nem muszáj ezt azonnal intellektuális aprópénzre váltani, ez sokkal később történik meg.

A szülők is betekintést kapnak ezekbe a gyakorlatsorokba?

Sz. Y.: Persze. Havonta vannak szülői estek, ahol elmondjuk, milyen dolgok történnek. Sőt meg is csinálhatnak egy-két gyakorlatot, hogy ők is átéljék a történteket. Az az érdekes, ha ilyen élményeket szereznek a gyerekek, egy idő után az állami iskolákhoz képest sokkal erőteljesebben és felgyorsultabban jelenik meg a tudás. Tehát egyáltalán nem elpocsékolt idő ilyesmivel foglalkozni.

Ákos, Ön azt mondja, az őseink sem az iskolapadban készítették fel az utódaikat a túlélésre. A mai modern világban is van elég kihívás, hogy ne a padban ücsörögjenek a gyerekeink?

K. Á.: Igen, szerintem nagy kihívás ma a gyerekeket felkészíteni az életre. Szerintem tévedés, hogy a modern technológia könnyen elsajátítható dolgai azok, amik a valódi kihívást jelentik a pedagógusok számára. A nagy kihívás az, hogy hogyan lehet normális embernek maradni.

A tapasztalatunk az, hogy mindenféle technológiai dolgot pillanatok alatt el tudnak sajátítani a gyerekek, éppen ezért fölösleges óvodás korban elkezdeni megismertetni őket velük. Elmegy vele az idejük feleslegesen, és abszolút nem fejleszti az érzékszerveiket. Nekem is van okos telefonom, félreértés ne essék. De, hogy minden érzékszervem ide legyen beszűkülve ebbe az egy négyzetdeciméterbe, ez egy agyrém. És mindez egy olyan világban, ami iszonyatosan ingergazdag.

Még mindig vannak erdők, bárányok, mindenféle. Nagy feladat megtartani az embernek az alapminőségeit, ami emberré teszi, és ügyesen megtanítani őket arra, hogyan lehet azt használni, ami, mondjuk, a modern kor követelménye. Nemcsak a népi hagyományokra gondolok, hanem az ősi, emberi mivoltra: hogy beszélgetünk egymással, hogy megértjük, mit mond a másik, hogy van szemkontaktus.

Ez utóbbival kapcsolatban bajban vagyunk. Az emberek nem értik, mi van a másik ember arcára írva, nem tudnak olvasni a tekintetekből, ezek most már kutatott tények. Ezért kell a szülőkkel is erről beszélgetnünk, hogy lássák, a Steineri gondolatok most is megállják a helyüket, hogy az univerzális emberi értékeket kell ápolni. Minden másra is lesz időnk, csak nem azokkal kell kezdenünk. Előbb énekeltetjük a gyerekeket, festeni, rajzolni tanítjuk őket.

Sz. Y.: Érdekes, hogy visszajönnek olyan játékok, amiket pont a technika fejlődésével felejtettünk el, és amelyek rejtélyes módon nagyon fontosak voltak ahhoz, hogy mondjuk később írni tudjanak a gyerekek a palatáblán. Ilyen az ugrókötél, vagy akár a labda is. Ahogy ezek a játékok eltűntek, jöttek a problémák is.

reka3

Manapság rengeteg a diszlexiás, diszgráfiás gyermek. Ha ismét előhozunk ezekhez kapcsolódó mozgásokat, a problémák el is tűnnek. Ez ilyen egyszerű.

Azok a gyerekek, akik ebben a szellemben töltik napjaik kétharmadát a Waldorf-iskolákban, ők tudják helyesen kezelni a multimédiás kütyüket?

K. Á.: Persze. Félreértés ne essék, nem akarjuk ezektől elzárni a gyerekeket. Mi erős gyerekeket szeretnénk nevelni, akik a megfelelő időpontban kinyílnak a világ felé. Ha pedig szoftverfejlesztők is lesznek, meggyőződésünk, hogy ebben a korban nem szoftverfejlesztést kell nekik tanítanunk.

Meg kell tanítanunk őket egymással kommunikálni, mert mondjuk a szoftverfejlesztés egy fontos része az is, hogy a felhasználó mit szeretne csinálni. Ez viszont nem egy informatikai probléma, hanem egy emberi kérdés. Ha én olyan gyerekeket nevelek, akik értik a másikat, akkor azt egyszer csak át tudja ültetni egy kódnyelvre. Egyszóval nincsenek a gyerekeink burokban.

Sz. Y.: Látni lehet, hogy az érettségi után őket is ugyanúgy felveszik az egyetemekre, és nagyon jól megállják a helyüket. Sőt azt mindenki elmondja, hogy a kommunikációjukban, a kapcsolatteremtésükben sokkal nyitottabbak.

K. Á.: Mivel a waldorfosoknak nincsenek könyveik, megtanulnak jegyzetelni, ez pedig óriási előnyt jelent az egyetemen. Az a furcsa, hogy nem azért tanítunk így, hogy jobbak legyenek az egyetemen, csak utólag derült ki, hogy ez egy kellemes mellékhatás. A célunk nem az, hogy mindenki egyetemre menjen, hanem az, hogy boldog ember legyen. Azt látva, hogy a volt tanítványok visszahozzák a saját gyerekeiket is, azt bizonyítja, működik a dolog.

Követik egyébként a régi diákok életútját?

K. Á: Persze. Mindig megkérjük őket, ha felénk járnak, térjenek is be hozzánk. Ez óriási élmény mindnyájunknak. Olyanról is tudok, aki volt diákunkból egy Waldorf-óvoda alapítója lett. Vannak persze olyanok is, akik híresek lettek, Prima Primissima díjasok, vagy óriásplakátokról mosolyognak vissza. Azt azonban mindig hozzá szoktam tenni, hogy azokat is legalább annyira szeretjük, meg örülünk a sikerüknek, akik nem lettek híresek, de ügyes fodrász vagy autószerelő vált belőlük.

A Kerekerdő Waldorf Egyesület hamarosan elindítaná az első Waldorf-óvodát Székelyudvarhelyen. Mit tartanak a legfontosabb lépésnek egy ilyen intézmény megalapításakor, hogy létrejöhessen, és jól is működjön?

Sz. Y.: Két dolog fontos: az nagyon jó, ha a tantervet, ami egy Waldorf-iskolában van, egy tanár betartja. Nagyon fontos az ő személyisége is. Mindenhol vannak jó és rossz tanárok, de mivel itt nyolc éven keresztül van a diákokkal, sokkal lényegesebb, hogy szeressék, elfogadják őt. Az óvoda egy kicsit más.

K. Á.: Ott is jó pedagógus kell. Sőt egy óvónőnek egész más kvalitásai kell, hogy legyenek, mint egy osztálytanítónak. Az óvodai kommunikáció egész más, mint az iskolai. Egy kiváló óvónő nagyol jól ért a gyerekek nyelvén, és kevésbé jól a felnőttek nyelvén, épp ezért a szülőknek nehéz jó kapcsolatot kialakítani vele. De végül is az előbbi a fontosabb, és ha elfogadja a szülő, hogy nem az a három perc a lényeges, amíg reggel találkozik az óvónővel, hanem az a négy óra, amit a pedagógus a gyerekével tölt, minden rendben lesz.

reka2

Azt látom, hogy nehéz megépíteni egy olyan közösséget, ahol az óvónő teljesen szabadnak érezheti magát, ezáltal a gyerekeknek egy nagyon jó alapélményt adva. Mindeközben persze a szülőnek is egy nyugodt bizalommal kell beengednie a gyereket a csoportba, hogy azt érezze, ott jó helyen lesz.

Ha valami nem működik jól egy volt Waldorfos diák későbbi tanulmányaiban, meg szokták őt bélyegezni?

K. Á.: Hát persze, mindig van ilyen, pedig ugyanolyan problémákkal küzdhet egy állami iskola volt diákja is. Egy Waldorfosra azonban könnyű legyinteni, hogy azért ilyen, mert ott tanult. És mivel mi waldorfosok sokkal kevesebben is vagyunk, könnyebben kiugrik egy-egy rossz élmény. Ez benne van a pakliban. Mi sosem mondtuk, hogy a Waldorf-módszer mindennél jobb, minden attól függ, hogy hogyan működtetjük.

Sz. Y.: Az is nehéz, hogy miután ezek a gyerekek nincsenek elzárva, ugyanúgy járnak úszni, sportolni a többiekkel, nekik állandóan ezzel az előítélettel kell megküzdeniük. Ja, hogy te a hülye-képzőbe jársz... És ezt főleg a felnőttektől kapják meg.

K. Á.: Sőt, gyakran találkozunk olyan kérdéssel is, hogy mi baja a gyerekednek, hogy a Waldorfba adtátok. Sokan rákérdeznek arra is, hogy fog a gyereke majd érettségizni, ha itt tanul. Tizenöt éve érettségiztetünk is.

Azt mindenki tudja, hogy a rossz hírnél gyorsabban terjedő dolog a világon nincsen. Ez ellen küzdünk egyébként. Mert a tökéletes az a minimum, arról nem kell beszélni. Na, de ha nem tökéletes valami, azt rögtön szóvá tesszük. Nem engedjük meg magunknak azt a luxust, hogy örüljünk, ha valami jó. Na, de ez nem Waldorf-kérdés, ez globálisan elterjedt dolog.

Sz. Y.: De hát ez családon belül is így működik. Az én szüleim esetében is gond volt ez. Hárman vagyunk testvérek, és állandóan feltették a kérdést, hogy lesz-e ezekből valami. Ez pedig egy plusz akaratot gerjesztett bennünk, hogy akarjunk lenni valakik. Aztán, persze, utólag az egész rokonság elismerte a kvalitásainkat.

Beszéltünk arról, hogy egy osztálytanító nyolc évig kíséri a gyerekeket a tanulmányaikban, életükben. Mennyire fontos a gyermeknek a tanárába vetett ilyen hosszú távú bizalom?

Sz. Y.: Nagyon, ez a legfontosabb. Ő elfogadja azt a tanárt, és cserébe a tanár szinte jobban ismeri a gyereket, mint a szülei. Ez azért is fontos, mert erre lehet rezdülni. Megfigyelem, aznap milyen állapotban, hangulatban vannak a gyerekek, és ahhoz igazítom az egész napot. Nem alakul mindig úgy, hogy amit én kitaláltam otthon, azt véghez is tudom vinni a gyerekekkel. Ez biztos, hogy több energiát követel, de sokkal jobb is, mert érdekes.

K. Á.: Azt nagyon fontos tudni, hogy a Waldorfos napok nem egy nyolc évig tartó mézeshetek. Az elején, amit mond Yvonne néni az az igazság, innen indulunk. Aztán, ahogy fejlődnek a gyerekek, és alakul bennük az én, annál inkább kérdőjeleződik meg bennük a másik ember.

Miután ő úgy érzi, hogy valaki, ezért természetes módon tagadni kezdi a másikat. Ez iszonyú nehéz, sok konfliktushelyzet születhet. Ezért kellenek olyan tanárok, akik tudják, hogy, amikor a gyerek iszonyatosan ellenkezik vele, közben ettől fejlődik is. Nem romlottam el én sem, ő sem, hanem megváltozott, fejlődött a gyerek. Innentől el kell fogadni azt, hogy neki saját véleménye van, és sokszor ez nem lehet azonos az enyémmel. De ez nem baj. Így lesz valakiből egyéniség.

Iszonyú nehéz, amikor nem egy családon belüli két gyermek gyakorolja rajtad a leválást, hanem harminc az osztályon belül. Tudom, mert átéltem ezt, és majd elpusztultam, de tudtam, hogy vége lesz. Közben kiderült, hogy rengeteg mindenben fejlődtek. Aztán én is elkezdtem élvezni a lehetőséget, hogy saját ítélőképességük van: verseket elemeztek, és a matematikai példákat is átlátták.

A beszélgetés közben csatlakozott hozzánk Bodnár Róbert is, a székelyudvarhelyi Kerekerdő Waldorf Egyesület részéről.

Ti hogy álltok a Waldorf óvoda szervezésével?

B. R.: Jól. Berei Boróka már részt is vesz Solymáron a Waldorf képzésen, vele együtt kezdenénk el az óvodát. Nagyon elszánt, Ausztriában dolgozik, hogy tudja fedezni a képzés költségeit. Papírmunka is van még bőven, de reményeink szerint a 2017-es tanévtől már lenne Waldorf-óvodája Székelyudvarhelynek.

reka4

Az épület kapcsán is történtek már tárgyalások, ezek szerint Lengyelfalván kapnánk helyet, de ha mégsem sikerül, biztosan meg tudjuk ezt is oldani. A gyereklétszámmal sem lesz gond, már az első nekifutáskor is megvolt a kellő jelentkező. Szerencsére folyamatosan születnek a gyerekek, és egyébként is vegyes csoport lesz az óvodában.

Mik az előnyei a vegyes csoportnak?

K.Á.: A játszótéren sem választjuk szét a gyerekeket születési évszám szerint. Megvan ez a beidegződés, mintha valamiben is gátolná a nagyobb gyereket a közös környezet. Pedig a nagyobb megtanulja, hogyan segítsen a kisebbnek cipőfűzőt bekötni például. Ő gyakorolja, a kicsinek meg be lesz kötve a cipőfűzője. Ez nem egy rakéta tudomány, ebből csak profitálni lehet.

Beszélhetünk az anyagi oldalról? Önök miből finanszírozzák az iskola fenntartását?

K. Á.: Természetesen kapunk valamennyi állami támogatást, amit többnyire a tanárok bérére fordítunk. Az építési beruházásokra viszont már nem igazán vannak uniós vagy állami forrásaink. Vannak országok, vagy intézmények, ahol sokkal több pénzre van szükségük, mint nekünk. Ez érthető is. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy eddig valahogy mindig megoldottuk a pénzügyeinket. Gazdaságilag működik olyan jól az iskola, hogy simán tudna egy nagyobb hitelt is törleszteni.

A szülők részéről milyen szintű hozzájárulás szükséges?

K. Á.: Az iskolai költségvetésnek 35-40 %-át állják a szülők. Azt szeretnénk, hogy legyen harmincezer forint gyerekenként a befizetett összeg havonta, de mindenképpen huszonötezer. És így jön be huszonkétezer. Ennél jobban nem akarjuk feltornázni, mert ugyan pár száz forinttal többet adnának a szülők, de rosszabb lelkülettel.

Mivel működik az iskola, tud fejleszteni, nem érzik azt a szülők, hogy probléma lenne, és jobban mellé kellene állni. De lefele és fölfele is nyitott a rendszer. Mondok egy példát: van, aki korábban fizetett minden gyereke után húszezer forintot, de most csak 500 forintot fizet az egész család után. Mert így alakult az élete.

Sz. Y.: Általában osztályokra van lebontva, hogy mennyit kellene összeadniuk a szülőknek. Vannak olyanok, akiknek jobbak a lehetőségeik, ők többet is adnak. De arra is van lehetőség, hogy a szülő ledolgozza a hozzájárulását. Például nyáron eljön festeni. Ez mindenkinek jó: a szülő, aki egyébként nehéz anyagi körülményei miatt esetleg nem engedhetné meg magának a Waldorf-iskolát, így megkapja a lehetőséget, miközben ő sem érzi adósnak magát.

A szülő hozzájárulhat az iskolai élethez a saját tudásával is, akár egy asztalosmunkával, vagy egy függönyvarrással is. A szülők egyébként hozzájárulástól függetlenül egymást váltva takarítanak, sőt a nagyobb gyerekek is bekapcsolódnak.

K.Á.: Azzal, hogy, bár nem a szülő tartja fönt az iskolát, mégis anyagiakkal, munkával hozzájárul a működéséhez, kialakul egy érdekes helyzet. Sokkal inkább a sajátjának érzi, és a dolog máris közösségi élményt ad.

Azt kell éreztetni a szülővel, hogy ez az egész ennyire jó legyen, egy pici áldozatot kell hozni. Különösen, ha ez skálázva van. Az, aki többet tud adni, megteheti. Persze, nálunk sincs angyalgyár: akinek, mondjuk havi öt millió forint a bevétele, és betehetne az iskolába százezer forintot, nem teszi meg, de a harmincezer helyett bead ötvenezret. És ez már jó.

A szülőkkel való kommunikációnak viszont iszonyú profin kell működnie, hogy mindenki megértse a lényeget. Ehhez feltétlenül szükség van egy nagyon jó szakemberre, pedagógusra.



1 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat
avatar
mzolee
2016-03-14 23:00:10
Hat, csoda, hogy a sok new age es tarsai utan csak most erkezik Udvarhelyre ez az uri huncutsagnak is nevezheto, antropozofia elvein (kozmologia, reinkarnacio, karma, kulonfele vallasi tanok keverese) mukodo valami.

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."