Sport » Kosárlabda
Indul a városi kosárlabda-bajnokság visszavágója
Megszülettek a XVIII. Városi Fitfeel Kosárlabda Bajnokság visszavágó sorozat időpontjai.
MEGOSZTÓ
Tweet
DSCI4134
ÍRTA: KAKASY BOTOND
0 hozzászólás.
November végén kezdődött a 18. városi A ligás kosárlabda-bajnokság, hét csapat nevezésével. A bajnokság szervezője és fő támogatója a megszokott Villy üdítő. Az első négy forduló lejárt december közepéig, majd egy kis szünet következett a bajnokságban, és január 17-én folytatódott. A meccsek kisebb eltérésekkel menetrend szerint zajlottak, január végére le is jártak. Az eddigi eredmények alapján a dobogó első három fokát a Villy (12 pont), Impar (11 pont) és Bivalyok (10 pont) foglalják el.
A március 7-ei első fordulón 16 órától a No Name és az Impar csap össze, ezt követi 17 óra 20 perctől az Ati HB – Globus, majd 18 óra 40 perctől zárja a Bivalyok kontra Villy. A megméretkező csapatok sorrendje nem változott az őszihez képest, így nem visszafele indulnak a csapatok az összecsapásban. Időközben olyan kósza hírek röppentek fel, hogy talán tavasztól a sportcsarnokban folytatódik a bajnokság. Ez is úgy néz ki, hogy marad a régiben, az eseménynek továbbra is Kós Károly Szakközépiskola tornaterme ad otthont.
A táblázat jelenlegi állása ide kattintva megtekinthető.

MEGOSZTÓ
Tweet
Hasonló cikkek
Új kosárbajnokot avattak
Az Ati HB győzelmével zárult a városi férfi...Megismétlődik a tavalyi kosárfinálé
A Bivalyok hiába nyerték a városi kosárlabda-bajnokság...A Bivalyoké a kosárbajnokság alapszakasza
Akárcsak tavaly kiírásban, az ide kiírásban is...
ÍRTA: KAKASY BOTOND2010. március 02., 15:56
November végén kezdődött a 18. városi A ligás kosárlabda-bajnokság, hét csapat nevezésével. A bajnokság szervezője és fő támogatója a megszokott Villy üdítő. Az első négy forduló lejárt december közepéig, majd egy kis szünet következett a bajnokságban, és január 17-én folytatódott. A meccsek kisebb eltérésekkel menetrend szerint zajlottak, január végére le is jártak. Az eddigi eredmények alapján a dobogó első három fokát a Villy (12 pont), Impar (11 pont) és Bivalyok (10 pont) foglalják el.
![]()
Archív
Most egy hónap pihenés után kezdetét veszi a visszavágó sorozat. A hosszú pihenő alatt volt idejük a csapatoknak készülni, és a meglévő eredmények alapján új taktikát felállítani. Azonban a hosszas készülődés hátránya, hogy nagy valószínűséggel elmarad a középdöntő. Így azok a csapatok, akik erre bazíroztak, fel kell kössék a gatyájukat, hogy a play-offba bekerülhessenek.A március 7-ei első fordulón 16 órától a No Name és az Impar csap össze, ezt követi 17 óra 20 perctől az Ati HB – Globus, majd 18 óra 40 perctől zárja a Bivalyok kontra Villy. A megméretkező csapatok sorrendje nem változott az őszihez képest, így nem visszafele indulnak a csapatok az összecsapásban. Időközben olyan kósza hírek röppentek fel, hogy talán tavasztól a sportcsarnokban folytatódik a bajnokság. Ez is úgy néz ki, hogy marad a régiben, az eseménynek továbbra is Kós Károly Szakközépiskola tornaterme ad otthont.
A táblázat jelenlegi állása ide kattintva megtekinthető.
