Ma tartotta első edzését az SK
MEGOSZTÓ
Tweet
A bronzért hajthat az SK
Csak a statisztikusoknak játszották le a teremlabdarúgó...A futsalbajnok elintézte az SK-t
Nagy volt a különbség a bajnoki címvédő és a...Szőcs Lóránd: szívesen játszom az SK-ban!
Az egyik szemem sír, a másik nevet – nyilatkozta a...
ÍRTA: KAKASY BOTONDMint már beszámoltunk az SK első mérkőzésének halasztását kérte, hogy ezzel is időt nyerjen. Kovács Lajos a klub ügyvezetője elmondta, hogy nem kis munka árán sikerült annyi helyi vállalkozót felkeresni és meggyőzni, hogy városházán megpályázott 150.000 lejt még egy ennyivel meg tudják pótolni. Így már egy szűkös költségvetéssel el tud indulni a csapat és ez az összeg elegendő arra, hogy ne kelljen szezon közben kilépni. Kovács továbbra is hangsúlyozta, hogy ez még mindig a szükséges költségnek körülbelül a harmada. A cél hogy Udvarhely ne veszítse el az SK-t és maradjon meg A ligás csapatnak.
![]()
Jakab Zoltán elmondása szerint a játékoskeret körvonalazódni látszik, de sajnos ez még mindig képlékeny. Voltak olyan elgondolások, hogy a nagypályás játékosoktól legyen néhány átjáró, de végül nem sikerült megegyezni, így talán jobb is – jegyezte meg Jakab. "Az anyagi kereteink szűkösek, így egyelőre a szakmai és játékos keret is megérzi ezt. Köszönjük azoknak a cégeknek akik felkarolták az SK-t és természetesen nyitottak vagyunk és szívesen látjuk az új támogatókat".
Az SK jelenlegi kerete (bár még nincs mindenki véglegesítve):
Péter Róbert, Scurtu Adrian, Szabó Zsolt, Csoma Alpár, Csoma Ferenc, Birtalan Barna, Tekeres Zsolt, Kovács Ákos, Dénes Botond, Török Attila (próbaidő), Török Szilárd (próbaidő), Réti Norbert.
Ezeken kívül még néhány név felmerült, akiket ezután keresnek majd meg.
| Hozzászólások | Szabályzat |
|
|
