2012-ben sem emelkedik a tanárok fizetése
MEGOSZTÓ
Tweet
Tízmilliárdokba került az emigráció
3,5 millió személy hagyta el az országot az elmúlt 40...Elmaradhat Nyirő József újratemetése?
A Külügyminisztérium felkérte a Szállításügyi...RMDSZ: Kövér László ne vegyen részt erdélyi kampányokon
Nyílt levélben utasítja el az RMDSZ főtitkára, hogy...
ÍRTA: UH.ROSem a tanárok, sem más közalkalmazottak fizetését nem emelhetik 50 százalékkal, ez ugyanis tönkretenné az ország gazdaságát - hangsúlyozta a kormányfő, aki elmondása szerint nem kíván ilyen populista intézkedéseket hozni, inkább vállalja a népszerűtlenséget.
A miniszterelnök azzal bíztatta a lakosságot, hogy év végén és jövő év elején már "zsebünkön" is érezni fogjuk a gazdasági növekedést - írja a manna.ro.
Boc elmondta: azok a tanárok, akik pert nyertek a kormány ellen, megkapják a pénzüket 2012-től kezdődően.
Gheorghe Gheorghina pénzügyi államtitkár azonban csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy ha megadják a tanároknak azt a jövedelmet, amit a bíróság megítélt nekik, akkor vagy adót kell növelni, vagy 100 ezer közalkalmazottat elbocsátani.| Hozzászólások | Szabályzat |
