935 millió lejjel lóg az egészségügyi tárca
MEGOSZTÓ
Tweet
Tízmilliárdokba került az emigráció
3,5 millió személy hagyta el az országot az elmúlt 40...Elmaradhat Nyirő József újratemetése?
A Külügyminisztérium felkérte a Szállításügyi...RMDSZ: Kövér László ne vegyen részt erdélyi kampányokon
Nyílt levélben utasítja el az RMDSZ főtitkára, hogy...
ÍRTA: UH.ROEzt jelentette be a szerdai sajtótájékoztatón dr. Viorel Vasile, a Gyógyszerforgalmazó Egyesület elnöke. Az egyesület elnöke pontosítása szerint az elszámolás határidejét túlhaladó tartozásokról van szó – olvasható a manna.ro-n.
Ehhez az összeghez még hozzáadódik 438 millió lej a még nem elszámolt országos programokra, és 550 millió a nem elfogadott vényekre, amelyekre nincs anyagi fedezet.
Dr. Viorel Vasile szerint a kórházakban ennél is súlyosabb a helyzet, ugyanis a betegek hozzátartozóit küldik, hogy megvásárolják a patikából a kezeléshez szükséges gyógyszereket, ám ezekben is nagy a gyógyszerhiány.
Az egyesület elnöke elmondta, a hatóságok számonkérésére a válasz az volt, hogy csak júliusban tudnak elszámolni, amikor sor kerül az első költségvetési kiigazításra.
A gyógyszerész beszámolt arról a találkozóról is, amely a 2012-es elszámolási határidők csökkentéséről szólt az európai ajánlásoknak megfelelően 210 napról 60-ra. Ő azt javasolta, fokozatosan csökkentsék a határidőt, mert nem egyszerű a feladat.