Kelemen Hunor: a helyhatósági választásokon 3% legyen a bejutási küszöb
MEGOSZTÓ
Tweet
Tízmilliárdokba került az emigráció
3,5 millió személy hagyta el az országot az elmúlt 40...Elmaradhat Nyirő József újratemetése?
A Külügyminisztérium felkérte a Szállításügyi...RMDSZ: Kövér László ne vegyen részt erdélyi kampányokon
Nyílt levélben utasítja el az RMDSZ főtitkára, hogy...
ÍRTA: UH.ROAz RMDSZ javasolni fogja koalíciós partnereinek, hogy a helyhatósági választásokon 3% legyen a bejutási küszöb – nyilatkozta tegnap Besztercén Kelemen Hunor ügyvezető elnök.
Hozzátette: habár a Demokrata Liberális Párt tud a szövetség ezen szándékáról, a koalícióban eddig nem tárgyaltak erről.
„Ezt a szándékunkat már bejelentettük koalíciós partnereinknek, és azon leszünk, hogy ezt a módosítást kieszközöljük, hiszen pontosan Hunyad, Beszterce-Naszód, Temes vagy Fehér megyékben lenne ez számunkra előnyös." – ismertette Kelemen Hunor.
A politikus úgy véli, hogy bejutási küszöb csökkentésével, azokon a településeken is sikerül magyar önkormányzati képviselőt választani, ahol kevés a magyarok létszáma.
Támogatja továbbá az egyfordulós választási rendszer bevezetését a polgármesterek esetében is, szerinte ez a megyei tanácselnökök esetében jól működik, a polgármesterek megválasztásánál is kiiktatná a két forduló közötti gyanús megegyezéseket.