Erdélybe látogat a Dalai Láma
Tőkés László meghívására Tibet vallási és politikai vezetője szeptemberben két napot tölt Erdélyben: meglátogatja Csomakőröst, majd Sepsiszentgyörgyön tart előadást.
MEGOSZTÓ
Tweet
DalaiLama_Tokes_Laszlo
ÍRTA: LŐRINCI RÉKA
1 hozzászólás.
A hírt a csomakörősi református templomban jelentette be a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egykori püspöke. Április 17-én, szombaton tartották a XXI. Kőrösi Csoma Sándor Napok zárórendezvényét, ahol Tőkés László örömmel jelentette be, hogy nemrég megérkezett a hivatalos visszajelzés, miszerint a Dalai Láma elfogadta meghívását, és az idén szeptemberben két napra Erdélybe is ellátogat.
E találkozás alkalmával a püspök élőszóban és írásban is meghívta Őszentségét Erdélybe, ahol Kőrösi Csoma Sándor, a tibeti tudományosság megalapítója, az első tibeti-angol szótár megalkotója született. A 2009-es év folyamán folytak az egyeztetések a Dalai Láma kabinetjével Őszentsége lehetséges programjáról, a levél formájában megküldött hivatalos visszajelzés értelmében szeptemberben a Dalai Láma Csomakőrösre, Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujába utazik, ahol megkoszorúzza az első európai bódhiszattva (buddhista szent) szobrát, majd Sepsiszentgyörgyön tart nyilvános előadást.

MEGOSZTÓ
Tweet
Hasonló cikkek
Tízmilliárdokba került az emigráció
3,5 millió személy hagyta el az országot az elmúlt 40...Elmaradhat Nyirő József újratemetése?
A Külügyminisztérium felkérte a Szállításügyi...RMDSZ: Kövér László ne vegyen részt erdélyi kampányokon
Nyílt levélben utasítja el az RMDSZ főtitkára, hogy...
ÍRTA: LŐRINCI RÉKA2010. április 19., 09:05
A hírt a csomakörősi református templomban jelentette be a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egykori püspöke. Április 17-én, szombaton tartották a XXI. Kőrösi Csoma Sándor Napok zárórendezvényét, ahol Tőkés László örömmel jelentette be, hogy nemrég megérkezett a hivatalos visszajelzés, miszerint a Dalai Láma elfogadta meghívását, és az idén szeptemberben két napra Erdélybe is ellátogat.
![]()
E találkozás alkalmával a püspök élőszóban és írásban is meghívta Őszentségét Erdélybe, ahol Kőrösi Csoma Sándor, a tibeti tudományosság megalapítója, az első tibeti-angol szótár megalkotója született. A 2009-es év folyamán folytak az egyeztetések a Dalai Láma kabinetjével Őszentsége lehetséges programjáról, a levél formájában megküldött hivatalos visszajelzés értelmében szeptemberben a Dalai Láma Csomakőrösre, Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujába utazik, ahol megkoszorúzza az első európai bódhiszattva (buddhista szent) szobrát, majd Sepsiszentgyörgyön tart nyilvános előadást.
| Hozzászólások | Szabályzat |
