Három férfi hidat akart lopni
Országunkban egyre kevesebb olyan dolog van, amit nem próbáltak, próbálnak meg ellopni, legutóbb egy vasúti hidat lovasítottak volna meg.
MEGOSZTÓ
Tweet
hd
ÍRTA: BEDŐHÁZI ATTILA-CSABA
0 hozzászólás.
Többször hallani, hogy eltulajdonítanak bizonyos dolgokat, mégis amikor egy hídról van szó, akkor sokan felkapják a fejüket. Az eset nem is olyan régen történt. Csütörtök este a főváros melletti Voluntari településen érték tetten a tolvajokat.
Tegnap este több kamiont és egy darut állítottak meg mielőtt azok megléptek volna a Román Vasúttársaság(CFR) Băneasa-i hídjával. A viaduktot korábban leszerelték, és fekve várt a sorsára. De nem ez a csavar a történetben, hanem az, hogy ugyanezek a tolvajok két évvel ezelőtt már egyszer megpróbáltak szert tenni a hídra. Természetesen ez akkor sem sikerült.
Amikor a vasúttársaság emberei megzavarták az enyveskezű állampolgárokat, akkor azok szélnek eredtek. Csak egyiküket tudták elkapni, akinek persze gőze sem volt, hogy mi folyik ott, állítása szerint csupán egy szállítmányt vitt volna egyik helyről a másikra. Az ügyben próbálják felderíteni a többi tettes kilétét, akik ellen minősített lopás miatt indítanak vizsgálatot.
Forrás: Antenna3

MEGOSZTÓ
Tweet
Hasonló cikkek
Nyirő fasiszta volt, de újratemetik
Ellenezzük Nyirő József újratemetését, mert a magyar...112 éves a legidősebb romániai személy
Száztizenkét éves Románia legidősebb lakosa, egy nő,...Kevesebb az orvosi műhiba nálunk?
Az orvosi műhibák számát tekintve Románia az EU-s...
ÍRTA: BEDŐHÁZI ATTILA-CSABA2010. február 19., 18:25
Többször hallani, hogy eltulajdonítanak bizonyos dolgokat, mégis amikor egy hídról van szó, akkor sokan felkapják a fejüket. Az eset nem is olyan régen történt. Csütörtök este a főváros melletti Voluntari településen érték tetten a tolvajokat.
Tegnap este több kamiont és egy darut állítottak meg mielőtt azok megléptek volna a Román Vasúttársaság(CFR) Băneasa-i hídjával. A viaduktot korábban leszerelték, és fekve várt a sorsára. De nem ez a csavar a történetben, hanem az, hogy ugyanezek a tolvajok két évvel ezelőtt már egyszer megpróbáltak szert tenni a hídra. Természetesen ez akkor sem sikerült.
![]()
illusztráció