Súlyos: Európa harmadik legköverebb országa lettünk

A táplálékszakértők már évek óta figyelmeztetnek az elhízás terjedésére, most úgy tűnik, ez a "járvány" nemcsak hogy elért bennünket, de dobogós helyre is repített.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
Politisti

A rendőrök is fizetésemelést kérnek

Több mint ezer rendőr tiltakozott a belügyminisztérium...
csikiciuc

Kibékültek a székelyföldi sörháború résztvevői

Békét kötött az Igazi Csíki Sör és a Heineken...
foldrenges

Újabb földrengések voltak

Hétfőre virradóra is rengett a föld Vranceában, de...

kover
kover
szerkesztoÍRTA: UH.RO
2010. július 14., 09:32
0 hozzászólás. 

A romániai lakosság 50 százaléka túlsúlyos és mintegy 25 százaléka, azaz több mint 4 millió személy kórosan elhízott – derül ki az IC Parhon Endokrinológiai Intézet kutatásából. Ezzel Románia lett Európa harmadik legkövérebb országa, előttünk csak Görögország és Szerbia végzett - olvasható a manna.ro-n.

kover

Felnőtt az új nemzedék

A súlyproblémák Romániában az utóbbi hét évben öltöttek ekkora méreteket, hiszen 2003-ban a statisztikák szerint még csak a 23. helyen álltunk az európai országok közül. A szakértők szerint az eredmény annak köszönhető, hogy Romániában felnőtt az első "fast-food nemzedék", vagyis azok a gyerekek, akik '90-ben találkozhattak először a gyorséttermek egészségtelen kínálatával, rá is szoktak, és most felnőtté válva sem váltak meg régi szokásaiktól. Továbbá Romániában nem alakult még ki megfelelő egészség- és sportkultúra, és a nyugatról importált junk fooddal szemben is kevésbé vagyunk kritikusak.

Az Intézet kutatási eredményei szerint a román nők 30 százaléka, míg a férfiak 20 százaléka elhízott. Még aggasztóbb a helyzet a gyerekeknél: 40 százalékuk küzd súlyproblémákkal.

A kóros elhízás akár kilenc évvel is lerövidítheti a normális élettartamot, valamint különböző életveszélyes megbetegedésekhez, többek között rákhoz vezethet.


0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."