trafic ranking Statistici web

Lábnyikból szeretetVel!

Kép és szöveg: Kilyén Barna

Hogy miért indul el váratlanul Felsőboldogfalváról egy fiatal házaspár hatéves kislányukkal egy szegény moldvai csángó kis faluba, Lábnyikba magyar nyelvet tanítani? Mert így hozta az élethelyzet. Nem kell más hozzá, mint egy télen szünetelő, banki hitellel terhelt családi vállalkozás, egy, a pillanatnyi helyzeten átsegítő optimális munkaajánlat és egy kis kalandvágy. Ez lenne a mi – Lili, Melánia, Barni – történetünk. Fotóriportjainkkal megpróbáljuk egy kicsit közelebb hozni ennek az otthonról oly távolinak tűnő vidéknek a valós mindennapjait. Olyan homályosan derengtek a ránk váró körülmények, mint ahogyan ez az indulás előtt készített kép sikerült.

Miután az első este szembesültünk azzal, hogy a ház (Magyar Ház Lábnyikon, ahol lakni és dolgozni fogunk) előtti szemeteskukáinkban szó szerint kukáznak a gyerekek, a koromsötét udvaron konstatáltuk a közvilágítás teljes hiányát, illetve egy tébolyult falubéli szétszakadt iskolástáskával a hátán, ordítozva szőrén megült lovon elvágtatott a kapunk előtt… hát maradt némi kétségünk a döntésünk mikéntjével kapcsolatban.

A kezdeti időszak nehézségeinek a feldolgozásában sokat segítettek azok a kiadványok, amelyekben korábbi sorstársaink személyes történeteiket mesélték el. Rájöttünk, hogy a minket ért első lábnyiki benyomások szinte semmiben sem különböznek a több mint tizenöt évvel ezelőtt ideérkező kollégák első benyomásától: szemetes, poros utcák, ráérősen sétáló pujjal (törökbúzával) megrakott tehenes szekerek, fémlemezzel fedett vályogházak, egészséget köszönő kedves gyerekek, mámoros tekintetű férfiak és asszonyok, lovas szekérrel vágtató suhancok, szőlősök és mélyszegénység. Tizenöt évvel ezelőtt talán nem eshetett volna meg az, hogy a Lepkeház-as autónk mellett álldogálva egy mámoros tekintetű, olaszországi szocializációs jegyekkel rendelkező falubéli erőteljesen a vállamra ütve a „Come stai domnul flutur?” témaindítóval ismerkedjen. Talán ennyi változott.

Mindjárt az első találkozás alkalmával kimentünk a gyerekekkel a falu határába egy ismerkedős kirándulásra. A lányok önszerveződve énekeltek, a fiúk felmásztak mindenre, ami egy kicsit is kihívásnak tűnt, mi közben meg sodródtunk a helyzettel. Egyszerre, sűrítve kaptunk ízelítőt mindenből, ami a fejünkben volt a csángókról: közvetlenség, kedves szófordulatok, Szpániában és Itáliában szétszóródott nagycsaládok, őszinte, spontán gesztusok, lyukas zoknik és csángó himnusz.

Amikor kezünkbe került a gyerekek névlistája, akkor szembesültünk az elrománosított és az eredeti magyar vezetéknevek párhuzamos használatának a furcsa helyzetével. Bár sajnos a hétköznapokban a többség a hivatalos dokumentumokban szereplő elrománosított vezetéknevét használja, mindenki tudja, hogy ő eredetileg nem Ceasar, hanem Császár, nem Loțcu, hanem Laczkó, nem Soci, hanem Szőcs volt. Hogy kinek éppen hogyan románosította el a rendszer a vezetéknevét, az függött az aktuális jegyző nyelvtudásától: lehetett a Farkasból Lupu, vagy Forcoș, a Kerekesből Roată, vagy Chereceș és így tovább. Az idősek még tudják, a fiatalok mintha felejteni szeretnének.

A temetőben járva sajnos egyetlen magyar nyelvű sírkövet sem találtunk.

Magyar nyelvű felirat csupán azon az emlékművön található, amelyet az 1940-es években a magyarországi Egyházaskozárra kitelepültek emlékére állítottak 1997-ben. Az emlékmű állításának nagyszerű gesztusát beárnyékolja a szövegben található helyesírási hibák sokasága.

Érkezésünk után már az első hétvégén belecsöppentünk az I. Lábnyiki Csángó Fesztiválba, ami nem máshol, mint a házunk udvarán került megszervezésre. Itt kóstoltunk először galuskát, ehettünk a Szeret mentén élő trunkiak jóvoltából csángó halászlevet és ihattunk a még éppen csak forrásnak indult csángó borból. Ahogy tett az a magyarfalusi asszony is, aki miközben a többiek összekulcsolt kézzel imádkoznak, ő az előtte lévő padsornak támaszkodva – nem véletlenül – várja a lábnyiki templomban zajló szertartás végét. Ami tegyük hozzá, hogy bár pap nélkül, de magyar nyelven zajlott. De erről majd az elkövetkező fotóriportjaink valamelyikén még szólunk.

Sütés-főzés, élőzene és önfeledt tánc.

Csángó leány a lészpedi szüreti bálon.

Gyerekrajz a Magyar Házból. Kellemes meglepetés, hogy a falubéliek máig használják a Gyergyó és Csík utcaneveket. Ez is tanúskodik arról, hogy a falu lakosságának nagy része Csíkszereda és Gyergyószentmiklós vidékéről települt át a madéfalvi veszedelem után Lábnyikba.

Bár aszfalt nincs, a lányok önfeledten görkoriznak a házunk előtti kavicsos utcában. Úgy látjuk, hogy a közösségi élmény sokkal fontosabb, mint az elesés nélkül megtett távolság hossza.

Útszéli kocsma előtti guggolós közvécé Lábnyikban. Az elején még meglepődtünk, hogy még a modernnek mondható bákói klinikán is ilyen guggolós WC van, mára megszoktuk. Nem tudjuk eldönteni, hogy ez a típusú WC használat egyszerűen kulturális különbség, vagy a WC evolúciójának egy az angol WC-hez viszonyított korábbi fázisa. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az utóbbi. Mint itt sok mindenre, erre is keressük a fejben kategorizálható narratívát.

Leleményes háztáji praktikákban nincs hiány. Több háznál látható a hullámlemezes tetőborítás alatt az egykori fazsindely.

Ahogy ezen a magára hagyott házalapon is látszik, a vályogépületeket egy kőalapra helyezett fakeretre építették, építik rá.

Mára többnyire igyekeznek téglából építkezni. Azonban meglepő módon még ma is láthatunk a faluban vályogból frissen épülő lakóházakat, gazdasági épületeket. Ezen a félkész faszerkezeten szépen megfigyelhető a lécezés, ami közé majd bedöngölik a fűvel kevert vályogot. Ez képezi majd a kiváló hőszigetelésű falakat.

Ha kész lesz, akkor valahogy így fog kinézni, ahogy a szomszéd telken álló házat láthatjuk. Biodegradábilis, tájba illő, racionális igényeket kiszolgáló és olcsón fenntartható. Minden olyan tulajdonsága megvan, ami a 21. század jelenéből kiszakadni vágyó embere csak vágyhat. Csak azt nem tudjuk, hogy melyik biztosítási társaság vállalja az államilag kötelezővé tett házbiztosítás megkötését?

Kinek a kerti törpe, kinek a nemzeti Superman. (Nănești falu, Lábnyiktól pár kilométerre.)

Ambient marketingfogással próbálkozó árus a bákói bolhapiacon.

Egy jó parti receptje: apádtól kérd el a háztáji teherhordó kistraktorját, expanderezz belé egy benzines generátort, ami majd meghajtja az 500 wattos mélynyomóval megspékelt zenecuccot, csinálj egy, a mélynyomó minden adottságát kibontakoztató sârba moldovenească mp3 válogatást, szedd össze a haverokat, és máris lehet indulni a külsőrekecsini szüreti mulatságba.

A környező csángó falvakat járva mindenhol talpraesett fejkendős asszonyokkal találkozunk, akik férfi segítség nélkül vágják a csokányt, hajtják az ökrös szekereket, őrzik a tehéncsordát, szedik a szőlőt, isszák a sört és kvaddal közlekedve intézik az ügyes-bajos dolgaikat. Mint például itt, Csíkfaluban.

Ezzel a külsőrekecsini csángó legénnyel búcsúzunk Önöktől, hamarosan újra jelentkezünk.

© uh.ro, 2017

Zetelaka legszebb házai
első rész

Zetelaka akkora falu, hogy már szinte város. Szép házakat találni benne is olyan nehéz, mint egy városban. Szép kapukat már könnyebb, egy részük össze is van gyűjtve a központba turistalátványosságnak.

Szánon jönnek a papok

Varságon évszázados hagyománya van a házszentelő papok szánoztatásának.

Lejött a gleccser a Küküllőn

Este későn jégtorlasz keletkezett a híd fölött 100 méterrel, eltorlaszolta a folyót, ami kiönteni készült a szomszédos udvarokba.