Kultúra » Színház

Igazi játék lesz

Új tempót diktálnak hétfő este a G. Caféban a színészek. A társulat negyedik kocsmaszínházi előadását fél 9-től mutatják be, de jó lesz legalább 8 órára odamenni holnap is.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
visniec

Matei Vișniec találkozásai és emlékei

Javában zajlik a DráMA kortárs színházi találkozó,...
azenkishutokamram2

DráMA: ha mindent duplázni lehetne, talán akkor lenne jó

Vészesen fogynak a jegyek az egy hétig tartó DráMA...
azenkishutokamram

Itt van a 9. DráMA teljes programja!

Vasárnaptól szombatig zajlik a kortárs színházi...

Tóth Árpád és Nagy Pál fotó: Pál Edit Éva
Tóth Árpád és Nagy Pál fotó: Pál Edit Éva
szerkesztoÍRTA: SIMÓ VERONIKA
2017. május 29., 18:28
0 hozzászólás. 

Ez az előadás más lesz, mint a többi – mondta Tóth Árpád rendező a hétfő délutáni színházi sajtótájékoztatón, ahol a friss bemutató mellett a Tomcsa Sándor Színház jövőbeli terveiről is szó esett.

Az eddigi kocsmaszínházi előadások kísérleti jellegűek voltak, most azonban egy olyan igazi színházi produkciót hoztak össze kocsmai körülmények között, amely – ha kell – egy stúdiószínpadon is megállja a helyét. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem felolvasószínház lesz a mai és holnapi 70 perces előadás.

Gianina Cărbunariu Stop the tempo! című darabjában a szerepeket P. Fincziski Andrea, Mezei Gabriella illetve Antal D. Csaba játsszák.

Tóth Árpád a drámáról annyit árult el, hogy borzasztóan aktuális, fiatalos, de „olyan kérdéskört boncolgat, amelyen nem árt, ha elgondolkodik az ember, nem csak a fiatal".

stopthetempo5

Az előadás szórólapján olvasható szöveg pedig kíváncsivá tesz: „Mikor már annyira trendi vagy, hogy undorodsz trendesen (...) Mikor az okostelefon halvány fényében nézed az életed."

Az eheti alkalmakon kívül még legalább egy Stop the tempo! előadást terveznek június közepére a Mokkába.

Ki a falak közül!

Új művészeti vezető, négy új kolléga és színházon kívüli tevékenységek – ezek lesznek az újdonságok a következő évadban az udvarhelyi társulat életében.

Nagy Pál igazgató ismertette a huszadik születésnapjára készülő intézmény jövőbeli terveit. Azt mondta, új időszámítás kezdődik a színháznál, szeretnék még közelebb hozni az embereket a színpadi művészethez.

Csurulya Csongor helyett új művészeti vezetője lesz a társulatnak, de csak nyáron derül ki, hogy kicsoda. Csurulya rendezőként még vissza fog térni, Zakariás Zalán pedig már a társulat szerves része, kérdés, hogy milyen tisztségben dolgoznak tovább együtt  – árulta el Nagy Pál.

A korszakváltással egy időben nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni a színházon kívüli eseményekre, megszólítanák a diákságot, az egyéb kulturális programokon, évfordulókon is nagyobb szerepet vállalnának, mint például a máricus 15-e, vagy a költészet napja. Ezáltal még jobban szeretnének benne lenni az udvarhelyi közéletben és az emberek fejében – részletezte az igazgató.

Tervezik azt is, hogy átszervezik a társulat nem művészi részét, négy új kisegítő munkatársat alkalmaznak a közeljövőben, ezen kívül férfi színészt is keresnek, mert rossz a társulatban a nemek aránya.

Színházi oszióra

Ebbe a koncepcióba épül bele az a, már idén elindított színházi nevelési program, amely a középiskolás diákoknak szól, feléjük próbál nyitni – egészítette ki Bekő Fóri Zenkő színésznő a jövőre vonatkozó terveket.

stopthetempo7

Úgy kell elképzelni, mint egy rendhagyó osztályfőnöki órát, a fiatalokkal pszichológus dolgozik együtt, drámajátékokat játszanak, megnéznek egy kapcsolódó színházi előadást, és végül van egy levezető foglalkozás, ahol feldolgozzák a látottakat. A színházat csak eszközként használja ez a program − magyarázta a színésznő.

A színházi nevelési programot a következő évadban is folytatnák Fincziski Andreával és a Kolozsvárról idehívott Kocsis Tündével közösen, de nem csak osztályközösségeket, hanem más összeszokott csoportokat is várnak az egy-egy téma köré szervezett foglalkozásokra.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."