Kultúra » Irodalom

A rossz verseket is meg kell írni

A jó költőnek pedig ritkán tetszik a saját verse. Az irodalom köztünk jár, egy padon ülve beszélgettünk vele és róla.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
Gerloczyest3

Egész Erdélyt bealtatózták

Milyen nyomokat hagy egy család múltja a...
gerloczymarton

A tavalyi év egyik legnépszerűbb regényét mutatják be Udvarhelyen

Gerlóczy Márton írótól azt is megtudod, hogy Mikecs...
Dzsida

Dsidára emlékeznek

A nyolcan éve elhunyt költő emlékére rendeznek verses...

Bálint Tamás fotók: Gál Előd
Bálint Tamás fotók: Gál Előd
szerkesztoÍRTA: SIMÓ VERONIKA
2018. május 04., 18:00
0 hozzászólás. 

Azt hinnéd, hogy a költők mind évszázadokkal ezelőtt éltek, hősök voltak, vagy szerelmesek, elvont figurák, a verseskötetek pedig csak valahogy lesznek, egyszer csak ott teremnek a könyvesbolt vagy a könyvtár polcain, és ott is maradnak addig, amíg egy szigorú magyartanárnő leparancsolja őket onnan. Aztán találkozol Bálint Tamással, aki nem csak hogy él és ír, de még fiatal is, Converse-ben meg kockás ingben jár, közgazdász és költő az egyben négy már kiadott, és sok tervezett kötettel.

A legújabb, Hibalista című könyvéről, az ihletről, a versek születéséről és a rendhagyó irodalomórákról is beszélgettünk vele. Most egy válogatáskötettel jött, legközelebb egy eposzban teregeti ki a szennyest.

Hogy született ez a kötet, mi alapján válogattad bele a verseket?

Az első két kötetből kerültek be ebbe a versek meg néhány új. Mivel a harmadik könyvem egy egységes egész, azt nem lehet megbontani, bár egy fejezet abból is benne van, a Kárhozat útja, amikor a LávSztoriból a főhős a szakítás után önromboló életmódba fog. De leginkább sima megérzés alapján válogattam, az első két könyvnek a fele van benne körülbelül meg az újak.

Miért Hibalista a címe, ha a legjobbak kerültek bele?

Mert az első belső borítón levő címadó versnek ez a címe, és úgy éreztem, hogy ez egy találó kifejezés erre a válogatáskötetre. Mondhatnám úgy, hogy egy összefoglaló listája az elmúlt tíz-tizenöt év tévedéseinek, hibás döntéseinek, ha a saját életemről szólnának a versek. De ezt mindig is tagadni fogom.

BalintTamas05

Egyébként lehet egy rossz lépésről írni egy jó verset. A rossz, vagy a csúnya is egy esztétikai minőség. Baudelaire a Romlás virágai kötetben csak a rútat meg a csúfot énekli meg. Vagy Villonnak is nagyon sok verse szól hasonló dolgokról.

Apropó, Villon, téged is hozzá hasonlít Orbán János Dénes a könyv fülszövegében.

Igen, ő a vágáns csavargó költészetnek a megalapozója, ő volt az a tipikus költő alak, aki pont az ellenkezője ennek a szemüveges sovány, vérszegény, szerencsétlen költőcskének. Ő a saját korában ivott, nőzött, bulizott, csavargott és mindenféle grófi udvarokban próbált egy kis mecenatúrára szert tenni, hogy egyik napról a másikra megéljen. Ő a saját balladáiról nagyon híres, illetve Faludi a 20. század közepén nagyon sok verset írt, amit Villon-fordításként adott el, de igazából a saját versei voltak, Villon átköltések inkább.

BalintTamas03

Ez hozta el Villon reneszánszát, Faludi által lett ismertebb, került előtérbe. Nagyon jellemző alkotásai a balladák, amik magyar nyelven is szépen hangzanak. Nekem is van, főleg az első könyvemben nagyon sok ilyen vers, ebbe is kerültek be balladák, szerepversek.

Hangulatában, stílusában nagyon hajaz erre a vágáns, villoni világra. Ez az oka a hasonlításnak. Viszont én nem mentem el nagyon ebbe az irányba, a kötet fülszövegében van is a másik utalás Tóth Árpádra, a líraibb, visszafogottabb hangvételre is, ami kiegyensúlyozza a másikat. Plusz, remélem egy kis egyéni hang is fellelhető, bár nem tudom, ezt hogy lehet beazonosítani.

Van kedvenced a Hibalista versei közül?

Van, a Vászon halakkal című. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért ez a kedvenc, talán mert olyan reményt keltő, sejtelmes. De érdekes módon nem tudom jól felolvasni hangosan. Lehet, hogy az irodalom népszerűségének a visszaszorulásához az is hozzájárult, hogy nagyon sok szerző nem tudja jól előadni a műveit. Nem mindenkiben van meg az az előadói készség, hogy ha kiáll, uralja a színpadot és a teret. Manapság, amikor a neten is inkább a videók meg a képek mennek, már nem a szöveg az, ami a legmeggyőzőbb, kell az embereknek, hogy a szerző kiálljon, és szerepeljen. Én is nehezen tudom erre rávenni magam.

Még mi az, ami neked nehéz ebben a szakmában?

Az, hogy a könyv élete nem áll meg ott, hogy én megírom, és kiadom a kezemből, hanem utána is foglalkozni kell vele, el is kell adni. A szerző tevékenyen részt kell, hogy vegyen a könyv utóéletében, el kell vinni az olvasókhoz. A másik az, hogy a magyar irodalmi élet is olyan, mint minden a Kárpát-medencében, itt is megvannak a különböző táborok, ami számomra teljesen érthetetlen, hogy miért van. Nagyon nehéz azt megvalósítani, hogy az ember mindenkivel jóban legyen.

BalintTamas13

Amikor én azt hallom, hogy eposz, csak az Iliász jut eszembe, amivel vért izzadtunk középiskolában. Hogy lehet ezt ennyire szeretni, hogy te ebben a műfajban tervezed írni a következő művedet?

Úgy, hogy rövid távon még segít is a kötött forma, mert akkor tudod, hogy mettől meddig nyújtózkodhatsz, keretet szab a témának, ami a fejedben van. Emellett a hexameterek zeneiséget, dallamot adnak a szövegnek, amit akkor is érzel, ha épp nem is tudod, hogy eposzt olvasol.

A kötött formájú versek lényege, hogy egy tudatalatti fogódzót adnak az olvasónak is, íve van a szövegnek, visz magával, mint egy hömpölygő folyó. Nem csak arra jó kötött formában alkotni, hogy rímeljenek a szavak és tele legyen jambusokkal meg daktilusokkal a szöveg.

Hasonló, mint amikor szakmát tanul az ember?

Pontosan. Ha többet foglalkozol vele, egy idő után rááll a füled. Azért is szokták mondani a fiatal költőknek, hogy minden ilyen kötött formán rágja át magát, gyakorlatként írjon ilyeneket, hogy ráálljon a füle.

Megírod az első 5-6 sort jambusban, és azt veszed észre, hogy utána már sokkal kevésbé kell odafigyelned, mert magától jön.

Most nagy divatja van a szabadverseknek, ha valaki leír valamit, és nem ér ki a lap széléig, akkor szabadversnek van titulálva. De akkor lesz jó, tényleg meggyőző az eredmény, ha előtte a szakma lépéseit végigjárta az illető. Amikor már tudja a szabályokat, akkor engedje meg magának, hogy felrúgja azokat.

Olyan is van, aki annyira szereti, hogy ebben marad, például Markó Béla a mai napig imád szonetteket írni. Amikor abbahagyta a politizálást, hirtelen előállt több száz szonettel, tuti, hogy a minisztériumban is végig suttyomban ezeken dolgozott. Nekem is van szabadversem, de mindenkinek azt szoktam mondani, hogy aki nemrég kezdte a pályafutását, mindenképpen próbálja meg a kötött formákat, mert ráneveli a fülét, gondolkodását, segít, hogy jobb legyen a szöveg.

Ha laikusokat hallok beszélgetni a szabadversekről, akkor sokszor azt mondják: hát ilyent én is tudnék írni.

Pontosan emiatt. Ha nincs meg az a belső íve, dallama, kilóg a lóláb. Érzed, hogy ez egy gyenge valami, amit te is meg tudnál írni, vagy valami, amire azt mondod, hogy tényleg elkapta a szerző a fonalat.

Szerinted mitől jó egy vers?

Ha tudnám, akkor irodalmi Nobel-díjas lennék. Erre biztos, hogy nincsen recept. Meg kell legyen az egysége a mondanivalónak és a formának. Lehet technikailag nagyon jó vers, de ha bagatell apróságról szól, nem igazán mozgat meg senkit. Vagy lehet egy nagyon jó gondolat, de ha gyengén van kidolgozva, azért nem lesz jó. Sok minden ideális együttállása kell, de nincs meg a tuti recept. Ha tudnám, csak olyanokat írnék.

A saját verseidet mikor érzed sikeresnek?

Kevés versemmel vagyok elégedett, de azokkal is inkább akkor, ha már sok sok év eltelt a megírásuk óta. Nagyon sok átlagos, vagy felejthető versre jut nagy ritkán egy jobbacska vagy kiemelkedő. De meg kell írni a rossz verseket is ahhoz, hogy sikerüljön egy jó.

BalintTamas11

Amikor ennek a kötetnek a válogatása történt, akkor egy csomó ki lett dobva, de egy-kettőnél én is meglepődtem, hogy én írtam őket.

Hol van a helye az életedben a költészetnek?

Mindenképpen a pódiumon, kiemelt helyen, még ha nem is a közepén, mert ugye van az embernek magánélete, családja. Pusztán irodalomból nagyon kevesen tudnak megélni, ezért az embernek egy munkája is van, egy hétköznapi állás, ami elég sok időt, energiát elvesz, és ebben a sokváltozós egyenletben kell megtalálni azt az egyensúlyt, hogy jusson az irodalomra is elegendő idő és erő. De nekem nagyon fontos, nem csak egy hobbi, annál sokkal több. Nem is a szakmám, nem tanultam soha, teljesen mást is dolgozom a nap 8-10 órájában, viszont egy szabadidős tevékenységnél sokkal több, úgymond az életemnek az egyik fele, ha a közgazdaságtan a másik. Időnként változik, hogy éppen mi a fontosabb, de semmiképp sem szorul a háttérbe és nem is szeretném soha hagyni.

Mi az, ami téged inspirál?

Ez nagyon változó. Bármi inspirálhat, egy beszélgetés, egy gondolat, álom, élmény. Ezért mondtam, hogy nem kell feltétlenül saját élettapasztalat egy vershez, lehet egy olvasmányélmény is, egy érdekes hangzású szó.

BalintTamas16

A legideálisabb, ha valaki valamit átél, és azt írja meg, de annyi mindent nem lehet átélni. Meg nem tudom, hogy hány mai költő szeretne annyit szenvedni, mint József Attila, hogy tényleg első kézből írhassa meg azokat a verseket. Szerintem lehet másodkézből vett tapasztalatokból is nagyon jól gazdálkodni és összeolvasztani egy csomó hatást.

Amikor a LávSztorit írtam, visszaemlékeztem, hogy milyen udvarlási szokásai lehetnek egy egyetemistának, így van olyan ismerősöm, aki bele van írva egy-egy szakaszba, és magára is ismert rögtön. Nem feltétlenül értek egyet azzal a szóval, hogy ihlet, inkább az ötlet az alapja az egésznek. Amikor megvan az ötlet, az elszántság és az idő is, és nekiállsz írni, akkor ideális esetben elkap egy ilyen flow élmény, csak jön és írsz. Viszont ritka az az eset, hogy rögtön kész is van a vers. Ezután jön a szorgalmasabb rész, amikor leülsz, csiszolgatod és dolgozol rajta, hogy minden szó legyen a helyén.

Mennyi idő, amíg letisztul benned egy vers?

Szerintem sosincs kész. Mindig úgy érzem, hogy lehetne tovább csiszolni mindegyik verset, még amelyikkel elégedett vagyok is. Ha elolvasom pár hét múlva, már nem tetszik annyira, pár hónap múlva talán igen. Sosem mondom hogy készen van, viszont vannak határidők, egyszer csak le kell zárni azt a kéziratot, és ki kell, hogy adja az ember a kezéből. De ha van valakinek türelme és lehetősége, akkor élete végéig reszelgetheti mindegyiket.

Hogy jut el az ember a kiadóhoz?

Két eset van. Az egyik, szerintem nem szerencsés, de valamiért a többség azt szereti, hogy elmegy, egy csomót fizet és magánkiadásban kiadják a könyvét. Ez nem egészséges szerintem, mert nem megy át azokon a szűrőkön, amelyeken kellene. Az egészséges eset általában úgy szokott működni, hogy a költőpalánta vagy az írókezdemény elküldi a műveit egy-egy irodalmi folyóirathoz, publikálgat, lassan megismerik. A magyar nyelvterületen elég kicsi a könyvszakma, a kiadók, szerkesztők, kritikusok, szerzők hallanak egymásról.

Mesélj egy kicsit arról a közegről, ahonnan te elindultál.

Én már középiskolás koromban készültem, sokat hallottam a Bulgakovról, meg irodalmi pályázatokra küldözgettem anyagokat, és vártam, hogy felkerüljek Kolozsvárra. Annyira szerettem az Orbán János Dénesék meg ahhoz a körhöz tartozó szerzők írásait, hogy azt mondtam, tőlük szeretnék tanulni.

Már tizenkettedikes koromban megkerestem őket, illetve amikor felkerültem egyetemre, elkezdtem járni irodalmi körökre, estekre, ott megmutatni azoknak az embereknek a verseimet, megfogadni a tanácsaikat, adni nekik verseket, hogy a folyóirataikban jelentessék meg. De mindenhol megvannak ezek a műhelyek, egy vásárhelyi középiskolásnak ott van a Látó, vagy Budapesten millió lehetőség van. Bárhonnan ki lehet törni, de egy egyetemi központból, ahol ilyen szerveződés van, könnyebb elindulni.

Szerinted hogyan lehetne az embereket, a fiatalokat közelebb hozni a költészethez? Rendhagyó irodalomórákat is tartasz néha, azokon mi történik?

Szerintem a slam poetry egy nagyon jó fogás volt, sok tizenévest bevonzott, vicces volt, friss, üde, fiatalos, az előadóművészethez is kötődik, ami imponált sok tizenévesnek. Meg nagyon sok slammer költő is egyben, versesköteteik vannak.

BalintTamas12

A rendhagyó irodalomórákat nem is órának nevezném, bár van, amikor a tananyaghoz kapcsolódik a téma. Például többször hívtak meg világirodalom órára, amikor Puskin Anyeginjét tanulták, mivel a Lávsztori nagyon erősen abból inspirálódott, sok kapcsolódási pont van, így ez egy kiváló alkalom arról beszélgetni. De általában ezek nem kimondottan irodalomórák, inkább ilyen kérdezz-felelek, a diákok találkoznak egy élő szerzővel és bármilyen kérdést feltehetnek az irodalomról, írásról, versekről. Amikor egyszerre több osztály van jelen, akkor az inkább már egy irodalmi rendezvény. Mindenképpen jó dolog, nekünk annak idején nagyon hiányzott a középiskolás magyarórákról. El tudtam volna viselni, hogy párhavonta legyen egy magyaróránk, amikor meghívnak valakit, aki élő, hús-vér ember, és alkot, akivel el lehet beszélgetni.

A diákok arcán mit látsz, miket szoktak kérdezni?

Van, aki nagyon lelkes, és egyébként sokkal bátrabbak, mint a felnőttek az irodalmi esteken, sokkal szívesebben kérdeznek. Persze, van egy kör, aki csak a kötelező jelenlét miatt van ott, ők a hátsó sorban telefonozgatnak. De minden alkalommal előkerül, hogy ebből meg lehet-e élni, mi az ihlet, hogy jön egy vers. Minden osztályban vannak, akik írogatnak a többiek tudtával, vagy anélkül, és amikor lejár az esemény, akkor négyszemközt átadnak véleményezésre egy-két verset, vagy kérnek elérhetőséget, utána küldenek dolgokat.

Ezekre hogy reagálsz?

Mindig örülök nekik, de nagy felelősség is, mert senkinek nem szabad a kedvét elvenni, de hiú ábrándokat kergetni sem. Tisztában kell lenni azzal, hogy tizenévesen nem úgy írnak, mint ahogy mondjuk tíz év múlva képesek lesznek, ezért mindenkit érdemes bátorítani. Nekem is mondták középiskolás koromban, hogy ilyen hülyeségekkel ne foglalkozzak, aztán mégsem adtam fel.

Milyen érzés, hogy van egy szócikked a Wikipédián?

Szerintem most már szinte mindenkinek van. Amikor felfedeztem annak idején, akkor meglepődtem, de jólesett. Mind a mai napig nem tudom, hogy ki írta. Volt egy vicces eset is, mivel az oldal szabadon szerkeszthető, olyan dolgok is belekerültek, aminek én kevésbé örültem. Megpróbáltam kijavítani, és nem tudtam, mert azt mondták a szerkesztők, hogy bárki állíthatja, hogy ő a szócikk tárgya, valamivel bizonyítsam be, hogy én jobban tudom azt az információt. Végül megegyeztünk egy olyan verzióban, ami a valóságnak is megfelelt, és jobban is hangzott, mint eredetileg. Bármit is írnak, persze, hogy jó érzés, hogy valahol valakit foglalkoztat a munkám.

Miért van az szerinted, hogy a legnagyobb versek mindig a szenvedésekről szólnak?

Az sokkal mélyebben van, megmarad az emberben. Például ha valaki tízszer kedves veled és egyszer nem, azt az egy esetet sokkal jobban megjegyzed. Az emberek hajlamosabbak a rossz hírnek, negatív tapasztalatnak nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint a jónak. Van erre egy jó példa a közgazdaságtanban: ha az utcán találsz 100 lejt, persze, hogy örülsz neki, de ez eltörpül amellett, amikor van egy 100 lejes váratlan kiadásod.

BalintTamas17

Ez az emberiségnek a sajátja, hogy a negatív előjelű dolgok jobban hatnak rá, jobban megviselik. Ez az egyik ok szerintem. A másik, hogy az alkotás terápia is. Édesanyám meg van győződve, hogy ezek önéletrajzi ihletettségű versek, pedig nem azok, és mindig meggyanúsít, hogy én mennyire depressziós vagyok, mennyi szomorúságról írok. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy abszolút nem, csak amikor jó kedvem van, akkor inkább elmegyek a barátaimmal sörözni, vagy valami vagány dolgot csinálunk, de amikor rossz passzban vagyok, sokkal inkább jön, hogy azt egy versbe fojtsam bele. Ezért felülreprezentáltak azok a versek.

Mit olvastál utoljára?

Edgar Lee Masters A Spoon River-i holtak című verseskötetét most újraolvastam, mert egy ehhez hasonlót szeretnék írni, amikor az eposzt befejezem. Nem ezzel a témával, de hasonló, egymásra felelgetős versekkel.

Sok téma van már a fejedben, amiket meg akarsz írni?

Van, de szerintem mindenki így van ezzel, hogy több az ötlet, mint az idő a megírásukra. Szeretem lejegyzetelni, hogy amikor van időm és energiám írni, akkor csak előveszem és valamelyiket kidolgozom.

 BalintTamas09

Nekem hasznos, ha egy nagyobb volumenű munkába vágom a fejszémet, mert akkor nem mindig egy külön verssel kell felvennem a fonalat, hanem belehelyezkedek abba a világba, és akkor könnyebben megy. Szerintem kell egy kicsi formalitás vagy szabályozottság. A költők közül is ismerek olyant, aki kibérel egy garzonlakást csak azért, hogy reggel 8-tól délután 4-ig ott írjon. Ez a rendszeresség nagyon sok szerző életében megvan, hogy bizonyos időt rászánnak a munkára elvonulva, különben szétfolyik az idő.

Te hogy szoktad ezt?

Én az estéimet vagy a hétvégéimet tudom az irodalomra szánni, mert hétköznap dolgozom. Igyekszem nem megengedni, hogy túl sok idő teljen el anélkül, hogy írnék, mert nehezebb felvenni a fonalat, ha sok idő telt el az utolsó sor leírása óta.

A másik munkádra mennyire van hatással a költészet?

Van, hogy egy e-mailt kicsit másképp írok meg, nem olyan száraz, mint ahogy megszokták az emberek, mert jelzőkkel tele van aggatva, de még nem vált soha a költészet a közgazdaságtan kárára.

Mikorra tervezed a következő könyvet?

Megírni év végéig és valamikor jövő évben készre csiszolni és megjelentetni. Szennyes a munkacíme, és elég nehéz témája van. Ha tizedannyira jól szavakba tudom önteni, mint ahogy a fejemben megvan, akkor az lesz a legjobb, amit eddig írtam. Ha pedig nem, akkor majd a következő.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."