Itthon » Társadalom

Áhítat és bugyikontroll

Egykori és jelenlegi bentlakókat kérdeztünk a székelyudvarhelyi Református Diákotthonban szerzett tapasztalataikról.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
Csabakiralyfi pantlikaval

Királyi fejdísz

Ez most a divat székelyudvarhelyi szoborturkálóban....
Köszönjük olvasónknak a beküldött fotót!

Felbontotta a medve a tehenet, mint egy halkonzervet

A nap képe Szentegyházáról érkezett.
zarandoklat

Itt tudsz regisztrálni a csíksomlyói gyalogos zarándoklatra

Ha gyalog akarsz a pünkösdi búcsúra menni, a Kis Szent...

Refikolesz3
A Református Diákotthon épülete Fotók: Gál Előd
szerkesztoÍRTA: SIMÓ VERONIKA/PÁL EDIT ÉVA
2017. január 18., 17:08
7 hozzászólás. 

Nagy port kavart január második hetében a székelyudvarhelyi Református Diákotthonból kilakoltatott diáklány ügye. A sajtóban az eset kapcsán megjelent cikkek alatt rengeteg hozzászólás jelezte, hogy sokan nem tudtak szó nélkül elmenni az eset mellett.

Az alábbi vélemények és beszámolók a megjelentetésével nem szándékunk ítéletet mondani a Református Diákotthon, vagy annak vezetője fölött, sokkal inkább a múlt heti botrány miatt a figyelem középpontjába került intézményről szerettünk volna árnyaltabb képet kapni.

A történet röviden

Az ügy január 10-én, hétfőn este pattant ki, amikor az Udvarhelyi Híradó Facebook oldalán közölte, hogy a székelykeresztúri diáklányt -15 fokos hidegben tették ki az utcára a bentlakásból. Az incidens előzménye, hogy a diáklány nem vett részt egy kötelező hétvégi programon még tavaly decemberben. A diákotthon igazgatója szóban figyelmeztette a lányt és a szüleit, hogy ez a szabályszegés kilakoltatással jár, írásos felszólítás hiányában azonban ezt nem tekintették végleges döntésnek, így azt a vasárnapról hétfőre virradó éjszakát még a bentlakásban töltötte a lány – írja a Híradó január 11-én.

Bár a diáklány orvosi igazolással rendelkezett a szóban forgó hétvégére, a diákotthon igazgatója, Dobai László azonban ezt nem tekintette felmentésnek. Hétfőn Dobai üzent a lánynak, hogy azonnal költözzön, különben szobatársai fogják az otthagyott holmiját összepakolni és az ajtó elé rakni. A Palló Imre Művészeti Szakközépiskolába járó tanuló Porsche Évától, az iskola igazgatónőjétől kért segítséget, aki, miután a helyi rendőrök sem tudták megakadályozni a kilakoltatást, a saját lakásán szállásolta el a lányt hétfő este.

A lány szülei feljelentést tettek a helyi és a megyei rendőrségen kiskorú veszélyeztetése miatt a diákotthon igazgatója ellen, majd a gyermekjogvédelemnél is, amiért a kiskorú nevét és személyi adatait, illetve fényképét közzétették.

A Református Diákotthon egyébként az oktatási és egyházi intézményektől független, a Református Diákotthon Alapítvány működteti. Az alapítvány kuratóriuma nemrég egy tájékoztatót küldött a sajtónak a művészetis tanuló kiköltöztetéséről, amelyben a lány szüleire hárítja a felelősséget, amiért gyermekük az utcára került. „Ha a kirakás szóhoz ragaszkodunk, akkor (...) 2016. december 19-én raktuk ki a Diákotthonból. Hogy a visszaköltözési próbálkozása sikertelen, azt az eljátszott kirakási jelenet előtt 24 órával is egyértelműen tudomására hoztuk az egész családjának."

Név nélkül mesélnek

Arról, hogy milyen az élet a Református Diákotthon falain belül, olyan személyektől próbáltunk tájékozódni, akik korábban bentlakók voltak az intézményben. Többségük név nélkül kívánt nyilatkozni az ott szerzett tapasztalatokról.

A megszólalók többsége azt mondta, elismeri a szabályok pozitív hatásait a saját és a közösség életében, de néha túlzónak érezte a szigort a diákotthonban. Egy jelenleg 26 éves volt diák, aki két évet lakott a kollégiumban, így emlékezett vissza:

„Belső szemmel sokszor éreztem azt, hogy a szabályok túl merevek, de rájöttem arra, hogy kellenek. Egy közösség összekovácsolásához az a legrövidebb út, ha közösen utálhatunk valamit."

„A belső rendszabályzat nagyon szigorú volt, de úgy vélem, be lehetett tartani. A legrosszabb büntetés, hogy kirúgnak... Enyhébbek közé tartozott a járdaseprés, télen a hó eltakarítása, volt, amikor a támogatást vonták meg" – fogalmaz egy másik lány.

Refikolesz1

A támogatás elnyeréséhez a bentlakóknak zsoltárokat kell megtanulniuk és felénekelniük. Ugyanaz az egykori diák azt írja, igazságtalannak érezte ezt, mivel nem mindenki egyformán tehetséges az éneklésben, a zsoltárokat azonban nem szabadott hamisan énekelni:

„Én nem tudok énekelni, de hajlandó voltam megtanulni a zsoltárokat, és remegve ültem be énekelni. Ahol egy hang nem volt jó, ott újra kellett kezdeni. Ez érdekes, mert mindenkinek nem adatik meg a tehetség, hogy énekespacsirta legyen..."

Szigorúan ellenőrzött diákok

A napi program szigorú betartása is okozott időnként gondokat a diákoknak. Egyikük azt mesélte, hogy minden alkalommal, amikor elhagyták az épületet, a kapusszobában fel kellett jegyezniük egy füzetbe, hogy hova mennek. Emiatt egyik reggel torlódás alakult ki a kapunál, és neki nem sikerült a megadott időpontig elhagynia az épületet, ezért büntetésből csak egy óra múlva engedték ki, így elkésett az első órájáról.

Hasonló esetekről számolt be Gergő, aki művészetis diákként három évet lakott a Református Diákotthonban. Sokszor a tanárainak kellett közbelépniük, hogy a diákotthon igazgatója elengedje a különböző próbákra, fellépésekre.

Gergő egyébként 10 éves korában költözött be. Számára akkor egyedüli megoldás volt ez az intézmény, hiszen 14 éven aluli gyerekeket nem vettek fel a város más bentlakásaiba. Biztató jel volt az is, hogy a Palló Imre iskolából több vele egykorú diák lakott az intézményben, illetve a diákotthon keresztény értékekre alapuló nevelést ígért. „Az, hogy az ottani körülmények közel sem keresztények, vagy legalábbis rendkívül vitathatók, ez már másodlagos, és általában idővel derül ki" − írja Gergő.

A legrosszabb szerinte az volt, hogy havonta csak egyszer mehettek haza. Ezt gyerekként rettenetes szabálynak érezte, ma már egy jogászi diplomával a kezében, durva jogsértésnek látja. A törvény is csak ritkán, és indokolt esetben tiltja el ilyen mértékben a gyereket a szüleitől – fogalmaz. A takarítás az ő idejében is a bentlakók feladata volt, takarító személyzetet nem alkalmazott az alapítvány, a diákok esténként végezték el a rájuk kiszabott feladatokat.

Ez a rendszer egyébként ma is így működik, erősítette meg az egyik jelenleg is ott lakó diáklány. A különböző helyiségek takarítását büntetésként is elvégeztetik bizonyos esetekben, például, ha ételt visznek be a szobába.

A belső rendszabályzattal kapcsolatban Gergő így nyilatkozott: „Nem jogszerű egy 10 évest a családjától gyakorlatilag eltiltani egy egész hónapra, és nem mondhat le egy szülő a saját, és gyermeke jogairól, csak azáltal, hogy odaküldi a gyermekét. Vannak bizonyos kondíciók, amiket nem lehet elfogadni, vannak bizonyos jogok, amelyekről még önként sem lehet lemondani, éppen ezért, hogy ki lehessen küszöbölni a visszaéléseket".

Szerinte visszaélés volt az is, hogy évente egyszer lehetett egy extra hazamenőt kérni, rendkívüli okokra hivatkozva, és ezeket a különleges kéréseket az igazgató személyesen bírálta el, kénye-kedve szerint. Soha senki nem tudhatta, éppen milyen okból fogadja el, vagy utasítja el a kérését.

„Jogászként rendkívül sok törvényt, szabályt, rendszabályzatot láttam már. És tudom mit jelent az, ha egy szabály visszaélésekre lehetőséget adó rendelkezéseket tartalmaz. Az ilyen szabályokat vagy el szokás törölni, vagy korrigálni kell megfelelő mértékben. Az a szabály, amely valakit önkényes döntések meghozatalára hatalmaz fel, mint például egy kérés visszautasítása megindoklás nélkül, az módosítást igényel, legyen szó állami vagy magánintézményről."

Kaland a kazánházban

Egy másik, gyerekként akár izgalmas esetet is sikerült mostanra másként értékelni – folytatja Gergő. „Egy téli éjszaka, a környék egy lakója értesítette Dobait, hogy látott valakit bemászni az ő „fennhatósága" alá tartozó kazánházba (a bentlakás mögötti épületről van szó). Az abban az időben dugtig volt mindenféle segély cuccal, bútorokkal, ruhás zsákokkal stb. Ha jól emlékszem, csak a fiúkat, mindenkit kiszedett az ágyból, és együtt mentünk „felkutatni" az esetleges behatolót, aki a sok limlom közt egész jól elbújt, egy hajléktalanról volt szó tulajdonképpen. Szóval kb. 30 fiú, 10-19 év közöttiek mentünk elemlámpákkal a kazánházba. Kérdés, mi lett volna, ha a behatoló veszélyes, és egy-két kiskorú, rendőrösdit játszani kényszerült gyermeket leüt? Amúgy megkaptuk az illetőt, és Dobai tessékelte ki onnan, szerencsére a csöppet sem kockázatmentes akciót mindenki épségben megúszta... Ez megint egy érdekes eset, ha már a kiskorúak veszélyeztetéséről beszélgetünk...

Egy kevésbé személyes, általános jelenség, hogy az étkezésekkor, főleg a reggelinél adott méz, lekvár, vaj sokszor évekkel azelőtt lejárt szavatosságúak voltak. Főleg ezek tűntek fel nekünk, mivel ezek az eredeti csomagolásban voltak, nem főtt ételek – nyilván azok is ki tudja mikoriak voltak. Ez a dolog is jól mutatja, hogy a bentlakást mennyire „komolyan" ellenőrzik az arra illetékes hatóságok.

Volt egy bőrkarkötő-szerűségem, azt szintén némi nyilvános megalázással egybekötve elkobozta. Mielőtt kiköltöztem, kértem, adja vissza. Azt mondta, ha feltétlenül ragaszkodok hozzá, darabokban visszakaphatom. Ismét egy elég egyértelmű túlkapás, keresztény nevelési elveken innen és túl.

Mindennapos szorongással éltünk, éltek és valószínűleg élnek ott sokan. És a szorongásáért meg nem egy kiskorút kell hibáztatni."

Bugyikontroll

Egy másik név nélkül nyilatkozó ezt írja: „A nagy megdöbbenést kiváltó „bugyikontroll" ügye bármennyire is hihetetlen, igaz volt, az én időmben legalábbis. Dobai többször is hangoztatta azt a teóriát, miszerint egészségtelen a pizsama alatt alsóneműt hordani. Gyakran tartott éjszakai körutakat, jött a kis elemlámpájával éjszakánként, ha zaj volt villanyoltás után egy szobában, mindig kiráncigálta az illető szoba lakóit, és akkor a minimum félórás guggoltatás sosem maradt el. Ezt a guggoltatást úgy kell elképzelni, hogy minimum fél órán át kellett csinálni, sokszor úgy, hogy sorba voltak a „bűnösök" állítva és egymás fülét kellett közben fogják és húzzák. Egyik ilyen alkalommal észrevette, hogy többünkön van alsónemű, és ekkor megint elismételte a teóriáját."

A lányok sem úszták meg az éjszakai tornát, ha villanyoltás után beszélgettek, volt olyan eset, hogy nyitott ablaknál kellett tornázniuk büntetésképpen.

A 10 órai villanyoltás után telefonozni sem szabad, ha valakit rajtakapnak, attól egy időre elveszik a telefonját – meséli az egyik jelenlegi bentlakó.

A beszámolókból úgy tűnik, a büntetések a szabályok betartatásának legfontosabb eszközei most is. A kihágások mértékétől függően a diákok többnapos szobafogságot, vagy intrifogságot kaphatnak. A szobafogság ideje alatt csak a szobában lehet eltölteni a szabadidőt, az intrifogság azt jelenti, hogy lehet használni a közösségi tereket, de nem szabad elhagyni az épületet. Ha a szobában ételt találnak, akkor általában takarítás a lányok büntetése, jégtörés a fiúké télen.

Havonta kétszer haza

A hazamenések korlátozását többen is nehezen élték meg, ez derül ki legalábbis az egykori diákok beszámolóiból. A havi egy engedélyezett hazalátogatás később kettőre gyarapodott, jelenleg pedig egy hétvégét kötelező a diákotthonban tölteni egy hónapban.

„Tizenévesen még nehezen szakad el az ember, és nem könnyű egy vagy másfél hónapot ilyen körülmények között eltölteni. Nagyon tudtam értékelni azt a 2 napot is, amikor hosszú idő után végre a szerető családommal voltam."

Jelenleg egy tanévben három kötelező hétvégi program van: a Csendes Napok, gólyabál és évzáró. Ezekről csak kórházi beutalóval lehet hiányozni, orvosi igazolással nem, mivel van betegszoba a bentlakásban, ahol lábadozni lehet – így magyarázza az egyik lány, aki már több éve lakik a diákotthonban. „A Csendes Napok tulajdonképpen egy olyan program, amely a szellemi nevelésünket szolgálja. Javasolhatunk témákat és előadókat arra a hétvégére, amiket szívesen hallgatnánk, közgyűlésen megszavazzuk, hogy melyik legyen az. Idén például a Legendárium tartott előadást, és a függőségekről is szó volt." Az intézmény felszereltsége egyébként nagyon jó, és a napi háromszori étkezéssel is meg vannak elégedve – állítja az egyik jelenlegi bentlakó.

Tíz éve is gond volt

Imola 1997-1998 között volt a Református Diákotthon lakója. Azt mondja, nem érti, hogy működhetett még húsz éven át az az intézmény úgy, hogy senki nem jelentette a külföldi támogatóknál, vagy más fórumon, mi zajlik ott.

Akkoriban csak az édesanyjának volt munkahelye, aki épp annyit keresett, amennyit az iskolája sokkal gyengébben felszerelt bentlakására kellett volna fizetniük. A Refi bentlakás olcsó volt, és a Pedáéhoz képest sokkal jobban felszerelt. A diákotthonban a huszonvalahány diák helyett csak 2-6-an laktak egy szobában. Egy évig lakott ott egy hatágyas szobában a barátnőjével.

Csak negatív élményei vannak, semmi pozitív nem jut eszébe olyan, ami máshol nem történhetett volna meg – mondja. A jó dolgok a barátok, a társak voltak és a velük töltött idő, ami sokkal jobb lett volna, ha nincs az az iszonyú stressz amiatt, hogy vajon miért fogják őket megbüntetni.

Refikolesz2

Emlékei szerint Dobai Lászlótól nem csak a diákok, hanem még a nevelők is féltek. Egy volt nevelője később elmondta, hogy nevelőnek lenni abban a bentlakásban, ha lehet, még rosszabb volt, mint diáknak.

A legrosszabb az volt, hogy bár közel lakott, nem mehetett haza, csak havonta egyszer. Ezt kilencedikesen nagyon rosszul viselte. „Dobai azt mondta, azért, mert így jobban összeszokunk. Sokkal jobban összeszoktunk volna, ha nincs az a nyomott hangulat. Ha felmosod a padlót, a legnagyobb jóindulattal is marad egy-két szösz. Így jártam én is, felmostam a konyhát, jött a nevelő ellenőrizni, és megbüntetett: a havi egy hazamenést is elvesztettem két szösz miatt. A nevelők után mindig jött Dobai, és őket is ellenőrizte. Máskor valaki a nagy tanulóban hagyott egy almacsutkát a földön. Mivel senki sem vállalta, − nyilván, mert elképzelni sem tudta, milyen büntetés járhat ezért is −, az egész bentlakást megbüntette, senki sem mehetett haza.

Szabadulna az emléktől

Imola meséli azt is, hogy ismer egy fiút, akit kirúgtak a bentlakásból, de ő nem akar nyilatkozni, mert örül, hogy végre eltemette magában az a szörnyű időszakot. Olyanokkal vádolták, hogy a negyedikről a csatornán lemászott, és kivágta a lelkész-igazgató kocsijának a kerekét. „− Ezt úgy tudta előadni, hogy az anyukája a helyszínen még el is hitte, csak amikor hazaért, akkor jött rá, hogy ez azért képtelenség". Ahogy abban a székelyhonos cikkben le volt írva, pont úgy viselkedett: úgy mondta el, hogy hülye vagy, hogy szinte megköszönted – mondja Imola.

S a szexuális utalgatás is igaz – teszi hozzá. Egyszer egy fiú meg egy lány kettesben maradt a kicsi tanulóban. Nyitott ajtóval ültek ott. Dobai meglátta, odament s megkérdezte, mióta vannak így ott kettesben. Öt perce – mondták azok. Egy szexuális aktus két perc alatt is megtörténhet – válaszolta nekik.

Az igazgató a kicsiket, az általános iskolásokat, sőt elemiseket sem kímélte, nekik is csak havi egyszer szabadott hazamenniük - mondja. „Volt egy gyepesi kislány, ötödikes volt, egyfolytában sírt. Úgy sajnáltuk, annyit babáztunk vele, hogy egy kicsit vigasztaljuk".

Imola mindenkit lebeszél arról, hogy oda írassa a gyerekét, pedagógusként úgy gondolja, hogy a szabályokra szükség van, különösen a legnehezebben kezelhető korosztály, a középiskolások esetében. De nem mindegy, hogyan tartatják be őket. A tanítóképző bentlakásában is voltak szigorú szabályok, csínyek is, de ezerszer jobb élmények is – mondja. Az osztályban szilencium alatt fel lehetett állni, beszélgetni, ha kellett, a refiben pedig órákon keresztül a nagy tanulóban kellett ülni teljes csendben akkor is, ha semmi tanulnivalód nem volt.

A büntetéstől való félelem sokszor csalásra kényszerítette őket. Egyszer elkésett este, és a barátnője mentette meg. „Lejött a szeméttel, és magára kapta a kabátomat, hogy úgy tűnjön, együtt vittük le a szemetet, különben megbüntettek volna. De bárcsak már akkor kiraktak volna!"

Amikor már nem bírta, hogy nem mehet haza, úgy döntött, ha törik, ha szakad, megpróbálja. A templomba ki szabadott menni, megnézte, mikor van vasárnap a legkorábbi istentisztelet, reggel abban az időben hazament a vonattal, és estére visszajött.

„Édesanyám vallásos asszony, azért is íratott abba a bentlakásba, hogy ott rosszat nem tanulhatok. Egy ideig azt hitte, csak honvágyam van, azért nyavalygok, de amikor meghallotta, hogy büntetésből zsoltárokat tanultatnak és énekeltetnek velünk, azt mondta, ezt az évet még bírd ki. Következő évtől már a Peda bentlakásában voltunk a barátnőmmel.

Barátnőjének, Lillának sincs túl sok kellemes élménye. Nem nagyon emlékszem, mondja. Valamiért csak az ragadt meg, hogy havonta egyszer mehettünk haza, pedig elég közel laktunk, és azt a kimenőt is elvették néha különböző, akár kollektív büntetések miatt. Másképp nem volt olyan rossz. Arra emlékszem, hogy csodáltam, s szerettem a sok szép éneket, s szerelmes lettem Jenőbe, aki gitározott az áhítatok alatt. De az is olyan muszáj éneklés volt – foglalta össze tömören.

„Minden éremnek két oldala van"

A közösségi médiában is gyűrűzik a Református Diákotthon ügye. Néhány Facebook-felhasználó az RDA logóját tette ki profilképként a saját oldalára, és van, aki egy hosszabb bejegyzésben igyekszik menteni az intézményt a „sárdobálástól".

"... két napja csak a Refi jár a fejemben. Az ott töltött 4 év emlékei, élményei, amit most szenzációhajhász újságcikkek próbálnának lerombolni. (...) Aki sosem lakott a Refiben, az most csak ezt a szitokáradatot látja. Ez nem igazságos, ugyanis van pozitív vélemény is a diákotthonról. Ha már ennyire nyilvánosságot kapott ez a történet, én is a falamra írom, hogy ugyancsak nyilvános legyen. (...) A Diákotthon már a 90-es években is kényelmes, tiszta, rendes lakhelyet kínált a diákjainak, ami nem volt elmondható a többi bentlakásról a városban. Emellett ösztöndíj-lehetőséget kínált, ingyenes nyári táborokat szervezett, télen síelni vitte a teljes társaságot, olyan programra, tevékenységre szereztek tanárt, amire összegyűlt legalább 10 jelentkező. Mindezt ingyen és bérmentve! Cserébe az elvárás a szabályzat betartása volt. Ezt beköltözés előtt kézhez kaptuk én is, édesapám is, végigböngészhettük, nem sürgetett senki. Emellett állandóan ki van függesztve az intézményben is. (...) Hálás vagyok azért amit ott kaptam. Megtanultuk megbecsülni egymást és magunkat. Megtanultunk összefogni. (...) Láthattunk példát arra a tiszteletes úrtól és családjától, hogy hogyan kell egy nemes célért küzdeni, akkor is, ha csak gáncsoskodók vesznek körül. Biztos vannak hibák. De nézzen mindenki magába, hogy hogyan tudna kordában tartani egy 80-120 fős kamasztársaságot. Szerintem csak kőkemény szabályokkal és következetességgel. Ezekkel együtt is lehetett élvezni az ott töltött időt, nem volt lehetetlen megfelelni az elvárásoknak."

A bejegyzés alatt 114 hozzászólásban próbálják árnyalni a diákotthonról kialakított képet volt bentlakók és kívülállók egyaránt. A kommentek között nem ritka a pozitív vélemény Dobai Lászlóról és az intézményben tapasztalható szigorúságról, de megszólalnak azok is, akik kellemetlen élményekkel maradtak.

„Van benne sok sok igazság... Az én gyermekem is volt bentlakó... a szabályok mindenkinek tudtára volt adva... Ezek és ezek! Lehetett választani semmi befolyás nélkül... Hogy voltak emberi gyengeségek, de volt sok és sok jó... És becsülni való érték!"

Egy másik felhasználó ezt írja: „Én is refis voltam, és én személy szerint azon kevés volt diákokhoz tartozom, aki ezt szerette is. Minden éremnek két oldala van. Ez az eset túl van dramatizálva, viszont télnek idején mínusz fokokban kirakni az utcára egy kiskorú gyermeket nem lehet, senkit...!"

„Az tény hogy a sajtó túloz, amióta világ a világ azt teszi, de azért ez az ajnározás is túl sok na ne haragudj(...) Lehet persze nosztalgiázni az elmúlt gyermekkor irracionális mértékben megszépült emlékein, akkor is ha az a kommunizmus, vagy más diktatúrákban zajlott, de maradjunk meg a realitás talaján amennyire lehetséges. És pláne ne essünk abba a tévedésbe, hogy amiért becsületes, tisztességes felnőttekké letettek, az Dobai érdeme... Ugyanakkor meg azt írod, ott tanultál meg kiállni az igazadért...amit megint nehezemre esik elhinni, ott ahol teljesen el vagy nyomva, es a szavad nem ér semmit Dobaiéval szemben...milyen igazad volt ott?? Ott ahol az övé az abszolút igazság, a hatalom, a dicsőség, mindörökké...ámen! Én megértem az álláspontodat, de ez az ember ha megannyi jót tett is szerinted minden ott élt gyermekkel, egy közönséges bűnöző, aki végre megérdemelne hogy felelősségre vonják a visszaélések százaiért, amiket elkövetett."

A nyilvános beszélgetést végigolvasva úgy tűnik, mindenki másképp élte meg az intézményben eltöltött éveit, és változó, mit érzékelt megalázásnak, vagy tekintett elfogadhatónak. Többen vitatták azt is, hogy átértékelődnek-e az évek múlásával a gyerekkori sérelmek tanulságos esetekké.

Akinek mindig igaza van

A Református Diákotthon Alapítvány (RDA) honlapján az áll, hogy a diákok gyakorolhatják a demokratikus vezetést, és szórakozhatnak is. „Diákjaink a minden hónapban megtartott közgyűlésen gyakorolhatják a demokratikus vezetést, tudományos érdeklődésüket pedig az évenként három napon át tartó csendesnapi (tudományos szessziói) témák és szakelőadók megválasztásával és aktív meghallgatásával-megvitatásával fejleszthetik. A szórakozási lehetőségek is adottak."

Ugyanezt az egyik volt diák inkább úgy értékelte, hogy amit meg lehetett oldani az intézmény falain belül, azért nem mehettek ki a városba. „Aerobic órát is tartottak, nehogy már a városba máshová menjünk hasonló tevékenységekre. Minden helyben volt, aztán 9-kor mindenkinek az intézmény falain belül kell lennie."

„Első évben rengeteget sírtam, nem találtam a helyem. A szüleim bíztak bennem, és nem értettem, hogy akkor itt miért nem bízik senki bennem. Nehéz volt látni és tapasztalni a megaláztatásokat, izgulni azért, hogy most hazaengednek hétvégére vagy nem, vagy épp elmehetek a külföldi kirándulásra az osztályommal vagy nem... Folyamatos feszültségben éltem, mintha mindig vizsgálnának valamit, és keresnék a hibát. Mindig Dobainak volt igaza, a diáknak nem lehetett.

A pohár akkor telt be, amikor egy áhítat végén, ahová nem vihettünk be telefont, megcsörrent egy telefon az utcán. Az ablak nyitva volt, behallatszott. Odajött Dobai az asztalunkhoz, és kérte a telefonunkat, ami nem volt nálunk, mivel kint hagytuk. Azt mondta, hazudunk és úgyis át fog vizsgálni, hogy nálunk van-e. Nagyon jó érzés, amikor egy kamaszkorban lévő lánynak azt mondja egy idősebb ember, hogy molesztálni fog, finoman szólva. Persze, mi állítottuk, hogy kint van a telefonunk, ekkor azt mondta, hogy hazugok vagyunk és mindannyiunkat meztelenül kirak az újságba!!! Szóval hazugnak nevezett, meg is alázott nyilvánosan. Még két hét volt a nyári vakációig. Áhítat után felhívtam a szüleimet, zokogtam és arra kértem őket, hogy azonnal jöjjenek értem, és vigyenek haza. Megegyeztük, hogy még a hátralevő két hetet ott töltöm és jövő évtől költözök. Így is történt.

Úgy vélem, kellenek a szabályok mindenhol, de a gyerekek jogait figyelembe kellene venni. Nem vagyok jogász, de annyira buta sem. A tiszteletes többször alázott meg diákokat vagy tett utcára őket. Igen, megtanultam takarítani, rendet hagyni magam után és alkalmazkodni, de milyen áron? Olyan volt, mintha az egy külön világ lenne, és akkor utazhatsz át a másik világba, ha engedélyt adnak rá. Sajnálom azt is, hogy a „református" nevet viseli, de igazából nem arról szól, nem a Biblia törvényeit és az ott leírtakat követi, sőt, figyelmen kívül hagyja, ilyen alapon diktatúra is lehetne."

Van, akinek bejön

Akadnak olyanok is, akik egyaránt tapasztaltak jót és rosszat a diákotthonban, és van, aki abszolút pozitívumként élte meg az ott töltött éveit. Az egyik végzős diák azt mondja, a szigorúságnak köszönhetően jó nevelést kapnak ott. Ő úgy érzi, egy második családot köszönhet az intézménynek, és szerinte a városban nincs még egy ilyen bentlakás, ahol ennyire jó közösség lenne, nagyon közeli barátságokat sikerült kialakítania.

Refikolesz4

Ugyancsak pozitív élményekről számol be Imelda, aki hat évet lakott a Református Diákotthonban, jelenleg pedig teológus hallgató Kolozsváron. „...felelőtlen kamaszból- felelősségtudatos felnőtt. Talán ez jellemzi legjobban azt az a változást, ami végbement rajtam az Református Diákotthonban.

(...) Megismerkedtem a tiszteletes úrral, féltem tőle, szigorú volt. De már azon az estén az áhítaton, tudtam, hogy jó helyen vagyok, biztató üzenetet kaptunk. Eltelt az első hét, hétvégén ott kellett maradni, szomorú voltam, de azon a hétvégén megismertem az elkövetkezendő 6 évem legjobb barátját. Gitároztunk, énekeltünk, beszélgettünk és játszottunk."

Imelda úgy érzi, a diákotthonban töltött évei meghatározzák a személyiségét: „Elteltek az évek és bár kiröpültem az RDA szárnyai alól, de lelkemnek egy darabja még mindig ott lakik a III. emeleten, és büszkén mondom el bárkinek a világban, hogy van az életemnek egy szakasza, amely megtanított a tiszteletre, a becsületre, a szeretetre, összetartásra, az életre és az Istenhez való fordulásra minden körülmények között."

Félelmetes áhítat

A diákotthonban a napi program része az esti áhítat. Ezzel kapcsolatban két volt diák is megjegyezte, hogy az áhítat befejezése után rendszerint a gyerekek közül valaki kellemetlen helyzetbe került. Ezt mindketten, egymástól függetlenül, nyilvános megalázásként emlegették. „...szinte mindennaposak voltak a nyilvános megalázások. Ha valaki a legkisebb vétket is követte el, akkor elkerülhetetlen volt számára, hogy ott, mind a 100-120 diák előtt ki ne hirdessék bűnét, rögtön utána a büntetését is, és mindezt rendkívül megalázóan."

Egy másik vélemény szerint pedig: „Minden áhítat után valakit megalázott Dobai, meg sem mertünk mukkanni, még mozdulni is alig".

Egyik diák visszaemlékezése szerint az áhítatok után kikérdezés következett. „Harmadik éve laktam ott, amikor bevezette, hogy áhítatok után mindig kikérdezés legyen, lássa, ki mennyire figyel. Ha valaki a kikérdezésen rossz választ adott, vagy nem tudott választ adni, akkor ott is alkalmazható volt a büntetés, amelynek a nyilvános megalázás a feltétlen és elengedhetetlen része volt. Engem személy szerint egyszer ért ilyen, (...) az illető áhítaton Ádám és Éva, a bűnbeesés története volt a téma. A végén azt kérdezte Dobai tőlem, hogy miért tette ki Isten őket a paradicsomból, én azt válaszoltam: „mert a jó és rossz tudásának fájáról ettek, bár Isten megtiltotta nekik". Mellesleg nagyapám református lelkész volt, és ezt tudván 120 ember előtt nekem esett, hogy „szégyellheti magát nagyapám, micsoda pap az ilyen, aki az unokájának nem magyarázza el a dolgokat?" Dobai – mint kiderült – azt a választ várta volna tőlem, hogy Ádám és Éva bűne az volt, hogy emberként Isten helyére akarták volna helyezni magukat..."



7 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat
avatar
jutacs
2017-01-18 19:52:37
Nyilvánvalóan az intézmény teljes vezetését azonnal börtönbe kell zárni.
Remélem oda is kerülnek mindannyian.
avatar
xyz123
2017-01-18 21:03:27
Szerintem egyeseknek Stockholm-szindrómájuk van csupán és azért vannak jó véleménnyel erről a túlzó szigorról...
avatar
persze
2017-01-19 08:39:02
Porsche Eva egy szarkavaro. Itt kedodik. A lany apjat ismerve pedig...NO COMMENT
avatar
vadász
2017-01-19 10:37:26
Porsche Evat nem ismerem, de a lány apját igen(sajnos)! Róla is lehetne cikkezni mint "nevelő"...
avatar
taylor
2017-01-19 12:53:08
Súlyos
Ilyen szavak jutnak eszembe erről az ügyről: perverz, bigott, középkori, szerencsétlenek, kiszolgáltatottak, primitív, undorító, 4000év börtön ...
avatar
kszl
2017-01-20 07:57:27
"Veri az ördög a feleségét" - azt mondják a régi Refisek, hogy van egy csöpp valóságalapja.
Ti erről mit tudtok?
avatar
kszl
2017-01-20 07:58:58
re:
avatar
jutacs
Nyilvánvalóan az intézmény teljes vezetését azonnal börtönbe kell zárni.
Remélem oda is kerülnek mindannyian.


Azért a sok megaláztatásért... börtön??? Inkább számukra is átnevelőtábor... Kárákáli kőtörő megfelelne erre a célra.

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."