Itthon » Portré

Előző életemben magyar voltam

Kitűzi a magyar zászlót, felveszi a székely ruhát. Választott szülőfaluja Ábránfalva, de piros tojást csak román húsvétkor fest.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
Szász Zsuzsi fotói

Egy bájos székely punk Budapesten

Egy szilveszterkor felmondtam a munkahelyemen, kivettem...
NagyanyoEsNagyapo40elod

Tanító néni, ha gödörbe esne, én kihúznám!

Amikor a televízió szenzációnak számított, a...
MihalyAgnes01

Félévig titkolta, hogy Magyarország legjobb amatőr cukrásza

Megvan! Mihály Ágnes megnyerte az Ide süss! című...

Egyed Ufó Zoltán fotói
Egyed Ufó Zoltán fotói
szerkesztoÍRTA: PÁL EDIT ÉVA
2017. december 01., 09:28
1 hozzászólás. 

Monalisa Asaftei nem csak nevében különleges nő. Annyiban viszont különbözik híres névrokonától, Mona Lisától, hogy a mosolya nem titokzatos. A Bányai János Szakközépiskola román nemzetiségű romántanárának nevetése inkább nyílt és őszinte.

Már gondolkodtam, hogy tudnánk megoldani, hogy a december elseje az uh.ro-n ne csak egy nyomasztóan fájdalmas ünnep, vagy jobb esetben a nagytakarítás napja legyen, hanem a közeledés, a megismerés napja is, amikor több emberrel is beszélgetve, valahogy véletlenül mindig előkerült az ő neve.

− Nem merek bemenni a városba ma reggel, mert még nem vezettem hóban, de szeretettel várom, ha kijönnek. A férjem Bukarestbe ment felülvizsgálatra, szinte egyedül vagyok itthon a faluban. Csak Ödi bácsi lakik itt ilyenkor. Na meg az őzikék, ők a szomszédaim – invitál haza magukhoz.

Monalisa Asaftei 01

Ábránfalván, Hargita megye legkisebb falujában lakik betegszabadságon levő férjével. Szülőhelyeként is ez a kis falu van a közösségi oldalon megadva. Vajon miért nem költöztek egy faluval arrébb, Miklósfalvára, ahonnan jó az út a városig? – tesszük fel a kérdést. Aztán el is vicceljük el a választ Ufóval: Talán ezt a helységet tudják a legkönnyebben elrománosítani. Ha ketten vannak a faluban, akkor a fele román, de ha a férj hazajön a kórházból, már közel 70 százalékos lesz a román lakosság.

Az első kérdésünk persze az, hogyan lett Ábránfalva a „szülőfaluja".

− Az egy hosszú mese – kacagja el magát. Udvarhelyen a „rendőrblokkban" laktunk, mivel a férjem rendőr, a lakossági nyilvántartóban dolgozott.

Nem tudtuk, hogy mi lesz a lakással, eladják, nem adják el a benne lakóknak, ezért 2002-ben úgy döntöttünk, hogy felveszünk egy annyi hitelt, amennyit meg is tudunk adni, és falun vásárolunk egy házat.

Egy ismerősünk mondta, hogy egy eladó ház Ábránfalván, akkori pénzben 35 millió lejbe kerül. Azt még ki tudjuk fizetni, gondoltuk, és lecsaptunk az ajánlatra. Hát nem annyi volt, hanem 55, és csak egy szoba meg két kis kamra volt az egész tornáccal együtt, és nekünk kellett a hagyatéki tárgyalást is elrendezni. Nem tudtuk, mit vállalunk ezzel, az is belekerült még 25 millióba, és 12 személlyel kellett felvennünk a kapcsolatot, olyanokkal is, akik azt se tudják, hol van Ábránfalva.

De akkor már nem számított semmi, mert én ahogy megláttam, szerelmes lettem ebbe a helybe.

Egy darabig kétlaki életet éltünk, különösen miután Dragoș fiunk elment egyetemre Bukarestbe. Az nagyon megviselt. Amikor leérettségizett, az egy boldogság volt, amikor bejutott az egyetemre, az egy vidámság, amikor albérletet találtunk, és berendeztük, az egy ünnep, de miután beültünk az autóba a férjemmel, Dragoșt otthagytuk, és elindultunk ketten haza, mi Bukaresttől Udvarhelyig egy szót sem szóltunk egymáshoz.

Rég nem hallottunk Dragoșról, mit csinál most?

Tényleg nem tudják?

Utoljára két éve hallottunk róla, hogy az államelnök fotósaként dolgozik.

Igen, korán önálló lett, fizette magának az első egyetemi évet, amikor 5 századponton múlt, hogy nem ő jutott be az ingyenesre – 9,95 volt a román jegye, mert csúnyán írt a vizsgán. Igen, a román tanár fia a román vizsga miatt csúszott el, mert a kislány érettségi jegye, akivel egyformán felvételiztek, és emiatt a román érettségi eredménye alapján döntöttek, ki lesz ingyenesen, 10-es volt – kacag.

Monalisa Asaftei 02

Az egyetemen is ellátta magát, mert mi nem tudtuk volna a fővárosban taníttatni. Örülünk neki, a sikerének, hogy a hobbijából megél, de nagyon hiányzik.

Amíg egyetemista volt, csokit vagy bármit vettem, beraktam az asztalára. Semmihez hozzá nem nyúltunk a szobájában. Az borított ki, amikor láttam, hogy végre hazajött, de már ki sem pakolja a bőröndjét, hiszen megy is vissza. Hogy ezt valahogy túléljük, minden hétvégén kijöttünk Ábránfalvára. Egész hétvégén robotoltunk a ház körül, építgettük, három szobásra bővítettük az évek során. Egyszer éreztük, hogy ezt nem lehet már bírni, hogy sem itt, sem ott nem vagyunk igazán, és egy karácsony után, mikor Dragoș visszament, mi egyik napról a másikra kiköltöztünk.

De hogyan érkeztek Székelyudvarhelyre, a rendőrblokkba?

Én Balánbányán nőttem fel. A szüleim egyszerű moldvai származású emberek, egy Piatra Neamț melletti faluból származtak. A férjem is odavaló, a nagyszüleim szomszédjában lakott, így találkoztunk. Szinte együtt nőttünk fel, mégis szerelem volt első látásra.

Monalisa Asaftei 04

Ha a szüleinknek, nagyszüleinknek dolga akadt, a szomszédok vigyáztak ránk. Dănuț tanított meg kártyázni és egy csomó más játékot is nekünk. De akkora volt a korkülönbség is, öt év, hogy sosem tekintettünk egymásra mint lehetséges partnerre. Aztán egy alkalommal, amikor hazajött a katonaságból, valami dolgozatot kellett írnia. Én az édesanyjának segédkeztem a gyógyszertárban, ahol asszisztensnő volt. Odajött és megkért, írjam én le a dolgozatot, mert szép a kézírásom. Akkor történt a szerelem első látásra. Szakított komoly barátnőjével, három hónap múlva már férj és feleség voltunk.

Egy évig Piatra Neamț-on laktunk, de nem szerettem, mert nem ismertem senkit. Nekem Balánbányán álomszép gyerekkorom volt. Akkoriban még nem volt ilyen lerobbant a város. Gyönyörű, idilli környezetben, magyarok és románok között egyaránt éltünk. Jártunk moziba, koncertekre, volt pénz, a szekrény tetején sorokban érett a banán. Amikor hazamentünk a nagyszülőkhöz, és vittük a sok déli gyümölcsöt, azt kérdezték, milyen országból jöttünk.

Monalisa Asaftei 05

Hívtam Dănuț-ot, költözzünk oda. De ő nem akart. Hogy ő nem tud magyarul, mit keressen a magyarok között. Aztán Parajdra helyezték ki, aminek örült, mert azt hitte, hogy fürdőhelyként városias település, románként is fog érvényesülni. Az elején furcsa volt a számára, voltak vicces történetek. A rendetlenkedőt ki akarta küldeni az őrsről, de az a szó nem jutott eszébe, hogy ki, csak az, hogy valahogy úgy kell ejteni, chi. Ezért azt mondta neki, menj a duchiba, vagyis a dutyiba. El is ment az illető rögtön.

Ott is voltak barátaink. Aztán, amikor Dragoș hároméves lett, átkerültünk Udvarhelyre.

Hogyan lett román tanár?

Amikor 19 évesen hozzámentem Dănuț-hoz, azzal a feltétellel tettem, hogy elvégezhetem az egyetemet. Megígérte, és be is tartotta. Előbb a brassói Transilvania egyetemen végeztem el a tanító-óvóképző főiskolát, aztán a bukaresti Spiru Haret-en szereztem tanári oklevelet, amit a brassói egyetem akkreditált. A fokozati vizsgáimat is Brassóban tettem le. Óvónő voltam a Ficánka napköziben öt évig, aztán helyettesítő tanár a Bányaiban, egy évig a Tamásiban is tanítottam, majd újból a Bányaiban kaptam állást.

Mik a szakma szépségei, nehézségei?

A Bányaiban mások a sikerek, mint egy elitiskolában. A Bányaiba gyakran hátrányos helyzetű gyerekek járnak. Egy elméleti líceumba azok a gyerekek kerülnek be, akik jó képességekkel rendelkeznek, és szülői támogatást is kapnak. A bányais gyerekek sokszor félig-meddig szülő nélkül nőnek fel, vagy egyszülős családokból származnak, nem ugyanazzal a családi háttérrel rendelkeznek. Ők nagyon tudnak szeretni.

Monalisa Asaftei 06

Szülőpótlót keresnek bennünk, tanárokban, és ha megkapják bennünk, akkor nagyon hamar „ránk kapcsolódnak". A kihívás az, hogy tanuljanak meg románul. Én gyakran nem a tankönyv szerint tanítok, hiszen az csak egy eszköz, és olyan tevékenységeket is végzünk, amik nincsenek a tananyagban. Például elviszem kirándulni őket román városokba. Azt kellett volna látni, amikor Szebenben románul intéztek mindent, vásároltak, tájékozódtak és volt, hogy felléptek a főtéren, énekeltek, s úgy belejöttek, hogy még hazafele a buszon is mind románul akartak beszélni meg énekelni.

Miért olyan nehéz a román érettségi, hogy a román gyerekeket is legtöbbször abból vágják el?

Sok, nagyon sok a tananyag és a mai gyerekek már nem olvasnak. A román gyerekek sem. Nem is olyanok a szövegek, amik az érdeklődésüknek megfelelnének. Mihai Eminescu benne kell, hogy legyen a tananyagban, mert éppúgy szent, mint a magyar irodalomban Petőfi Sándor, de egyéb is kellene, ami közelebb áll a fiatalokhoz.

Kortárs irodalom? Ki a kedvenc kortárs szerzője?

Talán Mircea Cărtărescu, de őt is nehéz megérteni irodalmi műveltség nélkül. Hiába tudja a gyerek a Luceafărult kívülről, ha beszélni nem tud románul. Amikor jöttek ellenőrzésbe, az egész osztály kívülről fújta a szimbolizmust, bármit kérdezhetett a brassói egyetemi tanár, tudtak válaszolni. De amikor szünetben odament a gyerekhez, s megkérdezte, mi akar lenni a középiskola befejeztével, a diák csak ingatta a fejét, hogy nem érti a kérdést.

Monalisa Asaftei 07

A Bányaiban is szükség van irodalomra, elméletre, de a mi gyerekeinket elsősorban románul kommunikálni kell megtanítani, és én erre törekszem.

Honnan kapta a nevét? Festettek már portrét önről?

Nem festettek még le, de az elnevezésem is egy érdekes történet. A szüleim Moldvában voltak szabadságon, amikor édesanyám vajúdni kezdett. Bevitték egy falusi kórházba, ami egy régi bojári kúriában volt berendezve. A városi ügyeletes orvos beadta a tágító injekciót, és rábízta édesanyámat a nővérre, majd elment Piatra Neamț-ra. Igen ám, de a nővér részeg volt, és összehúzó injekciót adott.

A születésem után édesanyám kómába esett, Iași-ban volt három hétig a kórházban, apám a sokk hatása alatt nem törődött a beíratásommal. De meg kellett történnie, s végül egy asszisztensként dolgozó unokanővére íratott be, aki nem tudta, hogy édesanyám Mihaelának nevezett volna szíve szerint. Ha pedig fiúnak születek, akkor – ez is micsoda egybeesés – Dănuț lettem volna.

Volt olyan dolog az ideérkezésük után, amit nem sikerült megszokni, elfogadni?

Nem volt ilyen. Sok vicces történet volt a nyelvi nehézségek miatt. Az első órán nem akartam megijeszteni a gyerekeket, hogy román vagyok. Jó benyomást akartam tenni, ezért megtanultam pár mondatot. Mondtam nekik, írják fel a címet, aztán a következő sör. Nem értettem, mit kacagnak. Aztán mondták, ez jól kezdődik, a cím után máris jön a sör.

Monalisa Asaftei 08

Ezekkel a mulatságos esetekkel együtt itt tanultam meg egy csomó dolgot.

Például veteményezni, perecet, diós kalácsot sütni Eszti mamától, aki az én barátnőm. Ő a szomszéd házban lakik, de csak tavasztól őszig van itt, télen városi asszony. A férjem nem tud magyarul, Eszti mama nem tud románul, de beszélgetnek, és nagyon jól kijönnek. A férjem négy éve nem dolgozik, a Hepatitisz B-ből kapott májcirózisa miatt, így ő többet van itthon. Eszti nénivel ketten rendezik a kertet.

Amikor először veteményeztem, én tisztaságmániás vagyok, minden növényt kihúztam, ami nem tűnt veteménynek. S csodálkoztam, hogy semmi sem kel ki. Mondtam Eszti mamának, hogy rossz magot adott. Kicsit sértődötten felelte, az nem lehet, az ő magja jó, neki már rég kikelt. Kiderült, hogy főleg a kezdetben fűszerűnek tűnő murkot és a petrezselymet húztam ki, s a burján megmaradt.

Volt valaha kellemetlenségük abból, hogy nem magyarok?

Ilyen vicces történetek voltak, de támadás sosem ért. Minket a magyarok befogadtak, szeretnek. Az iskolában is nagyon jó a közösség. Csak magyar barátaink vannak itt. Sosem volt problémánk Balánbányán sem, ahol a magyar oktatás megszűnése után sok magyar osztálytársam lett. Együtt játszottunk az udvaron.

Monalisa Asaftei 11

Édesapám 25 évig dolgozott bányászként magyarokkal összezárva a föld alatt. Olyan emberekkel, akik az ország különböző pontjairól jöttek oda dolgozni. Sosem volt téma a családban, hogy ki milyen nemzetiségű, ez a magyar ilyen, vagy amolyan, vagy a magyarok milyenek.

Lehet, hogy vannak románok, akiknek nem tetszik itt annyira, de azt szoktam mondani, hogy ha nem tetszik, el lehet menni. El kell fogadnunk, hogy itt többségben magyarok élnek, és esetleg nem tudnak románul. Nyelvi nehézséggel igen, de rosszindulattal nem találkoztam. Sokan haza is mentek a családi, baráti kötelékek miatt. Mi is elmehetnénk, áruljuk a férjem Ruginoasa-i szülői házát, de mi már idevalósiak vagyunk. És ha itt szeretnénk élni, akkor be kell illeszkednünk.

Egyesek szítják az ellentéteket, sokan nagyon hiszékenyek, bedőlnek az olyan provokációknak, mint a miccses történet. Amikor hallottam a tévében, mondtam, hogy ennek a sok embernek, aki itt sem járt, mind megkérdezik a véleményét, de az enyémet, aki itt élek, miért nem kérdezi meg senki.

Három éve megjelent nálunk Dragoș cikke, amit eredetileg a blogján posztolt román nyelven. A blogon voltak durva kommentek... A románok részéről érkeznek támadások önök fele, hogy elmagyarosodtak?

Meséljem el? Az úgy történt, hogy Dragoș-sal utaztunk az autóval, és hallgattuk a rádiót. Románul. A székely zászlók körül forgott a téma. És megbeszéltük, hogy fölöslegesen akadnak bele ezekbe az apró dolgokba olyan emberek, akik soha nem is jártak itt, miközben sokkal fontosabb dolgok is vannak. Miért ne lehetne kitűzve a székely zászló? Kinek fáj? Mindenki használja a saját szimbólumait, azzal nem vesz el a másiktól semmit.

Monalisa Asaftei 13

Hazamentünk. Dragoș bement a szobájába, és amikor kihívtam enni, azt mondja nekem, anya, készülj fel, hogy támadások fognak érni, kérdéseket tesznek fel, megjegyzéseket. Miért? – kérdeztem. Azért, mert írtam egy cikket a székely zászlóról.

Elolvastam a cikket. Mondtam neki, hogy semmi baj fiam, azt írtad, amit gondolunk, amiben hiszünk. Láttuk, hogy sok negatív komment jött, de nem törődtünk vele. Mi románok vagyunk, de itt élünk és tiszteljük, szeretjük a magyarokat. Az értékeikért, a barátságukért, hogy befogadtak.

Mi az, amit a románok tanulhatnának a magyaroktól, és mi az, amit a magyarok a románoktól?

Én nagyon szeretem a magyarokat, szerintem előző életemben magyar voltam. Nagyon rezonál a lelkem mindenre, ami magyar. A zenére, a táncra. Szívesen felveszem a népviseletet, és állampolgárságot is szeretnék kérni, annyira a szívembe zártam ezt a népet.

Monalisa Asaftei 14

Sok étel elkészítését tanultam meg itt, perecet, kalácsot sütni. Mivel sok keresztgyermekem van, s a gyermek nem érti, hogy nálunk épp nincs húsvét, ezért mindkét ünnepet megtartjuk. A magyar húsvétkor mi is locsolkodunk, ami nem volt otthon nálunk szokás, és éppúgy ünnepi ebéd van az asztalon, sütemény, Kinder tojás, pénz a gyerekeknek. Egyedül piros tojást nem festek magyar húsvétkor. Az a román húsvété.

A gasztronómián és a szokásokon túl, mi egy kicsit hirtelenebbek, spontánabbak vagyunk. Ami a szívünkön, az a szánkon, és így sokszor meggondolatlanul mondunk valamit, vagy meggondolatlanul cselekszünk.

A magyarok megfontoltabbak, terveznek. Nagyon jó mesteremberek, és tartják a szavukat.

Nagyon tetszik a fejlett esztétikai érzékük. Rendben tartják a portáikat, az udvart, a házat, szinte versenyeznek, hogy kinek van több virágja. Ábránfalva kicsi falu, de jöjjenek el nyáron is, akkor olyan, mint egy paradicsom. Telistele van virággal.

Nagyon segítőkészek. A férjem 50. születésnapját ünnepeltük egy vendéglőben a városban, és megismerkedtünk egy emberrel. Azt mondta, ha bármi segítségre van szükségünk, készen áll. Én hittem is, nem is. Még csak most ismerkedtünk meg. De este hívott Dragoș, hogy menni kell Bukarestbe a szervátültetésre. Van máj. Már egyszer volt ilyen, és akkor a férjem nagyon nehezen vezetett Bukarestig, nagyon stresszes volt, meg volt ijedve, még sírt is. Mondtam, hogy én felhívom ezt az embert. Tárcsáztam, és hajnalban volt sofőr, autó indultunk Bukarestbe.

Ne haragudjanak, hogy könnyezek. Az oroszlánok erősek, nem sírnak, de amikor ez jut eszembe, nem tudom megállni, hogy ne sírjak.

Monalisa Asaftei 15

Nekünk is vannak szép szokásaink. A szüleim végigbuszozták velünk a fél országot, több autóbuszt is váltva telente, hogy hazamenjünk, és lássuk mi, gyermekek a mi szokásainkat: a kolindálást, az újévköszöntést stb.

Nekünk, románoknak is a legfontosabb a család, a munka, a vallás, a szabadidő, a barátok és a régi értékek – ebben a sorrendben. Sokan a vallásos hitet tartják a legfontosabbnak. Érdekesek azok az értékek is, amiket a szülők szeretnének átadni gyermekeiknek: az illemtudó viselkedés, a hit, az önállóság és az önzetlenség. Jóindulatúak, meleg lelkűek, szorgalmasak és becsületesek, könnyen alkalmazkodnak. A hagyományos családok együtt ülnek karácsonykor asztalhoz, és Jézus feltámadásának éjszakáján együtt mennek a templomba. A keresztelők és esküvők nagy felhajtással járnak, a temetések pedig tele vannak rituálékkal. Talán még túl sok is a felhajtás.

De persze, az alapvető emberi értékek, azok közösek.



1 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat
avatar
RainNutrition
2017-12-01 23:51:01
MonaLiza
Román ide vagy oda, de rajongtam ezért a nőért! Régen volt, viszont a bankettünkre elfogadta a meghívásunkat és bizony megtáncoltattam. :-) Ügyesen táncolt, való igaz, hogy szereti a magyar nótát és táncot.
Most is jól tartja magát, de anno ... be szép menyecske volt! :-)

Nagyon köszönöm a riportot, jó volt olvasni.

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."