Itthon » Portré

Ifj. Zerkula György: Egy hétnél tovább nem bírom letenni a hegedűt

Legendás zenészcsalád leszármazottja, de nem a nagyapja zenei örökségéből él. Svájcba vezényelte a sors, ám sokat jelent neki szülőföldje.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
dzsingisz9

A zene az élettársam

A háromkerekű bringáját már sokan ismerik, most a...
Bako01

A DJ nem zenedoboz

Bakó Lajos Tamással, vagy ahogy mind ismeritek,...
Fekete

Hétfőn találkozik a két polgármester

Fekete Dániel nem fél Gálfitól, hétfőn konkrét...

Fotók: Gál Előd, Farkas Antal. Videó: Farkas Antal
Fotók: Gál Előd, Farkas Antal. Videó: Farkas Antal
szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2016. április 25., 12:02
0 hozzászólás. 

Egyszerű, halk beszédű ember a harminc éves ifj. Zerkula György – habár lenne amivel kérkednie, mégsem teszi. Gyerekkora óta a zenében él, hiszen mind a híres nagyapja, mind pedig édesapja zenészként kereste a kenyerét, így a kis Gyurika számára is evidens volt, hogy előbb-utóbb hangszert ragad a kezébe.

Nem a népi, hanem a klasszikus vonalon indult el, ma a Berni Szimfonikus Zenekar hegedűse, aki évente egy-két alkalommal idehaza is ad egy-egy koncertet. Idehaza beszélgettünk vele, zenéről, hangszerről, örökségről, mindennapokról.

Korán kaptad a zenei indíttatást, hiszen nagyapád, Zerkula János talán a legismertebb huszadik századi erdélyi magyar népzenész. Gyermekkorodban mikor járt először hegedű a kezedben?

Nagyon korán. Három hónapos koromtól ott nevelkedtem a nagyszüleimnél, akik nagymértékben hozzájárultak a zenei fejlődésemhez. Gyimesben rengeteget segített az, hogy reggeltől estig zenélés volt. Jöttek a külföldi turisták, hozták a csokoládét, más gyerekek nem is álmodhattak akkor róla. Utána óriási nyomás volt rajtam, mivel nagyapám egyfajta legendává vált.

 

Az viszont zavart, hogy én Gyimesbe hazamentem, mint más a nagyszüleihez, és egyszer csak megérkezett egy magyarországi autóbusz, leszállt róla nyolcvan ember és akkor megállt az élet, nagyapámék kitettek két széket az ajtó elé és onnantól már csak muzsikáltak. Fényképezték, filmezték őket, nyilván ennek volt anyagi vonzata is, hiszen ebből éltek, de engem valahogy ez zavart, mert én a vakációmat töltöttem ott.

Amikor hegedülni kezdtem, azért volt nehéz, mert nyolc-kilenc éves kisgyerektől várták el, hogy olyat és úgy játsszon, mint a nyolcvan éves nagyapja. Ha fejre álltam volna, akkor sem tudtam volna ezt teljesíteni – akkor gondoltam, hogy hagyom a népzenét és maradok a klasszikus hegedülés mellett.

Édesapád is kántor, illetve hegedül is.

Így van, de ő sem azt a hagyományos zenét játssza, mint a nagyapám. Később, amikor Budapesten tanultam, akkor csodálatos dolog volt, hogy a Zerkula unokája vagyok. Nagyon sokat jártam táncházba, ahol az ő tanítványai játszottak, sok-sok baráti kapcsolat alakult ki így.

Szerettem azt a környezetet, de ott is megvolt a nyomás, hogy Zerkulának az unokája miért nem játszik gyimesi népzenét. Mindenkinek mondtam, hogy lehetetlen, az más műfaj. Aztán teltek az évek, a nagyszüleim meghaltak, Sára Ferenc vezette Tücsökzenekar, nagyapám tanítványai, felvették a Zerkula zenekar nevet és megkértek, hogy a hangszereket hagyjam ott.

Zerkula-7

Ebbe bele is egyeztem, hiszen akkor még nem játszottam népzenét, így a zenekar 7 évig azon a hegedűn és azon az ütőgardonon játszhatott, mint a nagyszüleim. Eljöttek például az esküvőmre is.

A Berni Szimfonikus Zenekarban kilencen vagyunk magyarok – a koncertek mellett vannak matinék, kamarazenei lehetőségek, így magyarokul elhatároztuk, hogy egy ilyen matinén játszunk magyar zenét magyar zeneszerzőktől. Az egyik kollégám, Szedlák Béla kérdezte, hogy Gyuri, neked nem valami híres népzenész volt a nagyapád, nem játszunk tőle? Szedlák egyébként a Titanic filmben szereplö szalonzenekarban is játszott. Az ő hatására kezdtem el gyimesi népzenét játszani, elővettem a felvételeket, elkezdtem leírni, egyre jobban belejöttem.

zerkula2

Borzasztó nehéz volt az elején ezeket a különleges, egyedi ritmusokat leírni. De csodálatos volt az, amikor rájöttem, hogy ez a zene bennem van, egyszerüen érzem, csak még nem próbáltam játszani – régi emlékek jöttek elő, belül éreztem, hogy megvan. Így kezdődött az egész, erre a koncertre visszakértem a hangszereket Gyimesből, a hegedűt felújíttattam, és azóta elkezdtem koncerteken népzenét játszani, Szedlák is egyre többet foglalkozik az ütőgardonnal.

Te a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskolába jártál, de már középiskolában Budapestre kerültél. Már gyerekkorodban rengeteg versenyt nyertél a kilencvenes években. Milyen volt a zenei fejlődés íve, mekkora utat jártál be?

Nagyon jó volt a tanárom, Nemes István, aki nagyon jó alapokat adott. Aztán Budapestre vitt a sors, Leitmann Zsolt tanácsára – sajnos ő ma már nincsen közöttünk. Egy koncert után leültünk beszélgetni arról, hogy hová lehet továbbtanulni menni Romániában, Bukarestbe, Jászvásárra, Kolozsvárra. Elmondott mindent tanárokról, lehetőségekről, de azt tanácsolta, hogy inkább még érettségi előtt menjek ki Budapestre.

Zerkula-9

Így is lett, felvettek a Bartók Béla Konzervatóriumba és nagy szerencsém volt a tanárnőmmel, Czettner Verával, aki nemcsak zeneileg, hanem emberileg is nagyon sokat segített. Olyan dolgokat tanácsolt, amiknek nagy hasznát vettem. Például felvettek egy zenekarhoz, de még nem volt érettségim, anyagilag nehéz körülmények között voltam – havi 140 ezret kereshettem volna. Vera viszont azt tanácsolta, hogy ne írjak még alá szerzödést, most még csak gyakoroljak tovàbb, készüljek a Zeneakadémiai felvételire, még ne kezdjek el dolgozni, legyek csak kisegítö, s hogy ha nincs amit egyek, ő majd ad kölcsön.

Zerkula-1

Nagyon nehéz volt, de akkor megfogadtam a tanácsát, aztán egyszer szólt, hogy jön valaki mesterkurzust tartani Svájcból. Ő Stuller Gyula volt, diákokat keresett, meghallgatott, ő ajánlotta a Fribourg-i konzervatóriumot. Három évet voltam Pesten, aztán felvettek egy óriási ösztöndíjjal a Conservatoire de Lausanne site Fribourg-ba.

Ott is ragadtál Svájcban, ott ismerkedtél meg a feleségeddel, aki szintén zenész, és ráadásul gyergyócsomafalvi. Milyenek a mindennapjaitok?

Szoktunk együtt játszani, a feleségem fuvolista de zongorázni is szeret. Van két gyerekünk, a majdnem öt éves Sára és a hat hónapos Klára – nem unatkozunk otthon.

A zenekarban teljes állásom van, nagyon komolyan kell készülni. Igaz, a zenekar átalakulóban van, pár év alatt majd ötven százalékban kicserélődött, rengeteg a fiatal, és a nívó megy felfelé, de emelkedik a stressz is. Sokat kell játszani, hetenként jönnek az új programok, egyik héten pl. egy Mahler-szimfóniát kell megtanulni, majd a következőn jön egy Wagner-opera. Reggel és délelőtt vannak a próbák, csütörtökön van a főpróba, aznap este és másnap koncertezünk.

zerkula16

De emellett operát, balettet, gyerekkoncertet is játszunk, illetve kamarazene-koncertekre is vannak lehetőségek. Szerencsére nagyon sokat „kamarázok" kollégákkal vagy a zenekarral fellépő szólistákkal, szívesen játszanak a zenekari tagokkal.

Különleges lehet egy zenész viszonya a hangszerrel, te hogy vagy a hegedűddel?

Idehaza egy Elekes István-féle hegedűn játszottam és az akkor nekem nagyon nagy dolog volt. Inspirált, könnyen szólt és nem is gondoltam, hogy vannak más hegedűk a világon. Persze hallottam Stradivariról, de abszolút meg voltam elégedve a hangszeremmel és olyan anyagi helyzetben voltam, hogy nem gondolhattam, hogy több százezres hangszerekhez juthatok hozzá. Volt egy hatvaneurós karbon-vonóm és azzal mindent játszottam.

Másodéves koromban a Fribourgi főiskolán a tanárom segítségével egy genfi alapítványtól kaptam egy nagyon régi francia hegedűt, egy 1790-ben Párizsban készült hangszeret. Azzal diplomáztam, de amikor befejeztem a főiskolát, megszűnt a viszonyom az iskolával a tanárommal és az alapítvánnyal, így vissza kellett adnom. Utána lett az a hegedűm, amin ma is játszom: ez egy cremonai hegedűkészítő mester, Tomasso Ballesteri munkája, 1788-ban készült és egy orvos családtól kapom, minden hónapban én fizetem a biztosítását.

A tudásodból fogsz-e átadni másoknak?

2013-ban én voltam az Udvarhelyi Bolyai Nyári Akadémia hegedűtanára, az nagy élmény volt számomra. Iskolában vagy főiskolán nem tanítok, de van magánnövendékem.

Amikor leteszed a hegedűt, tudsz-e másra figyelni? A családon kívül, persze.

Egy hétnél tovább nem bírom letenni a hegedűt. Nem is szeretném. Egy hét elég kikapcsolódni, de utána már zavar, mert kéne csinálni tovább. Család mellett nem egyszerű a gyakorlás, nagyon be kell osztani az időt, például nincs is televíziónk. Nagyon szeretünk kirándulni, felülünk a vonatra, húsz perc alatt ott vagyunk a több ezer méteres hegyek lábánál.

Elég gyakran jársz haza, évente egyszer-kétszer koncertezel itthon. Mennyire fontos ez neked, mi fűz Székelyudvarhelyhez?

Itt születtem, itt élnek a szüleim. Amikor elmentem, a nagy példaképem Ruha István volt, aki feladatának tekintette, hogy mindig játsszon, még öregen is sokat járt például Udvarhelyre is. Tőle nagyon sokat kaptam, tanultam. Azért mentem el tanulni, hogy majd hazajöhessek kiforrott művészként, játszani tudjak kamarazenészként, szólistaként.

Hogy érzed, ez sikerült?

Abból a szempontból nem, hogy sajnos nem tudom megengedni magamnak, hogy hazajöjjek élni.

Be kell hogy érjem évenként egy-két koncertel. Feladatomnak tekintem, hogy azt a tudást, amit összeszedtem, hazahozzam. Nagyon jól esett a koncerten látni a régi kollégákat, a tanárokat, és az, hogy pótszékeket kellett betenni.

Névjegy

Ifj. Zerkula György 1986-ban született Székelyudvarhelyen, zenei képzését hat évesen kezdte a város zeneiskolájában, Nemes István tanítványaként. Már kisgyerekként sikeresen szerepelt különböző nemzeti versenyeken. 1999-ben a nyíregyházi Pro Archi Fesztivál kiemelkedő szólistája volt, ugyanakkor meghívást kapott az YMISO Európai Ifjúsági Zenekarba, Olaszországba, amelynek 2004-ig rendszeres résztvevője volt.

2002-től a budapesti Bartók Béla Zenekonzervatóriumban tanult Czettner Vera hegedűosztályában. 2005 és 2009 között tanulmányait Stuller Gyula osztályában a Conservatoire de Lausanne site Fribourg-ban, Svájcban folytatja, ahol kitüntetéssel szerzi meg a tanári diplomát. 2011 nyarán ugyancsak kitüntetéssel kapja meg előadóművész-diplomáját (MA Music Performance) a Berni Művészeti Főiskolán, Bartlomiej Niziol növendékeként.

Részt vett többek között Sebestyén Ernő, Rolla János, Szabadi Vilmos, Jean Pierre Wallez, Antje Weithaas, Patricia Kopatchinskaja, Benjamin Schmid, Liviu Prunaru, Oleg Kaskiv és Maxim Vengerov mesterkurzusain. Zerkula György rendszeresen ad koncerteket, szonátaesteket, kamarazeneesteket Erdélyben, Magyarországon és Svájcban. Szólistaként fellépett a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekarral, Takács Nagy Gábor vezénylete alatt, a svájci Neues Zürcher Orchesterrel, az Erdélyi Kárpát-medencei Fesztiválzenekarral és a Székelyföldi Filharmóniával. 2012-ben koncertmestrere a Philharmonie Valiant-nak.

2008-ban elnyerte a Ruha István nemzetközi hegedűverseny II. „ex aequo" díját. Kiváló tehetségét ösztöndíjjal méltatta a fribourgi Fondation Clara Messagere-Eleonore Pieters (2005-2008), a Fondation Lalive, Genf (2006-2009), a Schweizerische Interpretenstiftung (2010) és a Stiftung Lyra (2010) is. Jelenleg a berni szimfonikus zenekar első hegedűse.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."