Itthon » Portré

Boros Csaba: Egy bolt több tud lenni, mint egy üzlet

Nincs okostelefonja, és ötszáz lejnél több pénzt nem hord magánál. Húsz év alatt felépítette az egyik legismertebb székelyföldi vállalkozást.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
DSC04232

Amikor ott vagy a ringben, kikapcsol az agyad

Katona Ferenc kapott már akkorát, hogy hirtelen...
szekelykingareka2

Nem kötelező karácsonykor ünnepelni!

Négy gyermek édesanyja, egy 200 fős gyülekezet lelki...
Szilagyi1

Ronggyá varrja a bubákat

Szilágyi Kata a hazaköltöző, alkotó fiatalokból...

Boros Csaba, a székelyföldi üzletlánc alapítója
Boros Csaba, a Szuper vállalkozó. Fotók: Szász Attila
szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2016. február 03., 12:21
1 hozzászólás. 

A székelyföldi üzletlánc tulajdonosa, Boros Csaba irodájában fogad készségesen. Egyszerű mobiltelefon van nála, Facebook-oldala nincs – a beszélgetés közben is felveszi néhányszor a telefont, ebből kétszer a nagyobbik lánya és a fia hívják.

Egykor sziklát mászott, dolgozott villanyszerelőként, könyvet árult, ma pedig több mint 700 munkatársa van. Teát és ásványvizet iszik, idén lesz ötvenéves. A gyerek- és fiatalkoráról kérdezzük, de akkor is válaszol, amikor a cégét ért nehézségek kerülnek szóba. Székelyudvarhely egyik legismertebb vállalkozójával beszélgettünk.

Mikor voltál utoljára boltban, és mit vásároltál?

A délutáni vásárlás sok esetben az apukákra hárul, mert amikor végzünk a munkával, akkor kapjuk az sms-t vagy a hívást a kedvestől, hogy tej és kenyér kell.

Ilyenkor a saját boltodba mész be?

Általában igen, mert ez egy feedback is. Találkozom a munkatársaimmal, elbeszélgetek velük. Döntést nem hozunk olyankor, csak találkozunk. A boltokban az a jó, és az lenne a jó, hogy közösségi hellyé, találkahellyé tudnak válni. Nem feltétlenül csak árut árulunk.

Egy bolt több tud lenni, mint egy üzlet, s ez Marosvásárhelyen be is bizonyosodott: amikor az üzletnyitáskor megláttam, hogy mennyi magyar van ott, hogy az üzlet előtt és odabent magyarul beszélnek, nagyon jó érzés fogott el.

boros-csaba-01

Volt egy hely, ahová jöhettek. Ahová jöhetsz meghívó és szervezés nélkül bármikor – ezt fantasztikus dolog volt megtapasztalni, mert általában nem szoktam bent lenni, csak kívülről szemlélem a dolgokat.

A hetvenes-nyolcvanas években voltál gyerek és fiatal, akkoriban más világ volt, s akkor is nagy jelentősége volt az ilyen helyzeteknek, amit az imént mondtál. Milyen gyermekkorod volt?

Csodálatos. Attól függetlenül, hogy milyen volt a régi rendszer. Nem igaz, hogy a szegénységben nem lehet a boldogságot megtalálni, mert a szükség sokszor jobban összekovácsolja a családokat. A mai világban azt látom, hogy a jólét szétválaszt.

Nekem szerencsés volt a helyzetem, mert kisgyerekkoromban falun, Székelyszentmihályon nevelkedtem a nagyszüleimnél. Ott éreztem a valódi kötődést a természethez, az állatokhoz, ott nem érződött annyira a rendszernek a neheze.

boros-csaba-02

Amikor bekerültem a városba, és reggel hét órakor édesanyám kiküldött a tejsorba, akkor ott ugyanúgy beszélgettek az emberek. Nem is gondolta az akkori vezető, hogy talán jobb lenne az embereket nem sorba állítani, mert beszélgetnek, és annak a tejsornak egyfajta közösségépítő jellege van.

Középiskolában, a nyolcvanas években mi érdekelt?

Az elemi iskoláimat az 1-es számú általánosban (a mai Tompa László-iskolában) jártam, nagyon jó tanítóm volt Mester Sándor bácsi személyében – magas, szikár, szigorú ember volt, ott a rendet meg kellett tanulni. Elemiben kiváló tanuló voltam. Volt egy osztálytársam, egy magasabb és idősebb cigány fiú, akit nekem kellett olvasni tanítanom a pionírszobában. Vele a mai napig találkozunk, köszönünk egymásnak, ügyes ember lett belőle, még dolgozott is nálunk.

Később a 2-es iskolában jártam, a mai Orbán Balázsba, ahol elkezdtünk bandázni és kirándulni. Elszöktünk délután otthonról, kimentünk a Kerekerdőre vagy a Szarkakőre, megjártuk magunkat és hazajöttünk. Imádok kint lenni a természetben most is. A napokban is átsétáltunk sítúralécekkel Hargitafürdőről a Madarasi Hargitára, elindultunk napsütésben, megérkeztünk hóviharban. Jó, ha az ember nyitott szemmel jár.

boros-csaba-04

Visszatérve, a sziklamászás meghatározó volt az életemben, akkoriban kezdtünk járni a Szarkakőhöz. Nyolcadikos voltam az első komolyabb túránknál, az Almási-barlanghoz mentünk – nem hálózsákkal, hanem pokróccal, néhány fuszulyka- és halkonzervvel, gyalog. Most meg autóval visszük a gyerekeinket mindenhova... Nem tudom, hogy milyen világ jön.

Mennyire volt rendszeres a sziklamászás?

Tizenhat évesen kezdtem mászni, először a Szarkakőn – volt egy csodálatos tanítómesterünk, Geréb Péter tanár úr. Ő vitt a Szarkakőhöz hegyet mászni, akkor szereztük be az első karabinereket, úgy vitt bele minket a természet szeretetébe, hogy soha nem tiltott semmit, valahogy sugárzott belőle, hogy ez az irány jó. Jó lenne, ha ma is lennének ilyen Geréb Péterek, minél többen. Sorsszerűen is jönnek az ilyen emberek az életbe, de nem árt keresni.

boros-csaba-06

Szép lassan kezdtük megtanulni a sziklamászást, Feldman István hegyimentővel másztunk először a Vargyas-szorosban, neki volt felszerelése, ő volt az előmászó. 16-17 éves koromban már a Békási-szorosban másztunk, és még nem voltam 18 éves, amikor ott megmásztam a Fekete repedésnek hívott helyet. Az egy etalon volt, olyan szinten, hogy miután lejöttem, egy Feri bácsi nevű idős ember magázni kezdett. Ez hatalmas rangot jelentett a sziklamászók között: „Boros, maga...", és így tovább.

Én túl bátor voltam a sziklamászáshoz, rögtön előmászó lettem, gyergyói kollégáktól tanultam nagyon sokat. Voltak eséseim, de még azt sem mondhatom, hogy csontom törött. Az a kitartás, célratörés, amit ott tanultam, magmaradt a mai napig is. Ott vagy a sziklán, és meg kell hoznod egy döntést, magadra vagy utalva. Társad van, társaid vannak, egymásra vagytok utalva – a sziklamászás ettől csapatsport, nagyon komplex dolog. A legtöbben veszélyesnek titulálják, de én nem tartom annak, vannak ennél durvább sportok.

Húszéves voltál, amikor bekövetkezett a rendszerváltás, utána fiatalként indítottál vállalkozást.

Még nem voltam húszéves, amikor megismerkedtem a feleségemmel, a rendszerváltás napján ott is hagytam az állami munkahelyemet.

December 22-én?

Igen, aznap.

Akkor már tudtad, hogy mit akarsz?

Igen. Nem is mentem be többet a gyárba dolgozni. A faipari vállalatnál, az IFET-nél dolgoztam villanyszerelőként, azelőtt pedig körfűrészen, kőkeményen, három váltásban, két évig. Elektrotechnikát végeztem, s azért mentem az IFET-hez, mert jó „lógós" munkahely volt, lehetett tervezgetni a kirándulásokat, volt kovácsműhely, ahol megtanultam szegeket kovácsolni, amik a mászáshoz kellettek. Akkor a mászás volt a minden.

boros-csaba-07

1990 májusában szerveztünk gyerekeknek egy negyvenfős edzőtábort Szikszai Misi barátommal, és akkor elhatároztam, hogy abbahagyom a hegymászást. Azóta se másztam. Jött egy másik korszak az életemben. Addig nem tudtam elképzelni az életemet a hegymászás nélkül – egy nő pedig ennyire megváltoztatja az ember hozzáállását.

Akkor elmentem Magyarországra, és szinte egy évig napszámos munkásként dolgoztam. Ezer forint volt a bérünk, sáncot ástunk, építkeztünk eleinte. Utána pedig kivittem a hegymászó-felszerelést, és elkezdtünk alpintechnikai munkákat végezni, akkor már szép pénzeket kerestünk. Közben képeztem magam, fiatal koromban nagyon önképző voltam: emlékszem, pénzem nem volt, de 25 lejt képes voltam adni egy lemezért. Minden könyvet megvásároltam, amit akkoriban lehetett.

Meghatározó mesteremnek számított az irodalomban a Vén Farkas, vagyis László János. Az általa patkányfészeknek nevezett lakásába kevesen jártak be. Azért a tudásért, amit át tudott adni a józan állapotaiban, kevesen mentek oda. És azok értékek voltak, amit átadott.

Biztos, hogy az iskolában is sok mindent meg lehet tanulni, de én inkább az élet iskolája felé fordultam. Nem mindig vált be, de meghatározó volt. Adyról úgy nem tudott beszélni tanár, mint ő. Ha a tanár kérte, hogy tanuljak meg egy Ady-verset, az kötelezettség, ha pedig ő kérte, akkor élvezet volt.

Ha az irodalom érdekelt, illetve a sziklamászás, hogy jött az életedbe mégis a kereskedelem?

Szerintem nagymamámtól örököltem. Ő vezette a családi kasszát, ő döntötte el, hogy melyik tehenet adjuk el vagy vegyük meg. Ő járt a városba, piacra, őt verték át sárgarézből készült „aranygyűrűvel". Amúgy én nem tudok eladni, nagyon rossz eladó vagyok. Ha valamimet el kéne adnom, éhen halnék. Amivel foglalkozunk, számomra soha nem üzlet volt, hanem szolgáltatás.

Amikor a kilencvenes évek elején az Elan Triót létrehoztátok az ismerőseiddel, mivel akartatok foglalkozni?

A magyarországi munkákon szerzett pénzből könyvesboltot akartam nyitni, ez volt a szándékom. A régi Merkúr előtt meg a piacokon az édesanyám Skodájáról árultuk a könyveket. Nekem nincs ilyen affinitásom, hogy eladni valamit – csupán jól ráérzek dolgokra.

A kereskedelem mögött levő szolgáltatási pátosz az, ami igazán vezérel. Gyermekkoromban is legtöbbször bandavezér voltam, elfogadtak a többiek, és néhányan közülük mai napig munkatársaim.

boros-csaba-08

Többlépcsős volt a folyamat. Én faiparral is szerettem volna foglalkozni, asztalosműhelyt nyitni, de jött Györfi Zoli barátom, aki hozta magával a kereskedői szemléletet – ő Kolozsvárról, illetve Vásárhelyről jött ide, jobban érezte a pénz világát. Úgy képzeld el, hogy én húsz éven keresztül magához a pénzhez nem nyúltam. Mármint fizikailag. Valahol összeszedik a pénzeket, beviszik a bankba, utalják. Én nem is utaltam soha pénzt.

Ezeket a feladatokat akkor mások végezték a cégnél?

Igen. Nem én határoztam meg azt sem, hogy a pénz egy eszköz ebben a tevékenységben, hanem ez így jött belülről. Sosem tudom, hogy pontosan mennyi pénzem van. Azt igen, hogy 500 lejnél soha nincs több a zsebemben. Nem hordok készpénzt nagyon magamnál, sokszor úgy is van, hogy alig húsz lej van nálam. De biztos, hogy bárhová bemehetek egy ebédre, vagy valamire.

Mivel fizetsz, bankkártyával?

Sose láttam a bankkártyámat, állítólag van, a feleségem kezeli. Neki van kettő is, három is.

Közösségi kártyát használsz?

Igen, az az autókulcsom mellett van. Amikor bezárom az autó ajtaját, magammal beviszem a közösségi kártyát is. De legtöbbször nem zárom be az autót sem, mert nagyon bízom ebben a közösségben, Udvarhelyben.

Az elmúlt húsz évben értek-e nagy csalódások az üzleti életben? Rengeteg emberrel kerültél és kerülsz kapcsolatba, nagyon sok emberrel dolgozol.

Nem. Voltak olyan társak, akiktől elváltunk, majd megint összeálltunk. Úgy is, hogy két cég volt, a partneremnek maradt az egyik cég, nekem a másik. Volt olyan, hogy nem értettünk egyet, olyan is, hogy azon vitatkoztunk, hogy én miért támogatok valamit. Lehet, hogy jogos volt, lehet, hogy nem. Ha megegyeztünk valamiben, akkor megyünk előre.

Mindenkinek van valamekkora egója, ami nem baj és nem rossz, csak az a kérdés, hogy azt tudjuk-e a helyén kezelni. Beszélünk testről, lélekről, szellemről, illetve az egó bejön negyediknek, és uralni akar mindent.

boros-csaba-09

Jelenleg 730-an vagyunk munkatársak: soha nem alkalmazottat, munkavállalót vagy munkaadót említek, hanem munkatársat. Társak vagyunk a munkában. Nálunk boltgazda van, és ez a szó nagyon fontos. A gazda gazdag – nagyon szépen jelzi a magyar nyelv, csak hallgatni kell.

Rengeteg célt támogatsz a cégeiden keresztül, nagyon sokat jótékonykodsz. Ha valaki támogatást kér kultúrára, sportra vagy másra, miért van az, hogy szinte egyből a ti cégetek ugrik be neki?

Most ment el tőlem az irodából a Közösségi Alapítvány egyik munkatársa, és vele éppen arról beszélgettünk, hogy Udvarhelyen volt egy szenzációsan gondolkodó vállalkozó-üzletember, aki sajnos ma már nincs közöttünk. Hosszú Attiláról van szó. Most is elérzékenyülök, főleg, ha arra gondolok, hogy olyan hamar elfelejtettük, pedig nem kéne, hiszen ő volt Székelyudvarhely és talán egész Székelyföld első olyan embere, aki meg tudta mutatni, hogyan kell a közösségnek adni, ha tehetős vagy. Ő volt az, aki elindította Udvarhelyszéken a mecénásságot, a támogatásokat.

boros-csaba-10

Nagyon meghatározó figura volt, mi csóró vállalkozókként a közelébe se értünk, de megragadott a tevékenysége. Változnak a városvezetők, és sajnos az ilyen emberek elfelejtődnek. Megérdemelné, hogy egy vállalkozói alapítványt indítsanak a nevével, természetesen a családja beleegyezésével.

A közösségi alapítványnak több mint százéves múltja van Amerikában, az ilyen alapítványoknak több százmilliós vagyonuk van, és a kamatokból élnek. Hagyomány és kultúra egyszerre – ezt Chris Worman mesélte el annak idején nekem. A támogatás talán nem is jó szó erre a tevékenységre. Közösen meg kell találni, hogy hol tudjuk összerakni azokat az értékeket, azt a tudást, anyagi lehetőséget, ami a lelkületét adja az egésznek. Fel kell nőnünk ezekhez a dolgokhoz, erre huszonöt év nem volt még elég.

A céggel kapcsolatosan nemrég azt tudtam meg, hogy újratőkésítés következik be. Ez mit jelent konkrétan, beszáll egy külföldi cég?

Nem, a külföldit felejtsük el. Beleestünk bizonyos csapdákba, amik hozzátartoznak a vállalkozók életéhez, amik nem a mi hibánkból történnek, hanem vannak külső tényezők, egy adótörvény, egy valutaingadozás, egy kamatláb-ingadozás idézi őket elő. Ezek nagyon hordozzák a vállalkozás stabilitását. Mi is beleléptünk ebbe a svájci frankos hitelprogramba, ami kétszer érintett nagyon súlyosan.

Mikor?

Az utóbbi nyolc évben kétszer. Törlesztesz, kamatot fizetsz, törlesztesz, és nyolc év után is ugyanannyi a tartozásod, mint amikor elkezdted. Nem tudtunk kikecmeregni belőle, és azért, hogy ezt ne vigyük rizikóra, mert egy családi vállalkozásról beszélünk, amit a nejemmel ketten birtokolunk, azt a döntést hoztuk, hogy egy olyan partnert keresünk, aki az értékrendünket el tudja fogadni és akivel közösen azt tovább tudjuk vinni. Egyúttal kiváltani ezeket a banki részleteket, feltőkésíteni a céget.

boros-csaba-11

Sok volt a beruházásunk, Marosvásárhelyen három hónap alatt nyitottunk két üzletet. Hogy vannak-e jó bankok vagy nincsenek, azt nem tudom, csak azt, hogy van jó bankpartner és van rossz bankpartner. Egy szükséges rossz a vállalkozó életében, de szükséges jó is. Az egyik bank kimutatta a foga fehérjét, pedig kicsi volt hozzánk. Nagyon résen kell lenni.

Ha azt vesszük alapul, a vállalkozónak egyetlen kötelezettsége van, az adóbefizetés, és ezt nem látja a bank. Az „állambácsi" kormány nélkül van, évek óta tengünk-lengünk, összevissza hozzák a törvényeket, a szabályozásokat, Románia félig-meddig financiális káoszt él át.

Az említett partner beszállása hogyan érinti a céget? Több vagy kevesebb alkalmazott lesz? Mit fog érezni a bőrén a vásárló, illetve a cég munkatársa?

Gyakorlatilag minden marad a régiben. Azért fogtunk kezet, mert ő is hasonló értékrendet képvisel.

Romániai cég?

Igen, romániai vállalkozás. Értékrendben és koncepcióban találkozunk, az ő elképzelése is az, hogy abban segítene a székelyföldi és a mezőségi termelőknek, hogy minél több alapanyagot itt állítsunk elő, ne kelljen külföldről hozni. Ez jó a román államnak, a helyi közösségnek és a vállalkozóknak, gazdasági hatása van a vásárlóra is.

Nem egy rejtett cél az sem, hogy tovább fejlődünk: további üzletek nyílnak majd, és gondolkodunk egy franchise-rendszerben is. A megegyezés alapja az, hogy a helyi mezőgazdaságot támogassuk piaci alapokon, de annak meg kell állnia a saját lábán.

boros-csaba-05

Egyszerű: ha a Mezőségen tudnak kukoricát termeszteni, akkor nem kell Lengyelországból hozni, és csak azon kell gondolkodni, hogy abból jó takarmányt tudjunk előállítani. Vannak jó szakembereink, a jó takarmányt egye meg az itteni sertés, az pedig kerüljön be egy közösségi vágóhídra, ahol kész termékké dolgozzák fel, amit a helyi boltban tudunk értékesíteni.

Ez több, mint az, hogy a cégben partnerek vagyunk vagy nem, ez továbbmutat annál. Lásd a székelykeresztúri példát, az ottani tejfeldolgozó esetét – igaz, hogy iszonyú sok munka volt benne, hullámvölgyeken ment keresztül, pénzügyi problémákkal küzdött. De ha van piac – és itt jöttünk be mi –, akkor lehet szépen segíteni, koordinálni.

Hogyan látod Székelyföld gazdasági jövőjét? Milyen irányba haladunk?

Azt kell megvizsgálni, hogy mik a megtartó erők. Az egyik a közbirtokosság, amely közösségi kézben van, amit nem lehet eladni, elherdálni, emiatt a tömbökben való erdő- és földvásárlás nem lehetséges külföldiek számára. Ez hatalmas megtartó erő, az őseink nagyon jól kitalálták. Vissza kéne hozni ezt a közösben való gondolkodást, és az ezen alapuló vállalkozói gondolkodást.

Erre ismételten jó példa a keresztúri szövetkezet. Négyszáz gazda fogott össze, nemcsak a tejet gyűjtik be, hanem a gyárba is életet leheltek, s ez egy szép dolog.

boros-csaba-13

A mi új világunkba beleszólt az igényünk. Az igényeinket akarjuk-e kiszolgálni? Benjamin Franklin mondása, hogy vagy az igényedet hozod vissza, vagy annyi pénzt keresel, hogy kielégíthesd az igényeidet. Nincs harmadik út. És azt látom én, hogy a társadalom a kettő között bolyong erre-arra.

A 12 éves kislányomnak kell az okostelefon, mert felépítette az igényét, szülőként pedig futunk, hogy megvegyük az ilyen dolgokat. Mert trendi. Az én telefonom viszont nem trendi, és ezt ki is mondta a lányom. Az osztályában levő gyerekek szülei közül csak nekem van nyomógombos telefonom. Mondtam, én ezt nem szégyellem, ha fel szeretnélek hívni, akkor felhívlak.

Az a röhej, hogy a családunkban egyedül nekem van ilyen telefonom, de az én akkumulátorom tart a legtovább, ők mindig le vannak merülve.

Te mivel foglalkozol legszívesebben?

A család körül kell, hogy forogjon minden. A családi háttér a legfontosabb számomra. Van a munkáját végző férfi, van egy ügyes feleség, és mindenki elfogadja a helyét az életben.

Egy okos nő meg tud oldani nagyon sok mindent, nekünk istenigazából csak hallgatnunk kéne. Hol érzelmi, hol pedig racionális döntéseket hozunk mi, férfiak. A család nagyon sok mindent rendbe tud tenni.

De szép lassan abban a korban vagyunk, amikor jó lenne, ha a bölcselet is megérintene bennünket, hogy úgy tudjunk vezetni, mint ahogy annak idején Geréb Péter tanár úr vezetett.



1 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat
avatar
hunikovacs
2016-02-04 17:57:40
Jó látni,hogy vannak még Emberek is ebben a rohanó,butuló,törtető,eszetlen Világban. Isten adjon erőt,egészséget a folytatáshoz,a mindennapokhoz!

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."