Jótékonysági nap a székelydályai templom orgonájáért |
[Vissza] |
| Írta: Bedőházi Attila-Csaba | ||||
| 2010. augusztus 26. csütörtök, 11:22 | ||||
| 0 hozzászólás. Szólj hozzá | ||||
Jótékonysági napot szervez a Székelyudvarhelyi Rotary Club, a Pécsi és a Kolozsvári Rotary Clubbal közösen a székelydályai templom orgonájának felújításáért.Székelyföld egyik legnagyobb kincsének tartott egyházi épületről azt feltételezik, hogy már a 13. században létezett és egyike a leghíresebb középkori falképekkel és kazettás mennyezettel ellátott erdélyi templomoknak. Az épületet kiemelt, "A" kategóriás műemlékké nyilvánították, szakszerű felújítása, helyreállítása viszont évek óta húzódik az anyagiak hiánya miatt. Nem a mostani az első segélyakció a templom megmentéséért, a Rotary Clubok ezúttal a orgona felújításáért gyűjtenek A rendezvény augusztus 27-én 11 órától kezdődik rendhagyó istentisztelettel, amelyen az orgona szerepét tárogatók veszik át. A székelydályai templomban adománygyűjtést is szerveznek, majd díszvacsorára várják az érdeklődőket. Az ünnepi est 19 órától kezdődik Székelyudvarhelyen a Bethlenfalvi Kultúrotthonban, itt a 70 éves Benkó Sándor, a Benkó Dixieland Band alapítója szórakoztatja a nagyérdeműt. Az ünnepi vacsorára a 0756-093-937-es telefonszámon lehet jelentkezni. Mindenkit szeretettel várnak.
Kapcsolódó cikkek:
Csak regisztrált felhasználó szólhat hozzá!
Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva." |

Jótékonysági napot szervez a Székelyudvarhelyi Rotary Club, a Pécsi és a Kolozsvári Rotary Clubbal közösen a székelydályai templom orgonájának felújításáért.


















