Kiosztották a legprímább hölgyeknek járó elismerést
MEGOSZTÓ
Tweet
Győri küldöttség érkezik Pünkösdkor
A kilencfős csapat, élükön az alpolgármesterrel,...Fiúk a bányánál: kamerákkal az erőszak ellen
Több mint húsz fotós vonult ki a keményfalvi...Fiúk a bányánál: felvonulással tiltakoztak
Tizenkét fényképezőgép, három videókamera, több...
PrimaPolgar_2012
ÍRTA: BEDŐHÁZI ATTILA-CSABAA tizenöt éves rádió munkaközössége és a hallgatók szavazatai alapján odaítélt díjakat csütörtökön a Művelődési Házban rendezett gálaműsoron adták át. A 2006 óta évente kiosztott elismeréseket idén Székelyudvarhely legprímább hölgyei kapták. Az ünnepi díjkiosztót a dr. Palló Imre Zene és Képzőművészeti Szakközépiskola tanulói színezték zenéjükkel.
|
|
"A közszolgálatiság jegyében született a Príma Rádió 15 évvel ezelőtt és továbbra is így kívánunk tevékenykedni. Úgy érezzük, hogy a műsoraink is értékteremtőek, így ennek szellemében díjat alapítottunk. Az előző öt alkalommal a szerkesztőségünk és a közvélemény által meghozott díjak a férfiakhoz kerültek, idén a hölgyekre gondoltunk" – mondta az uh.ro-nak Orosz-Pál Levente, a Príma Rádió igazgatója.
Több mint 800 szavazat érkezett a rádió felhívására. Az SMS-ben és e-mailen érkezett valamint a kihelyezett urnákban összegyűlt voksok alapján öt kategóriában osztottak díjakat.
A Príma Sportoló díját többéves tevékenységéért a női kézilabda-válogatott egykori tagja Ilyés Miklós Magda vehette át, míg Príma Művésznő elismerésben a békéscsabai származású, de több mint tíz éve a Tomcsa Sándor Színház tagjaként dolgozó Vidovenyecz Edina színésznő részesült. A Príma Pedagógus díjat Szász Mihálykó Máriának ítélték. A székelykeresztúron született, Székelyudvarhelyen rendelő, a Városi Kórház sebészeti osztályán dolgozó Dácz Kovács Éva kapta a Legprímább Orvos kitüntetést. Idén a Príma Polgárnő kategória győztese a hallgatók és a Príma Rádió munkaközössége szerint az Ikos Conf. Rt. gazdasági igazgatója, Gyöngyössy Judit lett.
