Az élhető város: mentőállomás épül
MEGOSZTÓ
Tweet
Fiúk a bányánál: kamerákkal az erőszak ellen
Több mint húsz fotós vonult ki a keményfalvi...Fiúk a bányánál: felvonulással tiltakoztak
Tizenkét fényképezőgép, három videókamera, több...Nyirő-ügy: a Papkert a legjobb helyszín
A Papkertben tartják május 27-én, Pünkösd...
ÍRTA: KATONA ZOLTÁNHabár az időjárás az építkezés szempontjából rosszra fordult, a munkával mégis jól haladnak, szerelik a garázsajtókat – közölte megkeresésünkre dr. Ambrus József, a Hargita megyei Mentőszolgálat orvos-igazgatója.
|
Fotó: Kakasy Botond |
Ha minden jól megy, karácsonyra annyira haladnak, hogy az autók már be tudnak állni a garázsokba – egyébként két sorban áll majd azaz az összesen kilenc gépjármű, amivel jelenleg az udvarhelyi mentősök rendelkeznek.
1986-ban már megvolt a terv,
mert már akkor el volt tervezve az új mentőállomás, ugyanezen a helyen (a kórház hátsó udvarán, a tüdőbeteg-gondozó és a fertőző osztály közötti részen), ám ebből huszonöt évig nem lett semmi, az építkezést idén kezdték el. Az új mentőállomáshoz szükséges pénzösszeget az egészségügyi minisztérium biztosította.
Az építkezés valószínűleg tavaszra fejeződik be, a személyzet ekkor költözik be a mentőállomás új épületébe. Eddig a gépkocsivezetők és az asszisztensek külön épületben voltak: előbbiek a most épülő állomás mellett egy kisebb épületben, utóbbiak a főépület mellett teljesítettek szolgálatot, hívásnál az autó meg kellett álljon, hogy felvegye az asszisztenst.
|
|
„Ez most megoldódik, mert egy helyen lesznek, így a hatékonyság is nőhet" – közölte dr. Ambrus József. A régi garázsba különben nem mindegyik autó fért be – egyrészt a szűkös hely, másrészt a garázsajtók nem túl magas volta miatt, ez a gond is megoldódik, az ajtók gombnyomásra nyílnak majd.
Mint arról korábban beszámoltunk, idén Székelyudvarhely kórháza is sokat fejlődött, a mentőszolgálat is remélhetőleg ahhoz járul hozzá, hogy élhetőbb legyen a város.
|
Harminchatan az új épületben A helyi mentőszolgálat 17 mentőasszisztenssel, 18 gépkocsivezetővel és egy mentőorvossal dolgozik. Az új épületben, a garázsok feletti részen összesen hét szoba lesz, köztük diszpécser-szoba, háló- és fürdőszobák, illetve ebédlő. |
| Hozzászólások | Szabályzat |
