Hozd a cuccot – egy ruha, egy mosoly
MEGOSZTÓ
Tweet
Fiúk a bányánál: kamerákkal az erőszak ellen
Több mint húsz fotós vonult ki a keményfalvi...Fiúk a bányánál: felvonulással tiltakoztak
Tizenkét fényképezőgép, három videókamera, több...Nyirő-ügy: a Papkert a legjobb helyszín
A Papkertben tartják május 27-én, Pünkösd...
Itthon_Kozelet
ÍRTA: SZASZANégy héten át tartó ruhagyűjtési kampányba vágott bele DJ Barneey, vagyis Bodó Barna. Mint elmondta, ő is sokat nélkülözött, ezért szeretett volna egy olyan akciót, ami megmozgatja a fiatalokat és segítséget is nyújt a rászorulóknak.
|
|
Ötletét az UIET és a SzUDiT is felkarolta, így több iskola és a történelmi egyházak bevonásával igyekeznek ruhát gyűjteni télire. Az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács részéről Antal Lóránt elmondta, a Kós Károly, a Tamási Áron, a Benedek Elek, az Eötvös József, a Bányai János, a Baczkamadarasi Kis Gergely és a Marin Preda középiskolák, valamint a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája is részt vesznek az akcióban.
Szabó Kinga, a SzUDiT részéről részletezte az akció tervét: az első héten előkészítik a terepet, kijelölik a gyűjtőpontokat minden résztvevő iskolában, majd a második és a harmadik héten, november 7 és 18 között zajlik a tulajdonképpeni gyűjtés. Tanítási idő alatt az iskolákba, illetve hétköznapokon 10 és 14 óra között az UIET székhelyére (Városháza tér 7 szám, a kapu alatt) várják az adományokat.
Barna hozzátette, főként téli ruhára számítanak és szeretnék, ha nem rongyokat, hanem használható minőségű öltözetet kapnának a felajánlóktól.
A kampány lejártával, a negyedik héten összesítik a ruhacsomagokat és november 26-án DJ Barneey bulijával zárul a kampány. Ruhát még ide is lehet, sőt kell vinni, ugyanis a belépő legalább egy ruhadarab. A bulit követően a szervezők az egyházak segítségével eljuttatják az összegyűlt ruhát a leginkább rászorulóknak.
