Városi piac: gyümölcs- és káposztaidény
MEGOSZTÓ
Tweet
Fiúk a bányánál: kamerákkal az erőszak ellen
Több mint húsz fotós vonult ki a keményfalvi...Fiúk a bányánál: felvonulással tiltakoztak
Tizenkét fényképezőgép, három videókamera, több...Nyirő-ügy: a Papkert a legjobb helyszín
A Papkertben tartják május 27-én, Pünkösd...
ÍRTA: KATONA ZOLTÁN|
Ízelítő Alma (kg) 3 lej |
A kőasztalokon halmokban áll a káposzta – az asztalról általában 1 lej és 80 bani között árulják, ha pedig hátramegyünk a kockaköves részre, akkor hetven baniért is megkapjuk, igaz, itt azért illik nagyobb mennyiséget venni.
Láttunk néhány kilónyi burgonyát zsákolva, egy kis zsák öt lejbe került. A keresztúri padlizsán kilója 2,5 lej, míg a jóval nagyobb, román vidékről vagy nagykereskedésből származó 3 lejt kóstált.
A szintén itteni uborka kilogrammját 2,5-ért és 3 lejért lehetett megvásárolni, a galambfalván termesztett paprikát pedig szintén 2,5-ért.
Egyre nagyobb a választék a csemegeszőlőkből, a legdrágábbat is csak öt lejért láttuk, de ha jól alkudozik az ember, akkor még ennek a feléért is megkapja.
![]()
Szilvát is több helyen láttunk váltakozó áron, a körte még egy kicsit drága, hiszen hat lejt is elkérnek a kilójáért.
A különböző, környéken termett almák kilója három lejbe kerül, de ha sokat vesz az ember, akkor két lejért is odaadják.
Fotók: Kakasy Botond
