ANL-s lakásokat adtak át Szentegyházán
MEGOSZTÓ
Tweet
Fiúk a banyánál: kamerákkal az erőszak ellen
Több mint húsz fotós vonult ki a keményfalvi...Fiúk a bányánál: felvonulással tiltakoztak
Tizenkét fényképezőgép, három videókamera, több...Nyirő-ügy: a Papkert a legjobb helyszín
A Papkertben tartják május 27-én, Pünkösd...
ÍRTA: UH.RO
Az ünnepi eseményen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki belülről is megtekintette a lakásokat.
Az átadás előzetesen tervezett időpontjait sorozatosan kénytelenek voltak elhalasztani bizonyos végső simítási munkálatok befejezése végett. Ahhoz, hogy az átadás megtörténhessen, nagyban hozzájárult Hargita Megye Tanácsa, amely a megye tartalékalapjából támogatta a közművesítési munkálatok elvégzését. Mindegyik ANL-s lakás 12 lakrészt foglal magában, van 6 kétszobás és 6 egyszobás lakás. Ezeket pontozás alapján nyerték el a pályázok, a családosok kapták a kétszobás lakásokat.
![]()
Borboly Csaba tanácselnök beszédében hangsúlyozta, nagyon örvend, hogy a beruházás elkészülhetett a jelenlegi gazdasági válság ellenére, amikor nagyon érződik a pénzhiány.
„A magunk részéről odafigyeltünk, hogy ez a beruházás megvalósuljon, hiszen segítséget nyújt 48 fiatal családnak az itthon maradáshoz, a családalapításhoz" – mondta a tanácselnök.
Ezt követően Burus Mária Ella polgármester asszony ünnepélyesen átadta a jelen levő lakók számára a Mikulás-ajándékot, a ház kulcsát.
| Hozzászólások | Szabályzat |
