Kispiacok a „nagyok” árnyékában
MEGOSZTÓ
Tweet
Fiúk a banyánál: kamerákkal az erőszak ellen
Több mint húsz fotós vonult ki a keményfalvi...Fiúk a bányánál: felvonulással tiltakoztak
Tizenkét fényképezőgép, három videókamera, több...Nyirő-ügy: a Papkert a legjobb helyszín
A Papkertben tartják május 27-én, Pünkösd...
ÍRTA: UH.ROA városi, illetve vidéki kiskertek zöldség- és gyümölcstermésének egy része ezeken a kőasztalokon talál gazdára. Egy reggeli, délelőtti bevásárlás talán hangulatosabb is, mint a nagyáruházak, üzletek polcai között bóklászni, mert a kínai fokhagyma, az olasz saláta és a holland hagyma helyett galambfalvi káposztát, hodgyai murkot vagy fenyédi hagymát találhatunk.
![]()
Székelyudvarhelyen négy lakótelepi, kőasztalos kispiac van: a Bethlen-lakótelepen kettő (a Kisköved és a Győzelem utcákban), a Szigetben és a Táborban pedig egy-egy – utóbbi többször üres képet mutat, de ez annak is köszönhető, hogy az itteniek újabban szívesebben pakolnak ki a lakótelep központjának számító kőlépcsőre és környékére.
![]()
A kispiacok vegyes képet mutatnak: megtalálható a kertjében zöldséget termesztő kisnyugdíjas, de a lerakatokból vásárló kereskedő is, aki az előbbihez hasonlóan engedélyt vált és helyet bérel a kőasztalon – így kerül a kispiacra is az olasz szőlő és a spanyol paprika.
![]()
Ami az általános felhozatalt illeti, szeptember elején már piros a vöröshagyma (2-2.50 lej egy kötés), a paszulyszemek üvegben vagy zacskóban (2, illetve 3 lej) várják a vásárlót, lehet már főzőtököt is kapni – utóbbit nagyságától függően árulják. De van itt zeller (1.50-2 lej a kötés), petrezselyemzöld (1 lej), friss murok (1.5 lej a kötés), házi paradicsom (2.5-3 lej a kilogramm), néha méz is (9-10 lej a fél liter). Aki arra utazik, hogy az importált zöldségek helyett az ittenit fogyassza, a kispiacok az ideális „áruház" számára.
![]()
A déli megyékből származó paradicsom, padlizsán, zöldpaprika ára nagyjából megegyezik az áruházakban, illetve a városi piacon tapasztalt árakkal. Az árusok némelyike már 10-12 éve ezeken a kispiacokon értékesíti terményfölöslegét, legtöbbjük vásárlóköre stabilnak mondható, naponta 30-40 ember is vásárol zöldséget-gyümölcsöt.
![]()
