Döntöttek a Közösségi Kártya tulajdonosok |
[Vissza] |
| Írta: uh.ro | ||||
| 2010. szeptember 09. csütörtök, 17:09 | ||||
| 0 hozzászólás. Szólj hozzá | ||||
|
Egy éve kezdték el a programot és azóta a kártyahasználók száma egyre nő. Mint ismeretes a Közösségi Kártya egyik fő célja az, hogy segítségével egy alapot képezhessenek, melyből helyi civil szervezeteket, programokat támogatnak, melyek a maguk során a helyi közösséget szolgálják. Decemberben volt az első ilyen támogatás, akkor egy óvodának sikerült játékokat és könyveket vásárolni. Nemrég pedig egy "Ön Dönt" kampányt kezdtek el, arra kérve Önöket, kártyahasználókat, hogy segítsenek kiválasztani, melyik szervezet kapja a támogatást. A Szuper és Merkúr üzleteken keresztül lehetett szavazni augusztus végéig. Összesen 761 szavazatot gyűjtöttek össze az öt üzletből. A program nyertese az Orbán Alapítvány pályázata lett, mely 417 szavazatot kapott. A többi szervezet között az alábbi módon oszlottak el a voksok: Az Orbán Alapítvány munkatársai a támogatásból az általuk működtetett ambuláns és ingyenes gyógytorna szolgáltatásokhoz szükséges felszereléseiket fogják bővíteni. Így több fogyatékkal élő gyermeknek tudnak segíteni, hogy azok felzárkózhassanak egészséges társaikhoz. A programot a befolyt összegek függvényében rendszeresen, 3-4 havonta szeretnék megismételni és ha lehet jobbá tenni azt. Ehhez kérik az Ön segítségét is. Kérjük szánjon egy percet ránk és töltsön ki egy három kérdésből álló on-line kérdőívet, mely segít nekünk jobbá tenni a Közösségi Kártya programunkat, illetve az ehhez kapcsolódó "Ön Dönt" kampányt is. A linkre kattintva kitöltheti a kérdőívet: KÉRDŐÍV Köszönjük, hogy használja Közösségi Kártyáját és hogy segít nekünk jobbá tenni a programot.
Kapcsolódó cikkek:
Csak regisztrált felhasználó szólhat hozzá!
Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva." |




















