Miniszteri látogatás Alsóboldogfalván
MEGOSZTÓ
Tweet
Fiúk a banyánál: kamerákkal az erőszak ellen
Több mint húsz fotós vonult ki a keményfalvi...Fiúk a bányánál: felvonulással tiltakoztak
Tizenkét fényképezőgép, három videókamera, több...Nyirő-ügy: a Papkert a legjobb helyszín
A Papkertben tartják május 27-én, Pünkösd...
ÍRTA: GYÖRGY-DÁVID CSABAA zöld tárca vezetője Újszékelyt és Alsóboldogfalvát nézte meg. Amint már írtuk mindkét falu károkat szenvedett egy kedd délutáni áradásban. Újszékely község polgármestere, Furi Mózes elmondta, hogy többek között közel 200 hektár mezőgazdasági területet árasztott el a víz, a 13C országút egy kisebb szakasza, a Héjjasfalva Székelyudvarhely közötti vasútvonal egy része megrongálódott.
![]()
Borbély László miniszter szerint, ha ekkora mennyiségű víz lezúdul nem lehet védekezni, csak az emberek kimenekítése marad. A miniszter hozzátette, hogy ,,az itteni emberek összefogása, szolidaritása példátlan az egész országban”. A helyszínen tartott sajtótájékoztatón az RMDSZ minisztere azt mondta, hogy a jövő heti kormányülésen tárgyalnak majd arról, hogy milyen formában lesz lehetséges a segítségnyújtás az árvíz sújtotta településeknek.
![]()
„Hargita megyében csak kisebb beavatkozásokra lesz szükség, néhány helyen gátakat kell építeni, hogy legalább részlegesen meg lehessen menteni a helységeket” - summázta a miniszter. A tárcavezetőt látogatásán Ladányi László Hargita megye prefektusa, Borboly Csaba megyei tanácselnök, Antal István és Pál Árpád parlamenti képviselők is elkísérték. A Borbély László miniszter Hargita megyei látogatását a marosfői EU táborban tartott előadásával zárta.
![]()
| Hozzászólások | Szabályzat |
|
