Mesterképzés indul a MÜTFön |
[Vissza] |
| Írta: Szasza | ||||
| 2010. március 12. péntek, 17:34 | ||||
| 0 hozzászólás. Szólj hozzá | ||||
|
Ma délután egy sajtótájékoztató keretén belül jelentette be Dr. Kandikó József, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának rektora, hogy ez év októberétől két szakon is indítanak mesteri képzést, melyekre az udvarhelyi kihelyezett tagozaton is lehet a hallgatóknak jelentkezni. Amint azt Dr. Józsa Lászlóval, a győri Széchenyi István Egyetem Közgazdaságtudományi Karának dékánjával közösen elmondták, vezetés és szervezés, valamint marketing szakokon indul a felsőfokú oktatás, amint az megkapja a Magyar Akkreditációs Bizottság jóváhagyását.
Dr. Józsa László, Dr. Kandikó József és Dr. Prekker Judit A mesterkurzusok négy félévnyi tanítást foglalnak magukba, és más tanintézményekből érkezőket, vagy akár más országokban egyetemet végzetteket is várnak, mindkét szakra 30-30 hely van. Ismertetésre került ugyanakkor, hogy ősztől ismét indul a főiskolai alapképzés, ahol újra megpályázható 50 államilag támogatott hely a kereskedelem és marketing szakon. Ezen képzési forma 6 félévet jelent, melynek végén a diákok kétnyelvű (angol és magyar) diplomát, valamint Europass oklevelet is kapnak, amivel bármilyen EU-s országban folytathatják tanulmányaikat. A diploma román nyelvre való fordítása egyébként hamarosan a végéhez ér, így biztosítva a végzetteknek a versenyképességet a helyi munkaerőpiacon.Végezetül Dr. Prekker Judit, a főiskola fenntartójának, az Edutusz nonprofit részvénytársaságnak részéről ismertette a tanintézmény jövőjére vonatkozó terveiket. Elképzeléseik szerint szeretnék minél hamarább egyetemmé alakítani a MÜTF-öt, valamint három pólusú képzést vezetnének be: a jelenleg is folyó gazdasági oktatás mellé társulna műszaki és közigazgatási is, ezzel nyújtva a kor igényeinek megfelelő szolgáltatásokat. Kapcsolódó cikkek:
Csak regisztrált felhasználó szólhat hozzá!
Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva." |




















