Stand Up Comedy a Portréban |
[Vissza] |
| Írta: Bedőházi Attila-Csaba | ||||
| 2009. november 24. kedd, 13:28 | ||||
| 0 hozzászólás. Szólj hozzá | ||||
A Szomszédnéni Produkciós Iroda teszi próbára a nevető izmainkat csütörtökön és pénteken.„Ezek a fiúk állatok” – így nyilatkozott a két fiatal humoristáról, Bálint Ferencről és Tóth Szabolcsról az Esti Showder házigazdája, Fábry Sándor, persze jó értelembe véve fogalmazott így. A „szomszédnénisek” egyéves szerződést írtak alá az RTL Klub televízióval, így esett meg, hogy már többször szerepeltek a képernyőn. Meghívottak voltak Fábrynál, sőt a Showder Klub színpadán is bizonyítottak éppen ezen a hétfőn. Mindezek mellett Comedy Central humorcsatornán van műsoruk, és a Kossuth Rádió rádiókabaréjának felvételén is jelen vannak.
Béfé és TSz, merthogy ez a művésznevük, hat éve találták ki, és szervezik évről évre az Erdélyi Humorfesztivált. Bálint Ferenc a siker kapcsán csak így fogalmazott: „ahhoz képest, hogy ezt a humortársulatot azért alapítottam, hogy könnyebben tudjak csajozni, ez elég jó eredmény”. Csütörtökön és pénteken találkozhatunk velük a Küküllő Szálloda Portré kávézójában, ahol dumaszínházi előadásban, azaz Stand Up Comedy-ben lesz részünk 20 órától.
Kapcsolódó cikkek:
Csak regisztrált felhasználó szólhat hozzá!
Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva." |

A Szomszédnéni Produkciós Iroda teszi próbára a nevető izmainkat csütörtökön és pénteken.



















