Itthon » Ifjúság
Elkezdődött a XVIII. Diáknapok
Színes pártbemutatkozóktól volt hangos a Patkó ma délután, ugyanis kezdetét vette a XVIII. Diáknapok.
MEGOSZTÓ
Tweet
_5120938
ÍRTA: BEDŐHÁZI ATTILA-CSABA
0 hozzászólás.
Minden iskola, avagy kampánystáb egy szurkoló színt kapott, így méltán nevezhetjük színes kezdésnek a ma délutáni jelölteket népszerűsítő bemutatkozást, melynek helyszíne a már jól bejáratott Patkó volt.
Piros színre váltott a színpad, és az utolsó fellépők is megérkeztek. A gimisek a Flintstones család mintájára szervezték kampányukat (Gimstones), sőt még egy korabeli, vagy inkább a rajzfilmhez hű autót is készítettek. Rímekben beszélve kampányfogásként ajánlották fel a díszes társaságnak, hogy ha győznek, akkor elhívják a Barátok Közt halott sztárját Magdi nénit, valamint ígéretet tettek, hogy uralkodásuk idején nem lesz melegfelvonulás városunkban.
A színek leosztva, az ígéretek elmondva, de még csak most jön a java, avagy a XVIII. Diáknapok első lépése után, a szervezők szerint felpörög a város, a diákság és persze a rendezvény.
Az eseményről készült képgalériánkat ide kattintva érhetik el.

MEGOSZTÓ
Tweet
Hasonló cikkek
Szavazd a sulid az élvonalba!
Ha Diáknapok, akkor kampány és ha kampány, akkor...Tusványos: kész a koncertprogram!
Jön az Omega, de itt lesz Rúzsa Magdi, illetve a Quimby...Húsz éve van két polgármesterünk
Jubilál Székelyudvarhely egyik legnépszerűbb...
ÍRTA: BEDŐHÁZI ATTILA-CSABA2010. május 12., 16:59
Minden iskola, avagy kampánystáb egy szurkoló színt kapott, így méltán nevezhetjük színes kezdésnek a ma délutáni jelölteket népszerűsítő bemutatkozást, melynek helyszíne a már jól bejáratott Patkó volt.
![]()