Itthon » Ifjúság
Vetélkedő végzősöknek – pénteken Mara Buli az UFF-nál
Tizenkettedikes tanulók számára készül a gólyabálok inverze, vagyis a Mara Buli.
MEGOSZTÓ
Tweet
marabuli-kicsi
ÍRTA: VASS ORSOLYA
0 hozzászólás.
Vállalkozó szellemű végzős középiskolásokból álló csapatok fognak március 26-án, pénteken vetélkedni a Mara Bulin. Az esemény a gólyabálokhoz hasonló stílusban zajlik majd, természetesen figyelembe véve, hogy most nem tudatlan, ártatlan kilencedikesek a versenyzők, hanem tapasztalt és összeszokott tizenkettedikesek. Éppen emiatt teljesítendő próbák is merészebbek, a diákok pedig bátrabban mozognak a színpadon. A teljes programot átszövő téma Elvis Presly és a börtön, a Jailhouse Rock című dal nyomán.
A versenyzők a rabokat, a szervezők pedig az őröket képviselik majd a börtönvetélkedőn. Nem megszokott módon áll össze a zsűri, hiszen a belépéskor lehet jelentkezni erre a feladatra, tehát sorsolás útján bárki bekerülhet a döntéshozó társaságba. Az ügyességi próbák ötleteit a szervezők a filmekből merítették, így lesz szökési kísérlet is a programban, de nem marad ki a tetováláskészítés sem. A napokban zajlanak az előkészületek és próbák, hiszen a csapatok a névadó Elvis dalra vonulnak be a színpadra, majd ez után bemutatják, hogy ők miért kerültek be a Mara Buli börtönébe.
Aki kíváncsi a tizenkettedikesek versenyére, az pénteken a Kossuth utcai Ifiházban tekintheti meg a műsort, este 7 órai kezdettel.
A Mara Buli mai táncpróbájáról a későbbiekben fotógalériát közlünk!

MEGOSZTÓ
Tweet
Hasonló cikkek
Szavazd a sulid az élvonalba!
Ha Diáknapok, akkor kampány és ha kampány, akkor...Tusványos: kész a koncertprogram!
Jön az Omega, de itt lesz Rúzsa Magdi, illetve a Quimby...Húsz éve van két polgármesterünk
Jubilál Székelyudvarhely egyik legnépszerűbb...
marabuli-kicsi
ÍRTA: VASS ORSOLYA2010. március 24., 10:59
Vállalkozó szellemű végzős középiskolásokból álló csapatok fognak március 26-án, pénteken vetélkedni a Mara Bulin. Az esemény a gólyabálokhoz hasonló stílusban zajlik majd, természetesen figyelembe véve, hogy most nem tudatlan, ártatlan kilencedikesek a versenyzők, hanem tapasztalt és összeszokott tizenkettedikesek. Éppen emiatt teljesítendő próbák is merészebbek, a diákok pedig bátrabban mozognak a színpadon. A teljes programot átszövő téma Elvis Presly és a börtön, a Jailhouse Rock című dal nyomán.
A versenyzők a rabokat, a szervezők pedig az őröket képviselik majd a börtönvetélkedőn. Nem megszokott módon áll össze a zsűri, hiszen a belépéskor lehet jelentkezni erre a feladatra, tehát sorsolás útján bárki bekerülhet a döntéshozó társaságba. Az ügyességi próbák ötleteit a szervezők a filmekből merítették, így lesz szökési kísérlet is a programban, de nem marad ki a tetováláskészítés sem. A napokban zajlanak az előkészületek és próbák, hiszen a csapatok a névadó Elvis dalra vonulnak be a színpadra, majd ez után bemutatják, hogy ők miért kerültek be a Mara Buli börtönébe.
![]()