Itthon » Gazdaság
Thamó: Túl sokat költ a megye reklámra
Mai sajtótájékoztatóján Thamó Csaba a megyei költségvetés-tervezetet elemezte, és tett módosító javaslatokat.
MEGOSZTÓ
Tweet
thamo_csaba
ÍRTA: SZASZA
0 hozzászólás.
A Magyar Polgári Párt megyei tanácsosainak képviseletében tartott ma sajtótájékoztatót Thamó Csaba, ahol beszámolt az idei évre tervezett megyei költségvetésről, és ismertette pártjának álláspontját ezzel kapcsolatban. Véleménye szerint a megyei tanács túl sokat költ reklámokra, a határozattervezet szerint 240.000 lej lenne elkülönítve népszerűsítési célokra. Ebből a polgáriak legkevesebb 115 ezer lejt vennének el, melyeket különböző pályázati alapokba osztanának szét. A pályázati pénzek, amiket növelni szeretnének, a fogyatékosok segítésére, falugondnokok támogatására, ifjúsági rendezvényekre és művelődési célokra irányulnak.
A polgári tanácsos ugyanakkor sokallta a megyei költségvetés tervezett deficitjét, ami 20 millió lej, a teljes költségvetés 10%-a - szerinte ezt 4-5% körüli szintre kellene csökkenteni. Zárszóként Thamó Csaba beszámolt a megyei tanács, különböző médiaorgánumokkal kötött reklámozási szerződéseiről. Elmondása szerint a polgári frakció nem kap semmilyen információt ezekről, habár törvény szerint joguk lenne látni a kérdéses iratokat: akaratuk érvényesítése érdekében Árus Zsolt MPP-s tanácsos beperelte Hargita Megye Tanácsát.

MEGOSZTÓ
Tweet
Hasonló cikkek
Menjünk ki az utcára: jön a tavaszi vásár
Harmadjára rendez tavaszi vásárt az SzMVSz: a helyszín...Mikor kopogtatnak az ajtón a végrehajtók?
Mindenkit megcsapott a válság szele, ki így, ki úgy...Fruzsina ért lónyelven
Az embernek meg kell tanulnia lónak lenni, hogy meg tudja...
ÍRTA: SZASZA2010. március 09., 17:43
A Magyar Polgári Párt megyei tanácsosainak képviseletében tartott ma sajtótájékoztatót Thamó Csaba, ahol beszámolt az idei évre tervezett megyei költségvetésről, és ismertette pártjának álláspontját ezzel kapcsolatban. Véleménye szerint a megyei tanács túl sokat költ reklámokra, a határozattervezet szerint 240.000 lej lenne elkülönítve népszerűsítési célokra. Ebből a polgáriak legkevesebb 115 ezer lejt vennének el, melyeket különböző pályázati alapokba osztanának szét. A pályázati pénzek, amiket növelni szeretnének, a fogyatékosok segítésére, falugondnokok támogatására, ifjúsági rendezvényekre és művelődési célokra irányulnak.
![]()