Rivalizálás=Gyülölet?

May 7th, 2010 by Huni

Talán mostani írásom csöppet rosszhiszeműnek tüntethet fel engem és meghökkentő lehet ” gyanúsítgatásom”, de picit érdemes elgondolkodni rajta…

Liverpool-Chelsea 0-2… Gerrard, a példás Steven Gerrard, a Liverpool szíve-lelke Drogba elé passzol aki így megszerzi a vezetést a vendég Chelseanek… vajon azért tette, hogy így a londoniak kezébe láthassa a trófeát ne pedig az ősi rivális Manchester United trófeagyűjteményében?! A világon pedig talán a legnagyszerűbb szurkolók akik az Anfielden az ellenfélbe verik a hidegrázást, ezt elfogadták… sőt mi több nagy tapsviharral jutalmazták a Chelsea 2-0 győzelmét saját “házukban” hisz így a manchesteriek bukásának őrülhettek!!! Már évek óta a Liverpool-Manchester Utd. rivalizálást a gyűlölet váltotta fel!

Ugyan így Rómában: a Lazio nem is próbált meg akadályt gördíteni az Inter bajnoki címe elé, “letérdeltek” a milánóiak előtt, hogy a régen gyűlölt városi riválisuk hátrányba kerüljön az Interrel szemben a bajnoki cím felé vezető úton… a Lazio szurkolói minden Inter gólnak úgy őrültek mintha az övéik rúgták volnaígy a Lazio lehetett az a csapat ameik eltemette az As Roma-t.

Nem fér a fejembe, hogy hogyan lehet elrendezni egy meccset csak így tisztán azért, hogy riválisunknak tegyünk keresztbe…megértem ha a táblázatban a két rivális közel lenne egymáshoz…de nem! Fényévekre vannak egymástól…csak gyűlöletből!    Ez a mérkőzés után az As Roma elnöknője csak annyit tudott mondani, hogy “szégyen az olasz bajnoknak” amire az Inter “főnöke”, Moratti azt mondta, hogy semmiféle szégyent nem lát.

Igen lassan hozzá kell szoknunk, hogy a siker érdekében bármit meg kell tenni “szégyen” nélkül, és hogy a rivalizálásokból gyűlölet lett, ellenfelekből pedig ELLENSÉGEK!

HUNI

Vancouver-i Paralimpia

March 19th, 2010 by Huni

A mai világban mindenki el van foglalva a médiában ezresével megjelenő sporttörténésekkel, híres sportszemélyiségek magánéletével, botrányaival, “szenzációkkal”. Ezen médiák viszont keveset foglalkoznak egy talán igazán nagy “szenzációval”. A Paralimpiáról van szó.

Több mint 500 sportoló, 44 országból a Világ minden részéről… ez a hamarosan egész pontosan holnapután véget érő Vancouver-i Paralimpia mezőnye (ez a részvétel rekordot döntött). 64 versenyszámban mérhették össze a versenyzők erejüket. Az eddigi  programokhoz képest két új szám is bekerült, a paralimpiák történetében ugyanis először osztanak érmeket lesiklásban és műlesiklásban az alpesi síversenyekben.

A legidősebb résztvevő a kerekesszékes curlingben érdekelt, 75 esztendős japán Hidai Takahashi, a legfiatalabb pedig a 15 éves svéd sílövő, Zebastian Modin volt.

Ezen valamiféle fogyatékkal rendelkező emberek számomra a világ hősei, hisz olyan félkészülésről, elszántságról és fair-playről tettek tanúbizonyságot ami a mai “profi” sportban szinte elképzelhetetlen. Itt nem a pénzről, hírnévről, botrányról szól a sport hanem az emberi, a fizikai korlátok túlont-túl szárnyalásáról csupán tiszta elszántságból vagy a sport szeretetéből!

Felteszem a kérdést: Hányan vagyunk ezen a világon épek egészségesek akik azt hajtogatjuk folyton, hogy: NEM TUDOK! LEHETETLEN!

De miről is beszélek? Mindenkinek ajánlom a következő linken található igen megható de szenzációs fotókat a paralimpiáról!

http://www.boston.com/bigpicture/2010/03/2010_winter_paralympics.html

HUNI

Költöztessék a Román Labdarugó Első Ligát Svájcba

March 12th, 2010 by Huni

Sajnos ismét egy román focibotránnyal jelentkezem… nem tudom miért de nem tudom szó nélkül hagyni a román foci hanyatlását. Magyarnak születtem Romániában és már úgy nőttem fel, hogy a magyar focit hanyatlását nem éltem meg, hanem egyszerűen már elfogadtam, hogy a magyarok fociban gyengék. Nem volt a magyar fociban akit csodálnom ezért mindig is a román foci maradt közel hozzám hisz itt voltak olyan játékosok mint Hagi, Lacatus, Dan Petrescu, Gica Popescu, Adrian Ilie és őket tudtam csodálni és mégis valahogy magaménak érezni… Talán ezért fáj számomra ez a sok MOCSKOS dolog ami itt Romániában folyik a foci körül…BOTRÁNY, BOTRÁNY HÁTÁN a foci meg NULLA! Hogy kiket lehetne ezekért a dolgokért hibáztatni, nem tudni… talán ez… talán az… talán amaz… De egy biztos: az autó arra fordul amerre a sofőr fordítja a kormányt… És az ilyen sofőrök mint Mircea Sandu es Mitica Dragomir ha megöregednek, a látásuk, hallásuk romlik lecserélik őket olyanokra akik DOLGOZNI szeretnének, új sofőrökre.

Kész röhej nézni azt ahogy irányításképtelenek de még mindig posztjukon vannak… példaként felhozom a Rapid-Temesvár botrányt ahol a Temesváriak azzal vádolták a Rapidot, hogy Balant es Vargat törvényellenesen igazolták át, átigazolási időszakon kívül. Nos a téma a LPF bizottságaihoz került akiknek döntést kellett volna hozni. Rapid-Temesvár 1-0 volt a pályán,0-3 volt tegnap délben és per pillanat ?-? az eredmény. A döntéshozás a LPF fegyelmi bizottságán kezdődött és Lausanne-i bizottságnál fog eredményhez vezetni. És miért?? Azért, mert Dragomir, Sandu, Lupescu vagy éppen Kassai nem voltak alkalmasak egy olyan törvény létrehozására amit nem lehet támadni! Pedig minden országban van ilyen törvény de Romániában az emberek a kiskapuk alatt szeretnek sétálni…és minden törvény rendelkezik ilyennel… Sőt mi több döntést sem tudtak hozni ez ügyben, fogalmuk nem volt mihez kezdjenek most ezzel (vagy nem mertek döntést hozni) és így az ügy az UEFA fegyelmi bizottságához került és ismét az európai foci szégyene lett a román bajnokság. De az UEFA már jól ismeri Romániát hisz minden hónapban döntést kell hozniuk valami ügyben amit a LPF vagy épp FRF átadott nekik mivel, hogy képtelenek döntést hozni az itteni vezetők! De akkor minek kell a román focihoz Dragomir, Sandu és társaik ha egy szimpla döntést nem tudnak hozni?? Minek igazolnak a csapatok játékosokat ha európai szinten csak ügyvédek képviselik a román focit… különböző botrányok miatt a különböző európai bizottságoknál?

Visszatérve a Rapid-Temesvárhoz, a FRF és LPF végignézte ahogyan a Rapid “törvénytelenül” átigazol két játékost, sőt mi több lepecsételték a játékosok könyveit ezzel megadva a játékosoknak a játékjogot. Miután a sajtó felkapta a témát rájöttek, hogy ez így nem jó ahogy tették de nem tudnak mit kezdeni a dologgal, nem tudnak dönteni, hogy van joga Temesvárnak kérni a 3pontot vagy nincs?  Majd döntenek Svájcban! De az tény, hogyha a Rapid elveszíti a meccset svájci pályán akkor azok is el kéne veszítsék posztjukat kik lepecsételték és elfogadták az átigazolást hisz ők még nagyobb hibások mint a Rapid! A Rapid csak azt tehet meg amit a federáció megenged… nem? Na most is így történt! Ez az egész nem két csapat konfliktusáról szól, hanem arról, hogyan juthat el egy federáció egy törvény meghozásától  a döntésképtelenségen keresztül a totális gyengeségig! Még akkor sem lehetne ezt megérteni ha politikailag kihelyezett, sporthoz nem értő zöldfülű  emberek ( Monica Ridzi esete, mindenki ismeri) vezetnék a LPF-t és FRF-t… de nem…nem zöldfülűek hisz mindjárt fél évszázada ők “vezetik” a román labdarúgást! SAJNOS!

HUNI

A Csillag Pásztora meg annak juhai…

February 22nd, 2010 by Huni

Múltkori blogom fő témája a román bajnok Uriceni volt…  Ezen blogom fő témája a nagy múlttal rendelkező sokszoros román bajnok (23), Bajnokok ligája győztes (1985–86) és (állítólag) Románia legnagyobb szurkolótáborával rendelkező csapata!! STEAUA!

A sokszoros román bajnokból mostanában balhébajnokká váltak. Ezt az érdemet  talán a csapat tulajdonosa, ( Zsizsi ) Becali ,harcolta ki a csapatnak. Bundabotrány, erőszak, frappáns illetve sértő nyilatkozatok tévében, újságban, ahol csak lehet…

Legújabb szenzáció a csapatnál, Zsizsi és a szurkolók közti háború… Több ezer szurkolót tiltott ki a stadionból, mert nyíltan tiltakoztak a szurkolók ellene a mérkőzések alatt… ezen a dolgon már többször elgondolkodtam, mert nincs olyan nap, hogy kezembe veszem valamelyik román sportlapot és ne lenne erről szó benne…

Elgondolkodtam egyszer a szurkolók szempontjából… Becali nyilvánosan alázta meg a Steaua összes legendás játékosát, beleavatkozott a csapat felállásába mikor ez az edző feladata lenne…többek közt emiatt kerűlt összetűzésbe Hagival is… Nevetséges nyilatkozataival meg viselkedésével sokszor szégyent hozott a csapatra és annak szurkolóira… nem csodáltam, hogy ennyire tiltakoznak Becali ellen…

Aztán elgondolkodtam Becali szemszögéből is… sok hülyeséget mond de abban igazat adok neki, hogy azért a szurkolók is hálátlanok…a csapat jól ment, bajnokok ligája szereplés egymás utáni években, nagy UEFA kupa menetelés, legdrágább játékosok Romániában… ezekből jócskán köszönhető sok minden Becalinak is. Habar nem kis baj van az iparossal azért ritka az olyan ember aki ennyi pénzét fekteti egy csapat támogatásába, főleg itt Romániában. Akkor mikor Becali több tíz ezer eurót bundameccsekbe fektetett, a csapat szurkolói nem skandáltak a csapat tulajdonosa ellen, nem panaszkodtak csak verték a mellüket Románia szerte, hogy milyen jó csapatuk van, és , hogy mekkora csapat a Steaua…  Most, hogy megjött az esze és már ész nelkül nem fektet pénzt a csapatba máris a fejéhez vágják a szurkolók…

Sokáig rágódtam mindkét szemszögön… de valahogy választ, hogy melyiknek van igaza, vagy melyik tesz több rosszat a csapatnak most hétvégén jöttem rá…Steaua-Ceahlaul…  ez idáig határozottan Becalit tartottam a Steaua hanyatlásának központjában… de most valahogy a szurkolók is leszerepeltek a szememben és habár soha nem voltam Steaua drukker vagy szimpatizáns, most sajnálom a játékosokat. A csapat tulajdonosa kritizálja minden megmozdulásukat, a csapat szurkolói meg megdobálják őket.

A csapat megsínyli ezt a háborút. A Steaua szurkolók a nagy mellveregetésükről  híresek, hogy halálukig Steaua…De kérdem én: milyen szurkoló az amelyik a csapatnak a rosszat akarja? Amelyik egy buzdító szót nem kiált meccsközben, hanem csak verekedni, káromkodni, köpködni jár ki a csapat mérkőzéseire?! És ilyen alapon, hogy is várja el, hogy a csapat eredményes legyen?? Szidja a játékosokat, szidja a csapat vezetőségét akkor , hogy is hiszi el magáról, hogy ő vérbeli Steaua drukker??? Komolyan csak a játékosokat sajnálom, na meg a régi nagy Steaua legendákat, hogy milyen érzés foghatja el őket mikor látják, hogy mekkora káosz van a csapatnál…

A szurkolóknak pedig csak azt tudom üzenni, hogy ha nem segítenek a csapatnak akkor ne is huzzák vissza őket! Vagy csak elég ránézni Baciura, hogy mennyire felgyűlt benne az a sok harag ami a Steauát uralja. Ő aki még pár éve büszkén viselte a csapat emblémáját, most meg már elege van az egészből.

Sokan biztos nagyképű megmozdulásnak tartják amit Baciu tett, de szerintem ezekkel a drukkerekkel csak úgy lehet kommunikálni ahogyan ők kommunikálnak a csapattal!

Egy mondatba összefoglalva az egészet : Román sport szégyenei!!!!!!

Huni

http://www.prosport.ro/fotbal-intern/liga-1/baciu-regret-gestul-facut-nu-era-adresat-stelistilor-adevarati-5592952/poze/?type=main&ptr=-1

Liverpool-Urziceni!

February 17th, 2010 by Huni

Az összes román sportlap a bajnokság elhalasztásával kapcsolatos veszekedésekkel van tele közben elfelejtenek egy igen komoly dolgot ami a focirajongókat jobban érdekelné…

Holnap este a Liverpool a román Unirea Urziceni csapatát fogadja az Anfield Roadon az Európa liga legjobb 16 közé jutásáért vivott mérközésen. Mindkét csapat a Bajnokok Ligája csoportköréből esett ki és került az Európa ligába. Mondhatni mindkét csapat okozott meglepetést a BL csoportkörében…Urziceni-t egy hajszál választotta el a csodától, hogy tovább jussanak csoportjukból (Sevilla,Stuttgart,Glasgow Rangers) míg a “Kormoránoktól” mindenki továbbjutást várt (Fiorentina,Lyon,Debrecen).

Urziceni csapatánál változások történtek…elhagyta a csapatot Dan Petrescu a “sikeredző”, aki nagyban kivette részét a kisvárosi csapat sikereiből. Azelőtt mindenki bizakodóan beszélt a Liverpool elleni párharcról, de viszont most Petrescu távozásával sok esélyt már senki nem lát a továbbjutásra. Másik rossz pont, Petrescu távozásán kivűl, hogy a téli szünetben a csapat egyetlen új játékossal sem erősitett…

Liverpool…senkinek nem kell bemutatni ezt a csapatot. Nagy tradicíóval rendelkező csapat, talán a világ legcsodálatosabb szurkolóival a hátuk mögött. Amikor az Anfield rázendít a “Never Walk Alone”-ra az egyszerűen valami csodálatos, az ember háta libabőrözni kezd…Ellentétben a román csapattal kinek szurkolótábora sincs…

Joggal feltehetjük a kérdést: van esélye a román bajnoknak a Livepool ellen? Vagy csúnyán leszerepelnek?

Én is úgy látom mint a legtöbben…ha Dan Petrescu ülne a kispadon akkor reménykednék a kiscsapat meglepetéseben. Nagyon értékelendő az ahogyan Petrescu a sok szinte ismeretlen játékosokból egy ilyen csapatot állitott össze, maga mögé utasítva a Steaua, Dinamo, CFR csapatokat akik milliókat fektettek játékosok vásarlásaba…A BL-ben meg nagyon tettszett nekem az az elszántság amivel az Unirea játékosai küzdöttek. Az elmúlt években nem láttam egy román csapatnál sem ezt az ambiciót! De ezt az ambiciót a játékosok szerintem Petrescu elszántságából merítették és ez volt a sikerük titka! Úgy látom, hogy ezt a szerintem rossz passzban levő Liverpoolt meg lehet fogni Petrescu ambiciós játékaval, de most kérdés, hogy az új edző mivel tud előrukkolni…Hát kiváncsi leszek! Legfőképpen azért szorítok az Unireanak, hogy a Becali féléknek befogják a szájukat egy sikerrel! Csak sajnos ez Románia és ha elbuknak a fiúk az egész román focivilágtól csak a blamát kapják majd:-( De mind a csapat vezetése, mint pedig a csapat elszántsága példa kéne legyen a nagyszáju de keveset focizó “nagy” csapatoknak (Steaua,Dinamo).”Kis pénz, kis foci. Nagy pénz, nagy foci.”-mondta egykor Puskás Ferenc…nos szerintem ezek a srácok kis pénzért nagyot fociztak, míg a többi román klubbnál a nagy pénz kis foci a divat…Most lehet ha elfogúltságom az Unirea iránt olyan gondolatokat sző fejetekben h Urziceni drukker vagyok…de ez távol áll tőlem hisz Bálint Ferenc volt edzőm szavaival élve “Steagu”, azaz FC BRASOV drukker vagyok, de legfőképpen a becsületes sport drukkere vagyok!( ami sajnos szinte lehetetlen a mai világban!)

Mindenesetre szorítók az Unirea Urziceni csapatának de ha nem is tudnak csodát művelni Liverpoolban akkor is úgy tartom:  Szép volt fiúk!

Jo szurkolást!

Huni

Utóírat: a sok helyesírás hibát kereső embernek az a javaslatom, hogy nyissanak Blog-ot a helyesírásról és majd én is kommentálom,na meg természetesen tanulok belőle!

Vancouver-Érhetnek el kitűnő eredményeket a román sportolók??

February 12th, 2010 by Huni

Ma veszi kezdetét a Vancouverben a 21. Téli Olimpia. Mint tudjuk 29 román sportoló áll rajthoz, különböző versenyszámban. Talán számunkra a csíkszeredai  Tófalvi Éva vagy talán a gyergyószentmiklósi Ferencz Réka neve jut eszünkbe a téli olimpia hallatán. A két Harghita megyei sportoló biathlon számban képviseli Romániát. Mellettük megemlíthetnénk a szintén Harghita megyei Kristó Katalint (korcsolya-short track), Kelemen Zoltán (műkorcsolyázó), György Mónika (sífutás), Ionut Taran (bob) vagy akár Miklós Edit (alpin-sí, minden számban indúl).

Kicsit ki szeretnék térni Miklós Editre… A csíkszeredai születésű 20 éves lány egy Romániában “halott” sportágat választott magának-alpesi sí…talán a téli sportok közül egyik legszebb, meg legizgalmasabb… de sajnos Romániában profi szinten nem áll jól e sportszám szénája.

A román federáció csak kevés pénzzel tudta segíteni Editet, de a már Világbajnokságon is szereplő hölgyet ez nem gátolta meg abban, hogy ne álljon rajthoz Vancouverben a világ legjobb alpesi sízői közt. A lány a saját maga menedzsere… szülei 40,000 euró kölcsönt vettek fel bankoktól, hogy lányuk indulni tudjon az olimpián. Itt gondolkodtam el csöppet…40,000 euró nem kis pénz… főleg ha tartozik az ember. Vajon minden szülő gondolkodás nélkül felvett volna ennyi pénzt, hogy lánya versenyezhessen?? Edit azon szerencsések közé tartozik akit szülei támogatnak! És én személy szerint a Harghita megyei sportolók közül neki drukkolok legjobban!

A fenti soraimban írtam h “Harghita megyei sportolók közül neki drukkolok legjobban!”… viszont van még valaki akit meg szeretnék említeni. Az ő neve Paul Ifrim (bob). Egy 21 éves sportolóról van szó aki azért áll közel hozzám, mert csoporttársam az egyetemen. Egy csendes, inteligens gyerek. Nem semmi dolog egyszerre egyetemet végezni, órákra járni és közben ilyen magas szintű sportot űzni. Le a kalappal előtte! Egyszer egy kajak-kenú táborozás során a tábortűznél a tanár mindenkitől megkérdezte,hogy mik a tervei a jövőre nézve. Paul elszántan mesélte, hogy nem szeretne mást elérni csak azt, hogy hozzásegíthesse a román fiatalokat ahhoz, hogy Romániában legyen egy bob pálya ahol tudnak edzeni, fejlődni…   Igen..es  elmesélte, hogy ők az erdőben edzenek nem bob pályán…szaladnak, sí futnak…és ha esetleg anyagi támogatást kapnak valahonnan akkor elmennek más országokba készülni, mert itt nincs egy bob pálya ahol megtehetnék… elgondolgodtató.

Románia egy természeti adottságokkal megáldott ország, tele hegyekkel… miért nem tudja kihasználni?? Nincs hol készüljenek télisportot űző sportolóink?! Nem tele vagyunk hegyekkel?? Sajnos románia nem hogy sport terén nem tudja kihasználni adottságait hanem a turizmussal is így van…Ott van Szlovákia nagyobbnál nagyobb síparadicsomokkal…Románia ennyivel gyengébb mint Szlovákia természeti adottságok terén??? Nem hiszem! Csak Szlovákiának van esze…

Én mindenesetre szorítok nagyon, úgy Paulnak mint a többi lelkes román sportolónak és nyugtat az, hogy valamivel jobb hejzetben vannak mint a Ghána-i Kwame Nkrumah-Acheampong az első fekete a téli olimpián:-)

HUNI

Boloni Laszlo es a Standard

February 11th, 2010 by Huni

thumb_300_x_220_1063-217675-ladislau_boloni_s2

Boloni Laszlo…hat az erdelyi focirajongo magyarok buszken veszik ajkukra az 56eves  trener nevet,hisz honfitarsunkkent nagy eredmenyeket tud felmutatni ugy a roman foci teren mint nemzetkozi teren jatekoskent es edzokent is.

Sok nagy klubbnal tevekenykedett az elmult evekben edzokent es ezidaig mondhatni mindenhol elvegezte a dolgat. Volt o roman szovetsegi kapitany,tobbek kozott ult mar a Nancy, a Sporting Lisszabon,Monaco es legutobb a Standard Liege kispadjan.

A napokban egyik brassoi kavezgatasom alkalmaval mikor kezembe vettem a Gazeta Sporturilor-t meglepodve olvastam a cimlapon Oliviert Dacourt (egyik volt Standard jatekos) nyilatkozatat: “Boloni a legjelentektelenebb es legkisebb edzo akivel valaha is dolgoztam!Nem tisztelt engem!Mindig azt kereste,hogy megalazhasson.Egesz heten ereztette velem,hogy a hetvegi meccsen kezdo leszek erre meg a meccs elott kikuld a lelatora.Kedve szerint szervezte a csapat edzesprogramjat nem torodve a jatekosok igenyeivel!Legjelentektelenebb edzoakivel dolgoztam,foleg emberseg teren!”

Hat csoppet elgondolkodtam!Dacourt talan meg a Romaban csinalt nevet maganak, aztan az Inter szineiben valt talan igazan kozismerte.Dolgozott karrierje soran nagy edzokkel.De azert csoppet belegondolva abba,hogy Dacourt mar joval elhagyta a 30. eletevet mikor Boloni kezei ala kerult,eleg meghokkento ez a hangnem amiben nyilatkozott Bolonirol.Tudni illik,Boloni barhol is dolgozott mindig a hosszutavu terveket szerette.Fiatalokat beepiteni a csapatba.Hisz fiatalokban a jovo!35evesen a 21eves Steven Defour volt a konkurenciaja.Defour tenyleg nagy formaban volt az oszi szezon alatt! Dacourt helyeben 35evesen orultem volna,hogy meg ilyen szinten jatszhatok es atadhatom tapasztalatomat a fiataloknak es kozbe kozbe kapok par percet a meccs vegen en is.Na meg azert megis…hogy lehet jelentektelennek nevezni egy olyan edzot aki nelkul Cristiano Ronaldo nem robbant volna be a “nagyfutballba”, es aki felfedezte Ricardo Quaresmat es Gourcuffot???? Na meg a programmal kapcsolatosan…nem tettszik Dacourtnak a program amit Boloni szervez…hat mikor alairjak a tobb millio eurorol szolo fietesi szerzodeseket a jatekosok akkor azzal beleegyeznek az edzo altal tervezett edzesprogramba meg versenynaptarba nem?? Az edzo rosszat nem akarhat csapatanak hisz akkor maganak akar rosszat,tehat a programot ugy csinalja ahogy jonak latja a csapat erdekeben! Dacourt illetoen kicsit elvette a sulykot a srac….

Az mashova tartozik,hogy ebben a szezonban tenyleg nem jottek ugy a Standardnak az eredmenyek ahogyan azt elvarta mindenki, es tenyleg lehet h ebbol a csapatbol mar Boloni nem tudott tobbet kihozni, de akkor is nem szabad elfelejteni azt sem,hogy Boloni elso szezonjaban megnyerte ezzel a cspattal a Belga bajnoksagot meg szuperkupat.Es epp ezert szegyentelen dolog jelentektelennek nevezni az o munkajat a Standard Liege-nel!De viszont tisztelendo dolog az mikor egy edzo nyiltan kijelenti,hogy nem tud ennel tobbet segiteni a csapatnak es lemond azert,hogy atadja a helyet olyanoknak akik tudnak segiteni a csapaton!Boloni most ezt tette! Amugy meg edzo jobbra vagy balra a jatekosokon mulik,hogy be tudjak pockolni a labdat a haloba vagy nem…az edzo csak hozzasegiti oket ehhez! Mindenkeppen remelem,hogy Boloni nem Romania mocskos focijaban akarja folytatni karrierjet…

Sziasztok kedves sportszeretok!

February 11th, 2010 by Huni

Ugy tartom helyesnek,hogy ha inditaskent par szot ejtek magamrol!

Szekelyudvarehlyen lattam meg a napvilagot 1988 marciusaban.

Mindossze 7eves voltam mikor reszt vettem elso foci edzesemen az akkori szekelyudvarhelyi Hargita ificsapatanal Mihaly Imre iranyitasa alatt.Igaz akkori csapattarsaim ket evvel nagyobbak voltak nalam de ez nem jelentet akadalyt abban,hogy elso lepeseimet megtegyem a focipalyan.Ekkor meg szuleim nem igazan hittek,hogy en a focinal maradok ezert a tanulas jutalmakent jarhattam edzesekre:) “Amig jol tanulsz mehetsz!”-mondogattak.

A kesobbiekben az Fc Budvar utanpotlas csapataiban folytattam,itt mar az en korosztalyomban Veres Laszlo (Tacsi bacsi) iranyitasa alatt.Igazabol neki koszonhetem a mai napig,hogy elek halok a futballert es a sportert! Az o, masok szerint betegesnek tuno fociszenvedelye ram is nagy hatassal volt ,olyannyira,hogy egesz eletemet meghatarozza a foci es a sport,legyen az profi szinten,amator szinten,hobby szinten vagy akar egy barati foci a suliudvaran…Tovabba jatszodtam meg Tamas Zoltan,Jakab Zoltan es Balint Ferenc altal iranyitott ificsapatokban.Evrol-evre megyei bajnoksagokban,orsagos bajnoksagokban es nemzetkozi tornakon vettunk reszt.Elso lepesem felnottcsapat fele a 2006-2007es szezonban tortent amikor is a Denes Jeno altal iranyitott Roseal Sport Club-hoz igazoltam. Ez a csapat ujonan jutott fel a nemzeti harmadik ligaba de sajnos anyagiak miatt amator szinten indultunk abban.Sajnos nem is sikerult bent maradni a harmadik ligaban.Aztan az elkovetkezendo evekben a megyei bajnoksagban jatszodtunk es 2009ben ismet sikerult a feljutas a harmadik ligaban Dusinszki Zoltan es Denes Jeno iranyitasa alatt. Kozben elkezdtem egyetemi tanulmanyaimat,teremeszetesen, a brassoi Transilvania egyetem Sport es Testneveles szakan. A csapat feljutasaval egyidoben en harmadeves (utolso eves) lettem az egyetemen igy hat a valasztas a foci es az egyetem kozt az utobbira esett.De csak ideiglenesen,mert a foci marad az eletem!Es amator szinten az Udvarhelyi Korzeti Bajnokaban a Kukkulo SE szineiben jatszom addigis.

A blog irashoz talan Gima Foci-blogja hozott kedvet nekem.Termeszetesen en is a sport illetve a sporthoz tartozo par gonolatomat szeretnem  megosztani mindenkivel.Remelem minden sportszereto talal vmi erdekesseget,irasaimban legyen az negativum vagy pozitivum mert hat “szurkolok nelkul sport sincs”!

Huni