ÉletÜnnep – Betekintő : Második rész

Kiindulás, értékek
Mai világunk tele van problémával, tele van küszködő emberrel, és tele van problémákkal küszködő emberrel. Annál kevesebb viszont a küzdő ember, pedig már Madách is megmondta…
De vajon miért van ez? Miért alakultak így a dolgok? Ki engedte és kinek jó ez?
Egyet biztosan tudok, hogy az embernek, az egyes embernek, a közösségi embernek biztosan nem.
A helyzet kialakulásának gyökere, az értékrendben keresendő. És a nélkül, hogy most komolyabb szociológiai fejtegetésekbe mennék, mindjárt a könyvem elején meghatározom, hogy a könyv üzenetében milyen értékek dominálnak, szemben azzal, ami jelen való világunkat, életünket meghatározzák.
És persze látjuk, hogy milyen eredménnyel.
Ha elemzem ezt a világot, akkor azt tapasztalom, hogy az emberiség döntő része – akik ráadásul az úgy nevezett „fejlettebb” országokban élnek – értéknek az alábbi 3 tényezőt tartja:
PÉNZ – HATALOM – HÍRNÉV
Meggyőződésem szerint ezek egyike sem alkalmas arra, hogy meghatározója, valódi mércéje lehessen annak, amit én Kiváló Emberi Életnek nevezek.
A pénz legfeljebb csak egy mérőeszköze lehet dolgok összehasonlító meghatározásában, esetleg elérendő dolgok pontosabb mérésében, vagy egymástól nagyban és alapvetően különböző dolgok összemérésében. De csak ennyi. És e helyett azt látom, hogy a pénz nem eszköz, hanem cél, amelynek eredményeképpen emberek valójában embertelenségüket fejlesztik ki.
A hatalom számomra valódi értéként szinte egyáltalán nem értelmezhető. Azért nem, mert nem egyenrangú emberi viszonyt feltételez. Vannak kultúrák, ahol a hatalom nem része a vezetővé válásnak. Itt vezető az lesz, aki után az emberek mennek, akit önszántukból követnek, és nem az, akit valaki valamiért kinevezett, odatett, vagy éppen megvásárolta, pénzért.
És ne feledjük, végső soron mindenki ember.
A hírnév pedig csak akkor az, ha valaki más annak tartja. Nem épített, hanem kiérdemelt. Nem odaítélt, hanem kifejlődött. Nem pillanatnyi, hanem örökké tart. És azt tudjuk, hogy az örökké az elég jó hosszú.
De jelen világunkban hírnév alatt sem ezt értjük, hanem az illékony, pillanatnyi, tehetséget nélkülöző, de ugyanakkor hangos és magamutogató, hivalkodó, gyorsan feloszló ködöt. (bár nem akartam a ködöt hírbe hozni)
Ezzel szemben bemutatnám, hogy ennek az alapkönyvnek mi az értékrendszere, hiszen minden oldalon, minden gondolatban ezzel fog találkozni.
Az érték mindenekelőtt emberi, egyetemes, szerény, hasznos, örömökben teli, fájdalmaktól, kiszolgáltatottságoktól mentes ÉLET! Tehát ezek mindegyik együtt jelenti az értéket.
A következő oldalakon ezt az értéket mutatom be részleteiben, elmeiben, összetettségében, kiegyensúlyozottságában.
Einstein egyszer azt mondta: Ha lélegzel, akkor az még nem jelenti azt, hogy élsz is. Nos, ez is olyan alapvetés, ami számomra fontos.
De nézzük a részleteket! Amikor életről beszélek, akkor az élet: örömteli, kiegyensúlyozott, harmonikus, ahol a fájdalom, kiszolgáltatottság szinte egyáltalán nem jelenik meg. Tehát: az élet = boldog élet.
Tudják, hogy mi ennek az életfelfogásnak az érdekessége? Elmondom.
Amióta ezzel a témával foglalkozom, és kutatom az élet emberibb működésének lehetőségeit, mindig olyan emberekkel találkoztam, akik valóban teljes és boldog életet szeretnének. Bármi is legyen a boldog szó jelentése. Olyan emberrel még sosem találkoztam, aki kijelentette volna, hogy boldogtalan életet szeretne, ahol folytonos kihívások, fájdalmak jelentik az életet.
Ez azt gondolom, hogy természetes mindenki számára.
Aztán volt egy fájdalmasabb felfedezésem, hogy az emberek egy része talán sejti a megoldást a számára boldogabb élethez, de nem kezdi el a munkát, vagyis nem indul el az általa kijelölt úton.
Szomorúbb azonban az, hogy a legtöbb ember nem is tudja, hogyan lehetne megtalálni a saját útját, céljait és nem is hisz abban, hogy vannak olyan eszközei, amelyekkel végig is mehet a saját útján.
Meggyőződésem, hogy ez a társadalom több évszádos működésének szocializációs gyökereinek következtében alakult ki így.
Nem tudom, hogy mi lehetne az az élet, ami az ember, az egyén számára kívánatos lenne, de megmutatom azokat az értékeket, amelyek mentén ez a könyv íródott, és amelyek az én meggyőződésem szerint alkalmasak arra, hogy ha vannak valóban fontos céljaink, akkor azt ebben a rendszerben el is érhetjük.
Pontosabban csak ebben a gondolati rendszerben érhetjük el!

andras@lenyegiskola.hu

Leave a Comment

Please note: Comment moderation is enabled and may delay your comment. There is no need to resubmit your comment.