Jobb vagy, mint gondolnád…

Az írások szerzője: Gulyás Gábor, tanszékvezető főiskolai mestertanár, a Személyiség alapú élettervezés c. kurzus megalkotója, a Lényegiskola alapítója (www.lenyegiskola.hu).

10 éve foglalkozom kommunikációelmélettel, valamint személyiségkutatással.

Ebből egyértelműen bizonyítható, hogy az emberi személyiség felkészült az életének vezetésére, irányítására, de ismeretek, gyakorlatok és támogatás híján, csak kevesen vannak, akik úgy élik az életüket, ahogy szeretnék. És ők nem a szerencsések, nem a gazdagok, nem is Isten által kiválasztottak, hanem azok, akik képesek célokat megfogalmazni, döntéseket hozni, és azokat meg is valósítani. Akiknek ez nem megy (és ők alkotják az emberiség 95 %-át), azok valójában mások által meghatározottan élik életüket.

A többiek (az emberiség 5 %-a) pedig tudatosan, boldogan, kiegyensúlyozottan, lélekben és anyagiakban gazdagon élnek. Nem rabjaik a körülményeiknek, hanem meghatározzák azokat.

Albert Einstein azt mondta: Aki lélegzik, az még nem él, csak létezik.

És Te mit mondasz?

Gulyás Gábor

Székelyudvarhelyen is vannak támogatói ennek a másfajta, új szemléletnek.

Én Bakó András vagyok.

Eldöntöttem, hogy olyan életet fogok élni, amilyet én magam tervezek el. A Lényegiskola már eddig is sokat segített ebben. Ezért meghoztam egy másik döntést is. Én azzal szeretnék segíteni, hogy Gulyás Gábor tanításait közelebb hozom, azon olvasok számára, akiket érdekel.  És ha bármi kérdésetek – kérdésük van, akkor nyugodtan kereshetnek engem is itt Székelyudvarhelyen.  Tel.: +4 0730-555 832 vagy  mumetto100@gmail.com, 2010babok@gmail.com elérhetőségeken.

Leave a Comment

Please note: Comment moderation is enabled and may delay your comment. There is no need to resubmit your comment.